Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
Л О&шэЦАобка. (Népmese) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag özvegyember. Annak volt Három leánya. Egyszer beteg lett az özvegyember és friss epret kívánt. Azt mondta a leányainak: J — Ki megy el közületek a szomszédos erdőbe epret szedni? Érzem, attól mindjárt meggyógyulnék. — Én megyek, én megyek, édesapám! — versengtek a leányok. így hát mind a hármat elengedte az édesapjuk. Szép uj ruhát is ígért nekik és a két nagyobbnak a lelkére kötötte, vigyázzanak a kis testvérükre. A két nagyobbik leány nem nagyon örült ennek, jobb szerettek volna csak ketten menni, de mit volt mit tenni, ha az édesapjuk így kívánta. Egész úton ügyet sem vetettek kis testvérükre. Az uj ruha járt az eszükben, amit édesapjuk ígért nekük, arról beszélgettek- Amikor pedig már az erdőbe értek, leültek egy bokor aljába, ott csevegtek tovább. Kis testvérük bezzeg rá sem gondolt az uj ruhára, csak arra, hogyan szeretne már az apjuk epret enni. Biztatta is a nénjeit, jöjjenek már eprészni! A két nagyobbik ázonban csak leintette: mit törődik velük! Majd tele szedik ők a kosarukat egy-kettőre, hogyha nekilátnak! És csak tovább beszélgettek, nevetgéltek. A legkisebb leány hát elkezdett eprészni magában. Eprészett, eprészett. Fel se tekintett a kosaráról, míg csak tele nem lett. Csak ekkor vette észre, hogy közben mind beljebb, beljebb jutott az erdőbe. Kereste a két nénjét, de nem látta sehol. Kiáltozott, majd szaladni kezdett. Nem nézett a lába elé és egyszer csak beesett egy nagy szakadékba. Meg is halt szegény azonnal. A két nagy leány azalatt ugyancsak nekifogott az eperszedésnek. Tele is szedték már a kosarukat, amikor a kis húguk végre az eszükbe jutott. Keresni kezdték, nagysokára meg is találták a szakadék mélyében szegénykét- Sírtak, ríttak, most már: miért is nem vigyáztak jobban kicsiny testvérükre! Halálának ők az okozói. Jaj, hogyan kerüljenek az apjuk szeme elé? Utoljára is azt határozták, hogy itt mindjárt el is temetik szegény testvérüket. Ástak egy gödröt, abba beletették, földet, majd virágot szórtak rá és amikor már jól kisírták magukat, hazamentek az eperrel. Megörült otthon az édesapjuk, amikor a két kosár friss epret meglátta. Megdicsérte a két leányt, de mindjárt kérdezte is tőlük: — Hát a kis testvéretek hol van? Ügy elszaladt előlünk, hogy nyomába se értünk — hazudta a nagyobbik, úgy amint útközben megbeszélték. — Azt hittük, már régen haza is ért. Hej, de elbúsúlta magát erre az édesapjuk. El is indult volna mindjárt, hogy elveszett kisleányát megkeresse, de fel sem tudott kelni a betegágyból. így hát ahány szolgája csak volt, azt mind elküldte és még a két nagylányt is Velük. Azok keresték is a legkisebbik leányt három nap meg három éjszaka. Az egész erdőt tűvé tették érte, de bizony csak nem találták semerre. A szegény gazdag ember végül is már letett még a reményről is, hogy a legkisebbik leányát valaha viszontlássa. S hát ott, ahol a legkisebbik leányt a nénjei eltemették, egy szép jávorfa hajtott ki. Arra ment egy pásztorfiú és meglátta— Ejnye, de szép jávorfa ez — mondta. 23 —
