Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
MISA Hideg szél dudál a Hajdúság felöl. Vizibaromfiak ezre hangosan zsivajgó bandákban húzódik menekülve délnek. Sudár jegenyék hárfázó ágain, fölborzolt tollú, félig megfagyott varjak gubbasztanak. S az ég kénkősárga ormát, ahol a Nap fuldoklik a könyörtelen ködben. Megsűrűsödik a jég lassú járása, s ebédidőtájt beáll a Tisza a jászkunok földjén... Parton a tanya. A bogárhátú, hárfás. Fehér falai tükröződnek a folyam ágyban S amoda föntebb ringó haranghang hirdeti Kisköre községet.. . Szepesi, a gazda kukoricát morzsol a kamrában. Őszi mód. Keresztbevetett lábakkal lovagolja a késsel szegélyzett kisszéket. A menyecske a konyhán tesz-vesz. Ruhát szutyakol, szárítgat az újszülöttnek. Misa meg az istállót bújja, nagyfülű házinyulakat traktál, hó alól húzott zöld fűvel. . . Misa az elsőszülött. Szemefénye a gazdának. Tizennégy esztendős még csak szénakaszáláskor lesz, de már szán tógát- S egyedül veti az ekét a barázdavégen. Esztendeje még csak malacot őrzött gyöpszélen, de ezidén már a testi munkában is részt vesz... S ha Isten segít- füvet is vághat esztendőre. . . Aprógazdának nem telik napszámra. Kisbirtokosnál áldás a gyerek. Kivált az olyan szorgalmas, szelíd, jóindulatú fi, mint ez, Isten növelje. .. Az asszony kikövetkezik a konyhából: — Misa fiam, hej, merre vagy?... * — Ehol vagyok idős, mit akar?! — Ergye csak fiam, osztán hozzál egy jó köteg targallyat a szigetről!... — Möngyök idösanyám! — No csak erigy, oszt jól, befűtjük a búbost a kicsinek!... Megyen a Misa, óvatosan lépkedve a jeget. S észre se veszi, hogy a fogas szél megfordul hirtelen, a délnek eső jászság felöl. . . Ér a szigetre, szedegeti a hullott gallyakat- — a szél meg bontogatja a jeget... Hogy mire elkészül a jókora köteggel és megyen a partra, a jég már megindult és halad lefelé láthatatlan lassan... Hátán hurcolja a rőzseköteget, mélyen előrehajolva. Rámegy a jégre, s már jól a folyó közepetáján ballag, mikor egyszerre csak nyílt vizet lát maga előtt ... Megtorpan és ijedten néz körül : úszó jégtáblán van. . . Megáll a lélekzete, fordul a világ és remegni kezdenek a térdei. Aztán felüvölt iszonyodva: — Éds’apám!... Visz a jég!... A gazda meghallja a kiálltást. Csörtet, mint a riasztott vadkan a kamrából. De az asszony már megelőzte... Ahogy meglátja elsőszülöttjét a jégtáblán, a két kezével a kontyába markol és akkorát visít, hogy csak úgy hasítja a ködöt. . . A gazdában is megfagy a vér, de tölcsért csinál a tenyeréből és odakiálltja a gyereknek : — Tödd le fiam a rozsét a tábla közepére, oszt ülj rá, ne mozdulj! Aztán az asszonyhoz fordul : — 18 — A JÉGEN
