Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
— Te meg szaladj át a Janii öcsémhez, oszt mondjad neki’ hogy gyüjjön azonnal, mer’ a Misánkat viszi a jég!..’ Besietett a kamrába, aztán egyik kezében hosszú rudazó kötéllel, a másikban rudas csáklyával elkezdete kísérni Misát a parton... Nem haladt túlságosan sebesen a zajlás. Nem kellett nagyon kilépni, hogy együtt haladhasson a gyerekkel. Meg-megforgatta a táblát az ár, közben harsogva morzsolódtak hegyes szögletei a szomszéd jégtáblákon... — Csak nyugton maradj, édös fiam, majd mögsegít az a fölségös Isten!... Kiveti a táblát valamelvik kanyar!... — Értöm, idösapám!... Megérkezett loholva Szepesi testvéröccse is- Ügy ozsonnatájt. Most már aztán ketten haladták a partot, mindig a Misával egy vonalban... A nap már alantasan járt. Túlnan, Pusztataksоn\ban estét harangoztak, és a hó hullani kezdett nagy pelyhekben... A Tisza meg csak úgy vitte, úsztatta' forgatta aláfelé Misával a jégtáblát, bele a közeledő szürkületbe. .. Lassanként fehér lett a gyerek. Belepte a hó, ahogy gubbasztott. Hogy emezek már alig tudták szemmel tartani... —Idős fiam!... Verjed le magadról a havat, hogy jobban lássunk!... Mire a tiszaburai tanyák közé értek, már besötétedett reménytelenül. Mikor is Szepesi az öreg elkezdett zokogni keservesen : Nem látom én már többet az én Misa fiamat, hacsak nem hóttan!... Az öccse folyton kiáltozott a világtalan éccakálba: — More vagy, fiacskám?!... Mire a gyerek : — Ehol úszók, János bátyám!... így kisérgették hang után... Abban bizakodtak még, hogy a vörösmajori kanyarodó majd kivágja, — de hasztalan. Ahogy odaértek, valahonnét a Tisza közepéről hallatszott a vergődő hang : — Idesapám :. . . — Hallom gyerököm!... — Elhasadt a tábla kétfelé!..’ Szepesi elsírta magát. Nem tudott felelni... — Mekkorán maradtál? — kérdezte János. . . — Olyanforma nagy, mint a szobánk!... A hullám átsöpör rajta!... — No csak ne mozdúlj a világér’ se!... Tizenketött kongott a láthatatlan síilyi toronyban, Fagylaló szél szállt a Máton felöl. Innét is, onnét is kakasok kukorékoltak álmosan. . . — Idős fiam!... El ne aludj ám!... — Pedig nem bírom’ mer nagyon álmos vagyok!... Öreg Szepesi nekiszaladt a Tiszának és már térdig gázolt a jégtáblák között, mikor az öccse utolérte : — Hát akik otthon vannak? — mondta dorgálólag, — azokat nem számolod ? Aztán belekiálltott az éccakába : — Misa öcsém : tudod-e fejből a 90—ik zsoltárt?!... — 19 —
