Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-11-01 / 11-12. szám
Л ó&á&adUk iáhámf. Aranylakodalom Paranában. Kisüt a nap... 1905 november 14.-én az érábrányi szent eklézsiába szekerek viszik a lakodalmas népet. Már hetek óta csúnya novemberi esőzés van, még akkor is zuhog, mikor a templomba bevonul a lakodalmas menet. Éppen az esküt mondja sarkadi Hégető Imre és telki Kórodi Julianna mikor a templomablakból a “holtomiglan-holtodiglan” — ra pontosan rájuk sugárzik Isten áldott napja. Kinyílt az ég s megkezdődik napsúgaras életök. Ne menjenek Brazíliába! Oláh világ van Biharban mikor kivándorlásra készülődnek. A jóravaló magyar jegyző beszélget velők. Marasztalja őket: ne menjenek el. Mondogatja még azt is : gyönge a maga felesége, az a vékonyka asszony hat évig se él majd abban a veszedelmes Brazíliában. — De ők azért mégis elindulnak. .. Itt a legnehezebb útra, a legelhagyatottabb magyar kolóniára, Boldogasszonyfalvára mennek. Majdnem ezer kilométerre esik az Sáo Paulotól s az utolsó vasútállomástól még 50 km gyalog az őserdőben. — És jönnek a gyerekek : Imre, Irma, László, Béla, Mihály, Etel, Sándor, heten; s a 24 unoka és a 4 dédunoka. Nem hat esztendőt élt még a “vékonyka” asszony, hanem 69 éves korában az aranylakodalma napján is, még mindig friss, eleven léptekkel járkál, szorgoskodik. A leggazdagabb magyar család Valaki azt mondta, hogyha ez a familia mind egybe dolgozik, ez lehetne ma a leggazdagabb magyar család egész Brazíliában. Tényleg szép jómódot értek el ott Boldogasszonyfalván, még a mostoha körülmények ellenére is. Az összedolgozó testvérek Északparanában is, ahová a család nagyobb része idők folyamán átköltözött, nagy sikerekkel dicsekedhettek. De forgandó a földi szerencse, s néha magunk vagyunk szerencsénknek, avagy balszerencsénknek a kovácsai. Amikor a szerencse kereke lefelé görbült, milyen jó volt, hogy ennek a famíliának a gazdagsága nem csak földiekben volt. Idős Hégető Imre már Boldogaszszonfalvára többször hívogatta “a mi papunkat”. Odahaza messze falutól éltek, vagy talán a háborús körülmények okozták, hogy elmaradt a konfirmáció. De id. Hégető Imre itt Brazíliáiban ezer kilométerre hozatja ki Sáo Pauloból a magyar lelkipásztort, hogy evangéliumi módon tehessen hitvallást ő maga is a református keresztyén vallásban előkészítet gyermekeivel együtt. Gazdag család ez, mert lelkiekben voltak azok a szülők. A lelki kincseket tartották fontosabbnak. Azokból adtak gyermekeiknek, melyekből egy életre, sőt Isten kegyelméből, az örökéletre is elég van. A századik bárány... A messze Boldogasszonfalvára töbször kilátogat a brazíliai magyar ek lézsia lelkipásztora, ahová mindig szívesen hívogatják s szeretettel várják. De amikor a család Paranába költözött, az addig gyakran látogatott paranai gyülekezeteket, mintha elhanyagolná “a mi papunk”. Betegség vagy mi más az ok, nem tudni. Jön a levél. Id. Hégető Imre irjh ilyenformán : tiszteletes Uram! Ügy látszik nem ismeri jól a Bibliát! Krisztus Urunk azt tanította, a jó pásztor ott hagyja a kilencvenkilencet s megkeresi az elveszettet, az egyet is! — Az aláírás is csak ennyi: a századik bárány. Egy ilyen levél és újra rendszeres lelkipásztori látogatások, istentiszteletek vannak a messze és nagykiterjedésű paranai munkamezőn, az ottani 8-10 gyülekezetünkben. Id. Hégető Imre nemcsak magával törődött, hanem egészséges lelki táplálékot akart juttatni a környezetének is. 26 —
