Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-11-01 / 11-12. szám
vette a fejéről a sapkát, odanyujtotta Dónát felé s az mondta : — Cseréljük el. Nagyon meglepődtek, hogy a bicikli helyett Kuvik is egyszerre azt akarja, hogy a szívében megszépüljenek az érzelmek s hogy a lányok őt is szeressék. — Mért akarod elcserélni? — kérdezte Sükei. — Azért, — felelte Kuvik — mert én is igazi magyar akarok lenni. Erre nem mondtak semmit, csak elgondolkoztak a szón. Dónát szép lassan hátrábbcsúsztatta a homlokáról a tulipános sapkát, Sükei pedig elgondolkozva töltötte ki a maradék bort. Felemelték a poharat s kihajtották. — Egyszóval nem akarod, hogy én is igazi magyar legyek — kérdezte Kuvik. — Nem — mondta Dónát. Abban a percben Kuvik felállt, meg sem köszönte az ebédet, hanem csak kezet nyújtott s elment. — Miért nem akarád, hogy igazi magyar legyen? — kérdezte Sükei a fiától. Dónát, ez a dömzsödi vitéz, magosabbra ült a széken, ránézett az apjára s így szólt: — Aki embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas. (Téli Verőfény) TAMÁSI ÁRON JÁTÉKOK Van egy bolt, amely mellett nem tudunk elmenni anélkül, hogy legalább egy pillantást ne vetnénk a kirakatára, amely előtt meg is állunk, ha lehet. A jatékosbolt. Ott talán meg szívesen várakozunk is — ha kell valakire, de csak mi férfiak. A nők legfeljebb azért állnak meg a kirakata előtt, hogy engedjék a gyermekeiket gyönyörködni. Játékokban gyönyörködni csak a gyermekek és a férfiak tudnak, igazán játszani pedig csak a fiúk és a férfiak. Mert amíg a lányok leginkább csak babákkal, kis bútorokkal és kis edényekkel játszák a háziasszonyok — valljuk be — meglehetősen monoton életét, addig a fiúk gépekkel, vasutakkal, építőkövekkel, kis nyomdával és telefonnal, katonákkal és fegyverekkel és minden mással játszanak, ami még az élet. Egy regi, elavult felfogás szerint a gyermekek szeretik, ha a játékok minél tarkábbak. (Ez talán igaz is, de csak a csecsemőkre vonatkoztatva.) Ez a téves és minden fantázia nélküli szellem kitermelte az elnagyolt, rikító színű, de mindenesetre olcsó tömegjátékcikkeket. Láttam kék kocsit zöld kerekekkel, piros és sárga lovakkal, lila elefántot sárga pettyekkel, rózsaszínű kutyát kék fülekkel, aranyszínű hegedűt, piros pisztolyokat és narancssárga puskákat. Ám a gyermekeket nem lehet becsapni, mert e tekintetben még a felnőtteknél is élesebben látnak, keresik a részleteket és előbb látják meg a Játékok hibáit, hiányait, mint a “szépségeit” és csak még jobban vágyódnak a “valódi” után. Az is igaz, hogy a gyermek fantáziája rugalmas és szinte a lehetetlenségig tágul amikor néhány összetolt széket várnak, egy fűzfavesszőt kardnak lát vagy egy lécdarabkát babának öltözet, de mennyivel nagyobb a csodálata és meghatottsága, ha a játék éppen olyan, mint az “igazi”. A játék a gyermeknek indulást jelent az élet felé, öntudatlan készülődést a hivatásra. Az élethű játék a gyermek képzeletét a megismerés helyes irányába vezeti. A gyermek büszke a játékára, amely részleteiben is valószerű. Azt a pajtását pedig, akinek ilyen játéka van, fájóan fölényesnek érzi maga fölött. A játékokat lélekkel kellene gyártani és lélekkel kell megvásárolni is. Mi, férfiak a játékokkal a mesét szeretnénk életté játszani, de jobbá, szebbé, mint amilyen a valóságban. Olyanná, amelyben minden lehetséges, mindent meg lehet változtatni s ha kell, mindent újra lehet kezdeni... A nők inkább a valósággal szeretnek játszani, szivekkel, érzésekkel. Ők az életet játszák maguknak szeszélyes, veszélyes mesévé ... és nem érzik velünk, hogy magunk is valamennyien játékok vagyunk az örök gyermek, a sors kezében... ' Bónis László
