Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1-2. szám
BUJDOSÓK. Minden hónap első csütörtökjén összejönnek Säo Caetano magyarjai énekelni, imádkozni, Isten szent Igéjével élni. Egy egy magyar hajlék válik ilyenkor templommá, legtöbbszzör Bujdosóéknál, vagy valamelyik leányánál talál otthont a református gyülekezet. Ez esztendőben, vizkereszt napján az öreg Bujdosóeknál voltunk. Mig a hívek gyülekeztek, megkértük a házigazdát, mondaná el a családjuk történetét. 1241 április 12-én a Mohi pusztán elesett Magyarország színe java, soksok ezer ember’ de a királyt megmentették az apródjai, az ősi memzetségek zsenge hajtásai, kik köriivették és saját testükkel védték az uralkodót. Ákos nembeli Ernye, Fáy Don és Barnabás, Forgách András egymásután adták saját lovaikat a király alá, Tamás, a másik Forgách fiú maga fogta fel a királynak szánt halálos csapást. A Forgách fiuk harcképtelenné váltak, de hagytak valakit a király mellett hogy menekülésében segítse. Egy fiatal fegyveres szol ga kisérte őket a csatába, egy névtelen magyar fiú, az vette át gazdái helyét. A névtelen В u j d s о s ó kisérte a királyt a fényes úrfiakkal együtt a Sajó, Bima, Ipoly völgyén, Nyitrán át a Morva folyóig. Ott volt, mikor IV Béla királyt kifosztotta saját sógora, Frigyes osztrák herceg. Vele ment Zágrárábba, Spalátóba, Trau szigetére. Nehéz' szomorú, reménytelen élet volt messze idegenben, csak a király maradt meg és a zsenge vitézek, várva a szebb jövőt. De egyszer véget ért a számki vetés és hazamentek a bujdosók, hogy átvegyék őseik örökségét és hazakerült Bujdosó Tamás hogy átvegye Kötegyán pusztát. Ezt kapta a nemességgel együtt hűsége és szolgálata jutalmául. A családi hagyomány úgy tudja, hogy akkora földet kapott, amekkorát egy nap alatt körül birt lovagolni-A Bocskay szabadságharc idején a megszaporodott Bujdosó ivadékok a szalontai hajdúkkal együtt küzdöttek. Napóleon ellen Bujdosó Ádám vonult bandériumával az insurrekcióba, egy bandériumra való Bujdosó fiú élt már akkor. A nemzetségfő kezén a múlt század végén még 2,000 hold föld volt három tagban. Aztán új honfoglalásba kezdett a kötegyáni Bujdosó nemzetség, földet, mit vérükkel öntöztek valamikor, verítékükkel vették meg. 1902-ben Kötegyánban már 92 Bujdosó család élt, de akadt már belőlük minden szomszéd faluban és meg meszszebb is. A kecskebörre irt régi nemes levél nagyon elfakult már, de szép tisztán maradt meg rajta a király pecsétje. Kötegyán az ország szivében van s a triánoni béke mégis határállomássá tette. A határon túl élő Bujdosóknak megint vándorbotot kellett fogni, de most messzebb vitt az út. Ide is jutott belőlük, Säo Paulo-ba, Säo Caetano-ba, Bethlentelepre' Parana-ba, Sorocaba-ba. Leveleznek az Egyesült államokba Miami-ba és Detroit-ba szakadt rokonokkal. Ez a bujdosás hosszabb mint az első volt. Szegény testvérem, Sándor -meséli Bujdosó bácsi- nagyon szeretett volna hazamenni. Talán el se hitte a második világháború után ide vetődött rokon gyereknek, hogy mit változott a világ cdahaza. Haza akart menni megpihenni- Nem úgy lett. Elment szegény, de csak ide a piros föld alá. Hallgatunk. .. .tudom, mindenki arra gondol hazamennek-e egyszer a bujdosók...? 1955 Vizkeresztjén igy mondta el messzire elsodort falunknak legnépesebb családja, egy ősi magyar nemzetség történetét kötegyáni Bujdosó János —- 12 —
