Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

Az emigráció sajtója és magyar érdék i Határtalan az öröm és büszkeség, a­­mikor az ember számbaveszi, szerte­szét a nagyvilágban magyar nyelven megjelenő töménytelen heti, havi-lapot és egyéb időszaki sajtóterméket — hi­szen pusztán létükkel a magyarság élni­­akarásának és életrevalóságának bizo­nyítékai. Nem vitás, hogy küldetést töl­tenek be mindaddig, amig hivatásukat teljesítik. Itt kezdődik azonban a baj: a “hiva­tás teljesitésé”-nél, A fogalomzavar ó­­riási — a fa eltakarja az erdőt. Vélemé­nyem szerint ezt я hivatást, csak az egyetemes és mindenkori magyar érdek előrelátó szolgálatával lehet betölteni. A múlt eseményeiből következtetni s a tapasztalatból vont konstruktív kriti­kával megkísérelni, a jövendőt helyes irányba terelni : KÖTELSSÉG!­VÉTEK viszont, a közelmúlt valódi, vagy vélt szennyesének, ország-világ előtt való teregetése, mert az legfeljebb rom­bol, de mindég ellenségeink midmárai hajta a vizet! Nem tudom, hogy ma rosz­­szindulatúbbak -e az emberek a régmúlt századok közönségénél. Nehéz megálla­pítani, hogy kortársaink hajlamosabbak­­e az értékek feldúlására, mint a nagyság dicsőítésére voltak elődeink. Nem vitás azonban, hogy a magyarságnak — csak­úgy mint az egész emberiségnek — szellemi és politikai vezetői, túlzottan sok alkalmat adtak pletykára, megszó- Iásra, lekicsinylésre sőt lenézésre. Közelmúltunk tragédiája, hogy veze­tőink között akadtak nagy tehetségek, de zsenik nem, s a tehetségek sohasem tudták azt a tekintélyt megszerezni, mely éltető szuggesztivitása volt az el­múlt századok vezéreinek. Tagadom a­­zonban, hogy a magyarság érdeke lenne, hivatalok, dolgozó- és hálószobák körül leselkedve, feltárni pizsamák és csek­könyvek — sokszor nem is igaz — múlt vagy jelen titkait. Kritikára szükség van! S minél szi­gorúbb, megközelíthetetíenebb, elfogulat­lanabb az, annál egészségesebb. Viszont sohase felejtsük el az egyszerű ember álláspontját, aki még ma is hisz a nyom­tatott betűnek: “Nyomtatva van, tehat igaz.” LEGYEN TEHÁT VALÓBAN IGAZ A NYOMTATOTT BETŰ! II A szavak takarta fogalmak, a nyelv fejlődésével állandóan átértékelődnek. Különösen áll ez a nemzetközi sajtóélet terminológiájára. így például a “politi­ka” szó alatt, már jóformán kizárólag “bel-politikát” értenek, s a “külpolitikai érdek”-et hovatovább csak “diplomáciai érdek”-nek nevezik. Ez az Achilles-sa­­rok. Még a legjobb akarattól vezérelve SEM szabad, gyakorlat és tehetség híj­­ján a pennát errefelé forgatni. Nem egyes lapokról, személyekről be­szélek — mindenkiről szó van, de fő­kent a befutottakról és az arriválókról. Az újságírás nem csak pálya és pénz­kereset — a legkevésbé pedig az emig­rációban az, ahol még fokozottabb mér­tékben van szükség arra, hogy meggon­dolt diplomata s hazája érdekeit tűzön­vízen át, a szellem és tudás minden esz­közével védő követ legyen az író. Legyen egy kissé pap, sőt szerzetes. Érezze magyar eredetét, a multat, az ősit ahonnan jön. A vájákosokat, a lan­tosokat a prédikátorokat érezze magá­ban. Vállán a garabonciások köpenyét, szájában a varázsigéket, szivében az is­teni tüzet, életében a szigorú erkölcs parancsait. Mondjon le sokról, hogy talán mindent megkapjon és esetleg érje be a semmivel. Ne fel-, hanem kitűnni akarjon!- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom