Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-01 / 9-10. szám
zelmek vallása a tűrő és türelemben diadalmaskodó passzititásé, a Kálvin vallása az aktivitás, a harc evangéliuma. Luther pihenést, csöndet, mennyei örömöket, szóval kvietivumokat akart adni a világnak, Kálvin elszántságot, mindentmerést, agresszív magatartást, szóval motívumokat hirdetett- Luthernél minden út a szívbe vezet s ott célt ér, mert ez a végső állomás; Kálvinnál a szív csak kiindulópont s a cél: töténelmen át az örökkévalóság- Luther Jézusban az engesztelő Főpapot látja, aki palástja alá vonva minket, egyszeri áldozátának el nem fogyó érdemével könyörög érettünk; Zwingli a Prófétát látja, ki új ismerettel, új világossággal töltötte be a földet; Kálvin a diadalmas Királyt fogadja el benne, ki teljes Hatalommal országol az Isten világában és ítél meg eleveneket és holtakat . A három reformátori irány tehát egymást kiegészíti és együtt alkotják a protestáns életideált. Luthertől kell megtanulnunk a bensőség, nemes misztika és az érzelem jogainak az elismerését, valahányszor a hideg elmélet és a rideg gyakorlat eltorzulással fenyegetnek; Zwinglitől kell elsajátítanunk az elfogulatlan tisztánlátást a türelem és egyetemes pillantás, a szabadelvűség és felvilágosultság lelki erőit; de Kálvinhoz kell mennünk, mindannyiszor, valahányszor érezzük, hogy vallásunk kézd terméketlen érzelgőséggé fajulni vagy a sok “értelmezésben” úgy elpárolgott, hogy üres okoskodásnál, modern skolasztikánál nem egyéb. A protestántizmus élet, tehát benne van az érzelmi mélység éppúgy, mint világnézeti tisztaság s ez a kettő határozott jellem — és programmkeresztyénség sodrában érvényesül . A világtörténet rejtelmes kerekei fordulnak, “egyik a másikba kerül” s egy pillanatra eltűnik a khéruborca, a sasorca, az oroszlánorca is- Csak az emberorca néz felénk, amely mindeniknél fenségesebb és ragyogóbb, sőt egyedül ragyogó. Nézd, ott függ a kereszten s a gyilkos hitetlenség ezt mondja róla: ecce homo! Tövis a kerete, vér a barázdája, világszenvedések alszanak a kínok redőiben, de azért az élet és diadal arca, mert a megváltó szeretet, az Atya kegyelme sugárzik le róla- Torz a fájdalomtól, de ékes a szeretettől, útált és megvetett, de diadalmasan tündöklő az önkéntes áldozat fényétől- Külsőleg legázolt emberi arc, belsőleg fehnagasztalf, az Isten szívébe rajzolt, szerelmes, fiúi arc. Örök emberi eszmény, titokzatos őskép, mely ott szendergett az Isten lelkében a világ teremtése előtt s erre a képre teremtette a világot, az embert, a mennyet-A „ protestantizmus is, mint igazi, szenvedélyes keresztyénség, imádattal hajlik meg ez emberorca előtt és ennek a vonásai szerint formálja híveinek lelki arcát. Luther, Zwingli, Kálvin arca is ettől az arctól fényes s csak annyi sugár csillan meg rajtuk, amennyit erről az arcról vissza tudnak verni. Századok ködében minden elmosódik, csak az Emberarc világít, mint a Nap... RAVASZ LÁSZLÓ „. . . Azon dolgok között, amelyek arravalók, hogy az embernek lelki megújhodást és gyönyörűséget szerezzenek, az első, vagy egyik legfőbb a zene és ezt úgy kell tekintenünk, mint Istennek erre a célra szánt adományát.“ A vétkeknek úgy dorgálásában, mint helytelenítésében meg kell tartanunk azt a szabályt, hogy a békesség kötelékét, nem szabad szétszakítanunk. De tudjuk viszont azt is, hogy a türelmet akként kell mérsékelnünk, hogy a bűnnek ne kedvezzen. Mindenki éljen a maga sorsához mérten, akár szűkösen, akár középszerűen, akár bőségesen, de úgy, hogy el ne felejtse: mindnyájunkat azért táplál az Isten, hogy éljünk, nem pedig, hogy tobzódjunk. Kálvin. — 5 —
