Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
a iöröktői l6S6-ban zépmüveszeti Múzeumban). vitás, hogy a kerékbetörés a karóbahuzás, a lófarkon való meghurcolás, a fővel lefelé csöngetés, a kaloda, meg a kállaikettős, humánusabb vallató eszközök lettek volna, modern vallató berendezéseknél. A kínvallatást ugyanaz az országgyűlés kodifikálja a Corpus jurisba, amely lemond a szabadkirályválasztó jogától, amely a “jus resistendi” alkotmánybiztosítékát törli az Arany Bullából, egy kétesértékű “felszabadítás” ellenszámlája javára, — akár a koalíciós paralament 259 évvel később a népbíróságok perrendtartását egy még kétesebb értékű “felszabadítás” bérfizettsége gyanánt. Az azonos módszerek annyira egybeolvadnak, hogy a kívülálló szemlélő a közben eltelt negyedévezredet szinte nem is érzi. Ha nagy kockázata lenne ma, akkor sem volt kisebb, az elnyomó államhatalom ellen felkelést szervezni. A sűrűén megismétlődött parasztlázadások az ilyen mozgalmak jó hírnevét régen lejáratták. Néhány feldúlt nemesi udvarház, kastély, talán egy-két német kaszárnya kormos romjai jelezték a rövid eletű szabadságmozgalmak dicstelen útját. A kétoldalról szorítóba került földesurak az idegen elnyomókkal igyekeztek megalkudni és a nemesi felkelés az első hívószóra odasereglett a császári csapatok mellé, hogy elfojtsák és ne engedjék e veszedelmes tüzeket lángra kapni. Felkelést felkelés után fojtanak vérbe. — Magyar vérbe! Szinte elmosódik a keret, ami a nemzetet egybefoglalja és széjjelválnak a társadalmi osztályok, aminek egyedül a megszálló idegen hatamasság örül. Akár csak ma, csupán szerepet cseréltek az uralkodó osztályok. Ma a munkások igyekeznek a hatalmat bitorló szovjet rendszerrel megalkudni.
