Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-04-01 / 4. szám

Czakó Sándor és Béres János felvételei

tiszta búzájában, mint az éhes galambok, akkor meghalljuk azoknak a régi harangoknak a zúgását is, amelyek gyermekkorunkban hívtak még bennünket vasárnaponként a misére. És érezzük egy pillanatra anyánk kezét a tenyerünkben, így mentünk kettesben a templomba. Elég, ha csak egy szó visszaröppen; egy puha tenyér a fejünkön végigsimít, vagy egy csókot érzünk a szánkon, mint akkor alkonyaiban, azon a kis pádon a parkban. Én még most is hallom egy régi cséplőgép búgását a tanyán és látom a mama szemét. Olyan, akár az ég szeptemberben, tengerek kékje mélyül benne és üzen felém szüntelenül. Érzem egy régi sírás könnyeinek sós ízét is a számban. Igen, ezekért volt talán érdemes.

Mohácsok, Áradok, Trianonok tüzében égve, poklok tornácát megjárva, megaláztatások bugyraiban is, lám, talpon maradtunk. Tűnődöm, mi adja ezt az erőt? A hitünkből fakad? És azt mi táplálja? Az élet szépsége talán?

De miből áll ez a szépség, amit úgy rakosgattunk össze, akár a koldus az összekuporgatott garasokat. Őrizgetünk régen elhangzott szavakat, egy titkos szemvillanást, egy sosem fakuló alkonyati fényt, távoli tavaszban szőke hajat, anyánk hangját, amely folyton kísért, az okarina sírását, amely esténként szólt a tanyákon és a szülői ház kilincsének a melegét, amely a tenyerünket bizsergeti, s velünk jön, elkísér, bárhová megyünk a világon.

Csak ennyi az egész. Mégis: érdemes volt...

HARANG 9