Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-04-01 / 4. szám
Szegények az ősgyülekezetben Az újszövetségi prófétákról keveset olvasunk a Bibliában. Közülük talán a legnevezetesebb a jeruzsálemi Agabus volt - a hagyomány szerint a 70 tanítvány egyike —, aki „megjelenté a Lélek által, hogy az egész földkerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lön Claudius császár idejében:” (Acs 11:28). Miért is volt olyan ez a szomorú hír az ősgyülekezetnek? Elárulja az Apostolok cselekedetéről írt bibliai könyv: „A tanítványok pedig elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeábán lakozó atyafiak:” (Acs 11:29). Pünkösd után a jeruzsálemi ősgyülekezet, hogy Jézus sürgető, embert próbáló missziói parancsának - „lesztek nékem tanúim... a föld végső határáig” - eleget tudjanak tenni, összeadták mindenüket és ezt élték fel. Ez nem valamiféle „őskomÁgg Károly felvételei munizmus” volt, vagy közös termelésen alapuló vagyonközösség, amire a qumrani közösség a példa. Ezért a jeruzsálemi gyülekezet hamar felélte tartalékait és így segítségre szorult. Történelmi híradásokból tudjuk, hogy Claudius császár idején (Kr. u. 41-54.) valóban bekövetkezett az éhség. Kelet-nyugati irányban vonult végig a római birodalmon. 48-49-ben Görögországban, 49-50-ben Itáliában tombolt. Ezek szerint Palesztinában 47—48-ban lehetett éhség, mai Joachim Jeremiás szerint egybeesett a 47-es szombatévvel, amikor az ószövetségi törvény parancsa szerint nem vetettek. Ez egyébként is éhséggel járt együtt: „47 nyarán nincs aratás, a 47-48-as szombat év növeli az éhséget és megnyújtja a következő aratásig, 49 tavaszáig” (Joakim Jeremiás: Sabbatjahr und neutestamentliche Chronologie. ZNW 1928.100.). A jeruzsálemi szegényekért összefogtak a hellenista világban sorra szerveződő gyülekezetek, hálából az apostolok támogatásáért. Ezekben a városokban több gazdag, jobb módú ember is csatlakozott a keresztyén gyülekezethez. Lídia — az első európai keresztyén — bíborárus volt, Titus gazdag rabszolgatartó. Pál szerint a megváltó Jézusról szóló örömüzenet a „császár házában” is elterjedt. Ha ez nem is Néró római udvarának fényűző világát jelenti, hanem csak az eufézusi birtok jómódú urait, mégis azt jelenti, hogy a kereszténység hamar áttörte a társadalmi korlátokat. A gazdagság és a szegénység kérdése viszont az Újszövetségben sokkal bonyolultabb probléma volt, mint ahogyan ez a jeruzsálemi ősgyülekezet történeti tapasztalatában megnyilatkozott. A szegények, az egyszerűek és kicsinyek már az Ószövetség tanúságtétele szerint is Isten különleges gondviselése és oltalma alatt álltak. Jaj azoknak, akik kizsákmányolják, elnyomják, leigázzák őket. (Zsolt 9:10; 10:2 ► HARANG 13
