Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
Nem szokás előre lelőni a „slusszpoént”, mégsem kezdhetem mással. Attól kezdve, hogy egyetemi felvételire készülve egy jóindulatú könyvtáros kezembe nyomta Szerb Antal magyar és világirodalom történeteit, mindig volt félszegség, áhítat és szégyen bennem, amikor könyveit kézbe vettem. Legelőször ugyanis Kardos László vitatható alapállású kísérő tanulmányának utolsó sorait olvastam el: „mikor elgyöngült karjai már nem bírták a szakadatlan sáncmunkát, katonaőrei puskatussal agyonverték.” * Élete a jómódú, de tehetséges polgárgyerekek szabványa és unalmassága szerint alakult. Jó iskolába járt, nem okozott gondot számára 23 évesen doktorálni, nyelveket beszélni. (Magyar— angol-német szakon végzett.) Gyakran járt külföldön, olasz, francia földön, Angliában egy évet töltött. 1921-ben húszévesen álnéven verseket és novellákat publikált a Nyugatban. Ezt követően terjedelmes és akadémikus komolyságú tanulmányokat írt Berzsenyiről, Vörösmartyról, Kölcseyről, s szemlátomást semmi sem menthette meg az egyetemi magántanárságtól. Ez 1937-ben, harminchat éves korában be is következett. A sikerembernek ezt a nem kevéssé ellenszenves patentjét azonban ő maga is rettenetesnek tarthatta, s fölpattintotta. Pedig tisztában lehetett vele, hogy a komoly tudós pályaműve maradandó értékű lesz, kötelező olvasmány a késői korok diákjai számára. Tanulmányai ugyanis precízek, adatgazdagok, kellőképpen okadatoltak, s a legmodernebb szellemi áramlatok, - Freud, Jung, Spengler - kellőképpen adagolt, felismerhető, ám nagyvonalúan kezelt hatásával csábítják a szellemi rágógumi kedvelőit. Egyszerűen szólva unalmasak. * S' ekkor történik valami megmagyarázhatatlan. Az Erdélyi Helikon pályázatára megírja Magyar Irodalomtörténet-él. 1934-ben mer szakítani a kor uralkodó Pintér Jenő-i pozitivizmusával, az adatok tömkelegének számítógép után kiáltozó puszta fölsorolásával. Rövid karcok és esszéciklusok sorozatát adja a legszükségesebb információkkal, frappáns, izgalmas, szubjektív megfogalmazásban. A mai olvasó számára természetes, hogy élővé teszi az addig szentségként kezelt irodalomtörténetet, s ezáltal leporolva új, s újabb híveket szerez az irodalomnak is. Ám, hogy a korabeli zsűri az első díjat neki juttatja, az kisebb csoda, bár ekkor már az irodalomtudományi társaság elnöke. * Még kiteljesedettebb műve A világirodalom története. Itt már az sem zavarta, hogy könnyen megbánthatja az olvasót, ha értékrendjét megbillenti — mint tette a honi irodalom történetében, ahol Petőfi elhalványítása, Vörösmarty kiemelése ugyanúgy nem aratott osztatlan sikert a szakmában, mint a világirodalmi (rá)hatások kimutatása; itt ugyanis értelemszerűen kevéssé érvényesült az arányosság elve az oda-vissza hatásban. (Vagyis kevesebb magyar hatást jelzett a világirodalomra, mint fordítva.) Az olvasókat mindez nem zavarta, s ma sem mondhatunk sokkal többet a hozzá közeli írókról, költőkről, a kortársairól. E művének sodrása olyan erős, hogy ismeretében a novellái ide szánt, bő lére eresztett lábjegyzeteknek tűnnek. * A félszegség és az áhítat tehát érthető eme jókedvű, adakozó műveltség láttán, amely ugyanakkor fél térdre ereszkedik a nagyság előtt, és mosolyogva bár, de fejet hajt. A szégyent talán említeni sem kellene már. Érthető az is. Torokszorító érzés tudni, hogy a műveltség olykor - s nemcsak 1945. január 27-én - kevés az életben maradáshoz is. S ilyenkor az sem vigasztaló, hogy a valóban nagy elmék halhatatlanok. (HALÁSZ) Elérhetetlen vágy az emberé. Elérhetetlen, tündér, csalfa cél. Csongor és Tünde P WKK0 átky János, dr. Phil, életének szürkesége ellen különféleképpen védekezett. Gyermekkorában néha sikerült csokoládéevés közben azt képzelnie, hogy szalámit eszik. Később nagyon szerette a kevert italokat. A gin a vermutban olyan volt, mint elhalt fenyőerdők erőteljes kísértete. A vörösborba curacaót lehetett önteni, és ez olyan volt, mint egy tizenhat éves kislány, aki azóta már biztosan férjhez ment. A nők arcát következetesen elfelejtette.- Hogy is néz ki Jenny? - tűnődött egy bizonyos őszi délutánon Londonban. Repkény futotta be a walesi methodisták kis templomát, mely előtt állt. A londoni templomok csodálatos módon megőrzik az igaz hit falusiasságát az automobilok között. Gyorsan feljegyezte ezt az aforizmát, mert rendszerető ember volt. Azután visszatért Jennyre. Öt perc múlva hat. Ha addig nem jut eszébe, hogy néz ki Jenny, katasztrofális lesz. Igaz ugyan, hogy Jenny általában sötétkék kosztümben szokott lenni, de ezt mégsem lehet mint végérvényes igazságot leszögezni. Kétségkívül van Jennyben valami kimondott Jenny-szerűség, de csak oly halványan, mint ahogy a teafajták különböznek egymástól. Végeredményben minden nő Jenny.- Hello, is it you? Maga az? - mondta Jenny, a megérkező. A kérdés igen helyénvaló. „Minden randevú első és legnehezebb feladata az azonosság megállapítása” - jegyezte fel Bátky, ezúttal csak mentálisan. Itt van egy idegen hölgy, aki butaságokat beszél, és haragszik, hogy máshol vártam, mint ahol megbeszéltük. Bátky hagyta, hogy Jenny kiharagudja magát, azután megkérdezte:- Nem jönne el hozzám teára?- Ó, nem - felelte Jenny halálra váltan, mint mindig, mikor ez a lehetőség felmerült. Azután elmentek Bátkyhoz teára, mint mindig. Jenny a vevőkről beszélt. Egy öregúr megvett egy György-korabeli kályhapiszkálót, egy famadonnát, és egy kis négerplasztikát. De meddig tartott! Krokodilokban még mindig nagy a kereslet. Ó, és volt ott két fiatalember, biztosan művészek voltak, azt mondták Jenny-54 HARANG Szerb Antal, a frivol tudós
