Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

ANTAL Madelon, az eb nek, hogy olyan, mint egy olasz kép. Hogy is hívják azt a híres olasz festőt?- Giovinezzo Giovinezzi - indítvá­nyozta Bátky. Igen. És vacsorára is hívták. De ő nem ment. Decens nő nem megy. Mert Jenny egy műkereskedésben dolgozott.- És ott volt Rothesay grófné megint.- O, ott volt? — kérdezte Bátky, némi­leg felébredve. — Rothesay... gyönyörű. Történelmi név. Az egyik ősét még az első skót Jakab akasztotta fel, valahol St. Albansben. Majd otthon utánanézek. - Milyen nő Rothesay grófné?- Ó, nagyon különös. Igen, határozot­tan azt lehetne mondani, hogy nagyon különös. Csak bejön, rámutat valamire, mondjuk egy gyertyatartóra, és elviszi... Bátky gondolatokba mélyedt. Otthon, mialatt Jenny elkészítette a teát (Jenny az egész szerelemből ezt élvezte a legőszintébben), Bátky utánanézett a Rot­­hesay-knek. Egyet csakugyan felakasztot­tak. Skót tavat képzelt el, a kastély előtt a hagyományos két agár, a gróf mélabús, elefántcsontot gyűjt, és titkon, egyedül le­issza magát hajnal felé egy ablakmélye­désben. A grófné szívében katolikus már, főorvosoknak maszkírozott jezsuitákat enged be egy tapétaajtón. Az égen tragikus alakú felhők vonulnak. után Jenny közömbösen várta, hogy asszonyi sorsa beteljesedjék. Bátky hallgatott. „Ha Jenny most Rothesay grófné vol­na, azt mondanám: - Mylady, hogyan tehette ezt? Hogyan kockáztathatta ennyire a jó hírét? Hiszen a szomszéd lakásban egy Rothesay, akinek az ősét oly tragikus körülmények közt akasztot­ták fel, hogyan alázhatja le magát hoz­zám, a polgárhoz, az egyszerű tudós­hoz? A gróf kopói a nyomunkban van­nak... meneküljön, asszonyom, azonnal távozzék... És amikor kifelé menne, és már az ajtóban állna dacosan felemelt fejjel, azt mondaná: - O, mylady, csak egy pillanat századrészére maradjon még, jöjjön bár aztán a kárhozat...” És Jenny lába elé vetette magát, Jenny kissé zavartan simogatta a haját, de hoz­zászokott már sok mindenhez. Azután minden úgy ment, mint rende­sen. Jenny megint ott felejtette egy ruha­darabját, és mikor visszajött, már egy végtelenül fanyar Bátkyt talált. Bátky elgondolta, hogy egész életét rémes kis Jennykre pazarolja, mikor gyermekkora óta Rothesay grófnék után vágyódott. A történelem számára olyan erotikus világ volt, mint másoknak a színházi öltözők, és egy igazi nagy szerelemhez néhány száz év történelemre volt szüksége lega­lábbis. És akkor Jenny... hazugság és onánia az egész.- Mi baja? - kérdezte Jenny.-Semmi. Csak máskor ne jöjjön. Vö­rös kezű nők maradjanak otthon. És fogyjon le combban. És egyáltalán, szűnjék meg. N _ _. végtelenül csendes utcákban, ahol tudo­mása szerint az angol arisztokrácia la­kik, mikor Londonban időzik. Néha nagy szállítóautók mentek át valamelyik híres londoni cég nevével. „Biztosan es­tély lesz valahol” - gondolta izgatottan. Itt-ott sikerült szóba ereszkednie egy ka­pus családtagjaival. „Az arisztokrácia legfőbb ismérve a láthatatlanság - jegyezte fel. Azután né­mi gondolkodás után hozzáfűzte: Szőke nők nem szeretik a halakat, de eksztázis­ba jönnek, ha tengeri pókot kínálsz.” De vasárnapra kelve nyomasztónak érezte arisztokratikus magányát, és el­ment a Regent Parkba, hogy a sétáló bolti lányok valamelyikével kiegészítse női repertoárját. Figyelmét főképp a mó­kusok kötötték le, melyek hallatlan tö­megben szórakoztatják a közönséget eb­ben a parkban; továbbá a kutyák. Egy rendkívül érdekes fekete kutya sétált előtte, olyasmi volt, mint egy Scotch terrier, de sokkal nagyobb és ördögibb, biztosan valami új találmány. A kutya mögött egy hölgy, kit a kutya nyugtala­nul vonszolt maga után. Valamit keresni látszott az eb. Aggodalmasan szaglászta a földet. Végre egy műemlék előtt meg­állt. A célhoz értek boldog izgalmával hozzálátott, hogy sétájának tulajdon­képpeni és fontosabb programját lebo­nyolítsa. De a terv véghezvitele, úgy látszik, belső akadályokba ütközött, és hosszadalmasnak ígérkezett. A kutya egész különös meggörbüléseket muta­tott be, és így meggörbülten is egyre járkált körbe, igen kínos látványt nyújt­va. Több angol kisfiú érdeklődéssel szemlélte, és szakszerű magyarázatok­kal kísérte a műveletet. A hölgy idege­sen elfordult a kutyától.- Ha parancsolja, majd vigyázok ad­dig az ebre - mondta Bátky. - Talán etesse addig a mókusokat.- Nem rossz gondolat — mondta a hölgy, és átadta a kutyát Bátkynak.- Pardon - kiáltott utána Bátky -, hogy hívják a kutyát?- Madelonnak - felelte a hogy és el­sétált. Aznap este Bátky egy kutyával gaz­dagabban tért vissza kis otthonába. A hölgyet a tömegben elvesztette. Eszébe jutott, hogy a kutyáknak remek ösztö­nük van, és rábízta magát Madelon ve­zetésére. Kisétáltak a Hamestead Heath-re, ahol a hegy tetején egy tó épült, melyet megcsodáltak. Órák hosszat gyalogoltak. Késő este kiértek Golder’s Greenbe, ahol Londonnak vé­ge van. Itt azután Madelon visszafor­dult, és nyugodtan elindult a város felé. Bátky rájött, hogy a kutya becsapta. Ta­xit vett, és másnapi ebédjének feláldozá­sa árán hazaszállította Madelont. Nyugtalan éjszakája volt. A kutya nem evett, nem ivott. Gyanakodva szemlélte Bátky bútorait, majd bevonult egy sarokba és vonított. Hajnalfelé Bátky már nem bírta tovább, elment egy egész éjjel nyitva tartó teaházba, és a márványasztalra borulva néhány órát szunny adózott. P ■ m eggel a nap a kutya jegyében kelt fel. Hazament, Madelon még élt, sőt, nyugodtan aludt Bátky ágyában. Olyan volt, mint egy rojtos szélű fekete kendő. Mikor Bátkyt meglátta, indulato­san morgott. Enni nem akart. Bátky egy karosszékbe vetette magát, és megpróbált módszeresen gondolkod­ni. Mit csináljon Madelonnal? Esetleg a Kensington Museumnak ajándékozza, ott sok kitömött kutya látható. De humá­nus szíve tiltakozott ez ellen a terv ellen. ^ HARANG 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom