Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
NEPEK ES VALLÁSOK "■4& (A dukkha szó jelentése persze mélyebb értelmű, kifejezi a tökéletlenséget, nem állandóságot is.) (2) A szenvedés oka az életvágy és az élvezetek utáni sóvárgás. (3) A szenvedést úgy lehet megszüntetni, ha megszabadulunk a vágyaktól, a sóvárgástól. (4) Erre a „nemes nyolcas út” szolgál: a helyes hit, a helyes elhatározás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes életmód, a helyes törekvés, a helyes gondolkodás és a helyes elmélyedés. A „nyolcas út” tehát az üdvözülés gyakorlati útja, melynek első és utolsó két „fázisa” az ember belső életére vonatkozik, a többi az élőlényekkel szembeni magatartást szabályozza. (Viszont nem tartalmazza az erkölcsi parancsokat, rögzítésük külön történt.) A szentség fokozatai Az üdvösség felé vezető út első „állomása” az erkölcsiség (szila), vagyis a helyes magatartás és az erkölcsi szabályok betartása. A második állomás az elmélyedés (szamádhi), melynek négy fokozata van, s gyakorláson, így a jógatechnikákon is alapulhat. Végül az utolsó állomás a bölcsesség (pannyá), a teljes tudás állapota, melyben tökéletesen érthető és átlátható „a négy nemes igazság.” A „nyolcas útra” az léphet, akit felvettek a szerzetesek közösségébe, mert a szerzetesi életforma adja meg a valóban jámbor és erkölcsös élet feltételeit. A világi hívek jó cselekedeteikkel, erkölcsös életükkel szintén gyűjthetnek érdemeket, s ezek révén könnyebbé válik számukra is a nirvánába jutás, de csak valamelyik későbbi újjászületésükben. A tan szerint az üdvözülésnek is több fokozata van, melyeket szentségeknek neveznek. Az, aki szerzetes lett, elérte a szentség legalsó fokát, s mintegy biztosította a megváltást a maga számára, de még több újjászületésen kell átmennie. (Viszont természetesen kevesebben, mint a világi hívőnek.) Aki a szentség második fokát elérte, annak már csak egyszer kell újjászületnie a megváltás előtt. A harmadik fokon már csak az istenek világában születik újjá. A szentség legmagasabb fokát pedig az éri el, aki már az életében megszerzi a nirvánába jutás jogát. Ezen kevesek neve az arhat (szent). Tulajdonképpen ők már elérték a buddha-fokot, s csak azért nevezik Buddha-fejek Indiából és Kínából, időszámításunk első századaiból őket másképp, mert nem a maguk erejéből, hanem tanítók segítségével váltak buddhává. Vagyis buddhának azokat nevezik, akik a maguk erejéből szerezték meg a megváltást. A buddhák között is megkülönböztetik azokat, akik csak a maguk számára érték el a megvilágosodást, s bölcsességüket megtartják a maguk számára, s azokat, akik hirdetik a megváltás tanát az embereknek. (Tehát nem csak Gautama Sziddhártha lett buddha, előtte is és utána is éltek, s élnek is majd buddhák a földön.) A tanítás eddigi részében még nyitva maradt néhány alapvető kérdés: például, hogy miből fakad az életvágy, s mi az oka annak, hogy újabb és újabb újjászületésekbe kényszerítik az embert? Ezek magyarázatára Buddha egy nehezen értelmezhető, 12 tagú oksági láncot állított föl, melyet állítólag maga is annyira bonyolultnak talált, hogy eleinte nem is akarta kifejteni. Eszerint: „A nemtudásból keletkeznek a készségek, a készségekből a tudat, a tudatból a név és alak, a névből és alakból a hat terület, a hat területből az érintkezés, az érintkezésből az érzet, az érzetből a szomj, a szomjból a megragadás, a megragadásból a keletkezés, a keletkezésből a születés, a születésből az öregség és halál, a fájdalom, a siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés. Ez a szenvedés egész birodalmának keletkezése.” Bár megnevezve nem szerepel az oksági láncban, fontos szerepe van a cselekvésnek (karma). Buddha ezt a fogalmat szintén az ind vallástól vette át: eszerint minden cselekedetnek megvan a maga következménye, vagy még ebben az életben, vagy a következők valamelyikében, mégpedig úgy, hogy a jó cselekedet jót, a rossz rosszat szül. Ha tehát az újjászületésektől meg akarunk szabadulni, le kell mondani a cselekvésről is. Ami persze lehetetlen, hisz az élet állandó tevékenység. Buddha ezt az ellentmondást úgy oldotta föl, hogy kijelentette: nem a cselekvés, hanem a cselekvés eredményének a kívánása szüli a vágyat, a sóvárgást, ezért ha teljes közönnyel végezzük a cselekvést, akkor az következményekkel sem jár. Ezeket az alapvető elveket Buddha erkölcsi tanításai egészítik ki, melyeknek maga volt az élő példája. Központi fogalmai a szeretet, a megértés, a türelem és a nem ártás (áhinszá) elve. Ez utóbbi lényege az volt, hogy nem szabad bántani senkit és semmit - tehát semmilyen élőlényt -, sem másokat, sem magunkat. Ez új gondolat volt más indiai vallásokhoz, irányzatokhoz képest, melyek tiltották ugyan más elpusztítását, de nem tiltották az önsanyargatást, sőt például a dzsainizmus az ön-46 HARANG