Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
NEPEK ES VALLÁSOK gyilkosságig vitt önkínzást tartotta követendő példának. „Kerülni mindazt, ami rossz, azt cselekedni, ami jó, és megtisztítani saját szívünket: ebből áll a buddhák tanítása” - mondta Buddha egyik prédikációjában, s maga is eszerint élt. Lemondott a rangról és a vagyonról. Eleimét alamizsnából szerezte. Nem volt benne hatalomvágy, nem akarta, hogy istennek tekintsék, s nem akart a világ ura lenni: úgy vélte, az örök béke birodalma nem valósulhat meg, mert lehetetlen a jóság tartós uralma a világon. Nem volt benne sem gyűlölet, sem elvakultság, barátságos volt még az ellenségeivel is. A szobor- és festmény ábrázolások híven adják vissza azt a megindíthatatlan nyugalmat és tökéletes lelki békét, mely életében is jellemezte. Buddha tanítása nem alkot egységes és teljes dogmatikai rendszert. (Valójában azt sem lehet pontosan tudni, a nevéhez kapcsolt szövegek mely részei származnak tőle, s melyek tanítványai kiegészítései. Mint ahogy azon is vita folyik, hogy tanítása inkább vallási vagy filozófiai jellegű-e.) Tudatosan nem foglalkozott olyan metafizikai kérdésekkel, mint a világ teremtése, a véges és a végtelen problematikája vagy valamilyen anyagi vagy szellemi princípium tételezése. Homályban hagyta tanításainak bizonyos filozófiai problémáit is, s nem törekedett a bennük rejlő ellentmondások föloldására. Alapvető fogalmakat hagyott tisztázatlanul. így tanítványai minden kérése ellenére sem fejtette ki, szerinte milyen a nirvána állapota, hogy miképp képzeli a lélek továbbélését a halál után, a lélekvándorlás során. Sőt nem beszélt magáról a lélekről sem, pontosabban tagadta az én létezését. Vagyis az sem egészen világos, szerinte mi él tovább a lélekvándorlás során. Azért hárította el az ilyen kérdésekkel való foglalkozást, mert lényegtelennek tartotta azokat az üdvözülés, illetve a helyes életmód és viselkedés kialakítása szempontjából. Metafizikai elmélkedések helyett gyakorlati és etikai tanácsokat adott. Egy találó hasonlat szerint a lélek orvosa volt, aki diagnosztizálta az emberi problémákat és terápiát javasolt a gyógyításukra. A nirvána és a kasztok A közkeletű felfogással szemben Buddha nem volt társadalmi reformer. (Ami persze nem jelenti azt, hogy tana ne került volna szembe a fennálló társadalmi-vallási renddel.) Nem foglalkozott a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság kérdéseivel. Nem vonta kétségbe a kasztrendszert. Viszont tagadta a kasztok isteni eredetét, szerzetesei között megszüntetett minden egyenlőtlenséget. Nem ismerte el a papok előjogait, de nem is támadta őket, így követői között is akadtak szép számmal. Nem fogadta el azt sem, hogy a kegyes cselekedetek, a szertartásokon való részvétel, az áldozatok semmissé teszik a bűnt, s változtatnak a lélekvándorlás rendjén. Nem vetette el a Védák isteneit sem, de nem is foglalkozott velük. Úgy vélte, a világban olyan szigorú oksági rend uralkodik, hogy az istenek abba úgysem tudJellegzetes sztúpa Bhopál mellett, melyben Buddha-ereklyéket őriztek. Az építmény hegyet szimbolizál, kerítés veszi körül, melyen faragott kövekből emelt díszes kapu van. A bal oldalt látható oszlopok egy prédikációs csarnok maradványai. A szerzetesek itt elmélkedtek, s folytattak dialógust Buddha tanairól nak beleavatkozni, fölösleges tehát hozzájuk folyamodni. Ezt egyébként a buddhákra is érvényesnek tartotta: szükségtelen imádkozni hozzájuk - legfeljebb tisztelni lehet őket -, hisz a nirvánába jutottak, vagyis földi értelemben nem léteznek. A fentiekből kitűnhet, hogy Buddha tanítása nem szakított gyökeresen a brahmanizmussal - valószínűleg ez a magyarázat gyors népszerűsödésére is. Átvette és korlátozott mértékben új tartalommal töltötte meg alapfogalmait, ugyanakkor elhagyta bizonyos szélsőségeit. Egy érdekes felfogás a buddhizmust a hinduizmus „exportváltozatának” tartja, mert megvan ugyan benne az ind vallás lényege, de hiányzik belőle az, ami a külföldiek számára értelmetlen és elfogadhatatlan: a papok vezető szerepe, a kasztrendszeren alapuló társadalmi rend, a Védák tanításainak kötelező érvényűsége, s isteneinek tisztelete. Az első követők Buddha első hívei főképp - de nem kizárólag - a felső kasztokból (papok, harcosok, iparosok) kerültek ki, s különösen kedvezett a buddhizmus gyors térnyerésének Indiában, majd külföldön is, hogy követője lett a mozgékonyabb iparos- és kereskedőréteg. Mint láttuk, a buddhizmus ideálja szerzetesi jellegű, mert a rend tagjai valósíthatják meg azt az életmódot, ami az üdvözüléshez vezet. Ám Buddha tisztában volt azzal, hogy nem mindenki képes lemondani a világról, s vállalni a szerzetesi élet nehézségeit, viszont senkit sem akart kizárni a nirvánába jutás lehetőségétől. Láttuk azt is, hogy a világi hívek, a „tisztelők”, jó cselekedetekkel és erkölcsös élettel szerezhettek érdemeket. Ez utóbbi alapja az öt alapvető erkölcsi szabály betartása volt: Ne ölj; ne lopj; ne paráználkodj (vagyis tanúsíts önmérsékletet); ne hazudj; ne részegeskedj! A világi híveket - hitükön túl - semmi sem kötötte össze: nem voltak papjaik, nem volt „egyházközségük” - egyházuk sem volt. Tanácsokat, útmutatást a szerzetesektől kaptak. A tan követőinek másik csoportját a tanítványokból lett szerzetesek alkották, akik életüket a Buddha-eszmény megvalósításának szentelték. A szerzetessé válás nagyon egyszerűen ment végbe: a jelentkezőnek ki kellett nyilvánítani Buddha iránti tiszteletét, s el kellett mondani a hármas fogadalmat: Buddhához folyamodom oltalomért! A Tanhoz folyamodom oltalomért! A szerzetesek közösségéhez folyamodom oltalomért! ► HARANG 47
