Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

NEPEK ES VALLÁSOK re: a VardhamánaMahávira (kb. i. e. 540- 468) alapította ateista jellegű dzsainizmus (vagy dzsinizmus), mely a lélek megtisz­tulását a szigorú - olykor túlzásba vitt - testi és lelki aszkézis útján vélte elérhető­nek, és a buddhizmus. Buddha élete A buddhista vallás alapítójának életéről viszonylag pontos adatokkal rendelke­zünk, de a személyéhez kapcsolódó legen­dákból is sok következtetés vonható le életútjára. I. e. 480 körül halt meg, s mivel halála előtt nem sokkal maga mondta el, hogy 80 éve él, születése i. e. 560 körűire tehető. Anyja, Mája hercegnő születése után hét nappal meghalt, ezért mostoha­anyja (anyja húga) Mahápadzsápati ne­velte. Apja, Szuddhódana egy észak-in­diai (mai Nepál területére esik) kis törzs főnöke volt, tehát a harcosok kasztjához tartozott. Buddha születési helye a törzs székvárosa, Kapilavasztu (ma Gorakhpur) közelében volt, egy Lumbini nevű liget­ben. E helyen később Buddha nagy tiszte­lője, a legnevezetesebb indiai király, Asó­­ka (i. e. 273—232) emlékoszlopot állítta­tott, melyet 1896-ban egy ásatás során meg is találtak. Ez az egyik legfontosabb közvetett bizonyíték arra, amit korábban Tanító Buddha. Festett agyagszobor Afganisztánból, a 3. század elejéről. A buddhizmus kelet felé Iránig, Afganisztánig, Turkesztánig is eljutott, míg a 7. sz. körül az iszlám ki nem szorította ezekről a területekről sokan kétségbe vontak - hogy Buddha valóban élt. A vallásalapító eredeti neve szanszkri­­tul Sziddhártha (páli nyelven Sziddhatt­­há), nemzetségneve pedig Gautama (páli­­ul Gótama) volt. A Buddha (megvilágoso­dott) nevet csak utóbb nyerte el, de köve­tői számtalan más megtisztelő néven is szólították. A Buddha születéséhez és életéhez kapcsolódó legendák és Jézus története között - főképp, ha az apokrif evangéliu­mokat vesszük alapul - számos párhuzam és hasonlóság mutatható ki. Például Májá éppúgy szűzen szülte fiát, mint Mária Jé­zust, születésüket szokatlan természeti je­lenségek kísérték, mindkét gyerek meg­döbbentette tanítóit rendkívüli ismeretei­vel stb. A nyilvánvaló egybeeséseket azonban nem lehet túlértékelni, mivel bi­zonyítható kapcsolat a két legendakor kö­zött nem áll fönn. A fiatal Gautamáról nem sokat tudunk: jómódban élt, gondos nevelésben részesí­tették. Mikor eljött az ideje, megházaso­dott, ám 29 éves korában, gyereke szüle­tése előtt nem sokkal, váratlan elhatáro­zással elhagyta családját, s az erdőbe vo­nult remetének. A legenda szerint a hirte­len változásnak az volt az oka, hogy ekkor szembesült először a betegséggel, az öreg­séggel és a halállal, és ez kétségeket éb­resztett benne addigi életét, s főképp jövő­jét illetően. Hét évig remetéskedett, közben híres brahmanista tudósokat, aszkétákat is föl­keresett, s szigorú, önkínzó életmódot folytatott, de kétségeire nem kapott vá­laszt. Mivel úgy látta, az önsanyargatással nem ér célt, újra táplálkozni kezdett, s azután már csak elmélkedéssel foglalko­zott. Remetesége hetedik évében aztán, egy fügefa alatt ülve egy éjjel elérte a megvilágosodást, megismerte az üdvözü­lés igazságát, Buddhává vált. (Ez a fa, a „megvilágosodás fája” a mai Bódh-Gajá közelében állítólag 1876-ig állott, amikor egy vihar kidöntötte. Egy ágát Asóka ki­rály lánya Ceylon szigetére vitte és elül­tette. A belőle kisarjadt fát a mai napig tisztelet övezi.) A tanító Megvilágosodása után Buddha azonnal a hindu vallás szent helyére, Benáreszbe indult, ahol elmondta híres prédikációját az „arany középútról” és a „földi szen­vedésektől való megszabadulás módjá­ról”. Ez volt első nyilvános fellépése: ezzel mint a „világ szellemi ura” (csakra vartin) beindította a „tan kerekét” (dhar­­ma-csakra), vagyis kezdetét vette a buddhizmus. Buddha egész további életét a tanítás­nak szentelte. Az esős évszak kivételével állandóan úton volt tanítványaival, s ahol csak megállt, érdeklődő tömeg hallgatta szavait. Tanai gyorsan népszerűvé váltak, s egyre többen csatlakoztak hozzá. Buddha halála tehát 80 éves korában következett be, Kusinagara város közelé­ben, a Hiranjavati folyó mellett fekvő kis erdőben búcsúzott el örökre tanítványai­tól. Testét hindu szokás szerint elégették, majd maradványait nyolc egyenlő részre osztották, s nemesi családoknak adták, akik magukkal vitték India különböző ré­szeire. Díszes ereklyetartókba helyezték a maradványokat, s dombot emeltek fölé. A buddhista építészet e jellegzetes alkotásait nevezik sztúpáknak. Mintájukra számta­lan hasonló épült szerte Indiában, s később azokban az országokban is, ahova a vallás eljutott - természetesen már nem ereklye­­őrzőként, hanem tiszteleti céllal. (A legré­gebbi sztúpák közül néhányat föltártak, s valóban találtak bennük ereklyetartókat Buddhára utaló fölirattal. Ám hogy való­ban a vallásalapító maradványait tartal­mazták-e, az mára már bizonyíthatatlan.) Életvágy - szenvedés Buddha - más vallásalapítókkal ellen­tétben - a tudást saját erejéből szerezte meg, s nem isteni kinyilatkoztatás, nem a szent iratok tanulmányozása révén jutott hozzá, mégcsak nem is tanító(k) irányítá­sával, hisz azok a brahmanista tudósok, akiket aszkétaélete során fölkeresett, nem tudtak segíteni neki. Gautamát az üdvös­ség keresésekor valójában az indiai vallás­filozófia alapkérdése, a lélekvándorlás ta­na foglalkoztatta: arra keresett választ, ho­gyan lehet az újjászületés kényszerétől megszabadulni. Arra ébredt rá, hogy az újjászületés(ek) oka, hogy az emberek ragaszkodnak az élethez és az élvezetekhez, s amíg ez a ragaszkodás tart, addig újjászületéseik so­ra sem szakadhat meg. Ha tehát valaki meg akar szabadulni az újjászületés köte­lékétől, ki kell oltania magában az életvá­gyat és a sóvárgást. Ha pedig nem ragasz­kodik semmihez, nem kíván semmit, ha közönyös marad, akkor megszűnik a lét­vágy, s ezzel megszakad az újjászületések sora, és eljön a tökéletes „megsemmisü­lés”, a nirvána (páliul: nibbána). Lényegében erről a felismeréséről be­szélt híres benáreszi prédikációjában. Ab­ból indult ki, hogy az üdvözülés elérésé­hez nem vezet sem a túlzásba vitt önsa­nyargatás, sem az érzéki élvezetek hajszo­lása. Helyettük létezik egy harmadik, „arany középút”, a „négy nemes igazság” útja, egyedül ennek ismerete révén lehet üdvözülni, vagyis eljutni a nirvánába. (Fontos az ismeret - a belátás, a megértés - hangsúlyozása. A buddhizmusban - s főképp kezdeti szakaszában - mindig ezen, s nem a hiten volt a hangsúly.) A „négy nemes igazság” tanításának alaptétele az, hogy (1) az élet szenvedés.^ HARANG 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom