Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
útinaplója ro Valignano (1539-1606) vizitátor fellépése, aki ajapáni hittérítés eredményein felbuzdulva, s a hittérítők kívánatos gyarapítása végett azt kérte a papoktól, hogy keresztnevük portugálosításával más európai nemzetek fiai is működhessenek Japánban. A portugál hegemónia megőrzése végett az Indiába, s attól keletebbre igyekvőknek Lisszabonból kellett indulniuk, és Afrika körülhajózásával juthattak el állomáshelyükre. Ezt az utat tette meg Ureman atya is. Lisszabonból az indiai Goáig 17 hónapig tartott az utazás. Xavéri Ferenc egyik legtehetségesebb utóda, Valignano egyik levelében azt írta, hogy a jezsuiták legszívesebben Japánban dolgoztak, mert a munka eredménye látható volt. A hittérítésre vállalkozók vonzónak találhatták Japánt Xavéri beszámolóiból is, aki 1549. november 5-én Kagosima tartományban kelt levelében azt írta: „Először is ők (a japánok), akikkel a mai napig kapcsolatba kerültem, az újonnan fölfedezett földeken élők közül a legjobbak, s az idegen hitűek között, úgy vélem, nem lehet a japánoknál jobbat találni. Ezen ország emberei becsben tartják a méltóságot és az illemet, általában jók és jámborak, nem gondolnak rosszat és mindennél nagyobb súlyt helyeznek a becsületre.’’Tény az is, hogy a legjobb hittérítőket küldték Japánba. A munka mezejére érkezve Ureman - társaihoz hasonlóan - először a japán nyelv tanulásával foglalkozott. Ebben már Xavéri Ferenc is példát mutatott. Környezetének beszámolói szerint 40 napi tanulás után már meg tudta magyarázni Jézus tanításait. Az újonnan érkezők alapos nyelvtanítását Valignano szervezte meg, s másfél éves intenzív nyelvtanulásra kötelezte őket. Ureman atya japáni munkásságának ideje 1608 és 1614 közöttre esik, amikor az ottani katolikus egyház feje Dom Luis Cerqiera (1598-1614) jezsuita püspök volt, s a portugál kereskedőknek már nemcsak a spanyol, hanem az angol és holland kereskedők is komoly vetélytársai voltak. Ebben az időben a japáni szigetek igazi ura az edoi sógunátus megalapítója, Tokugava Iejaszu (1542-1616) volt. Jól felfogott hatalmi érdekből Iejaszu 1600-ban, uralma megalapozásakor - Hidejosi kormányzó félelmes keresztényüldözése után - biztosította a vallás szabad megválasztását, s Nagaszaki papjai és keresztényei háborgatás nélkül élhettek. Ez idő tájt a keresztény közösség Japánban már 750 ezer hívőt számlált. A jezsuita atyák leveleiből kitűnt, hogy Iejaszu a kereskedelmi kapcsolatok érdekében tűrte meg a jezsuitákat, akik jól képzett nyelvA hittérítőket Japánból kitiltó Tokugava Iejaszu korabeli portréja tudósok voltak, s kiválóan látták el a tolmács szerepét a kereskedők és a japánok között. Iejaszut később aggasztotta, hogy már közvetlen környezetében is akadtak keresztények, s az angol és holland kereskedők intrikáinak hatására is 1613-ban az ország egész területén betiltotta a keresztény hit gyakorlását, s 1614 februárjában elrendelte, hogy a hittérítők távozzanak az országból. A Szabó Ervin Könyvtár joggal féltett könyvei közt található Francois Solier 1689-ben szerkesztett Histoire eclésiastique des isles en royaumes du Japon, depuis l’an 1542 jusqu’a Van 1642 (A japán királyságok szigeteinek egyházi története 1542-től 1642-Két barát és egy jezsuita (A Kano-iskola egyik tagjának rajza a 17. század elejéről) ig) című munkája. Ebben olvasható, hogy a katolikusok üldözésének kezdetén, 1612-ben 63 külföldi hittérítő atya volt Japánban, s 1614 októberében a Nagaszakiban összegyűjtött hittérítők egy szigetecskén a halászok kis kunyhóiban várakoztak az őket elszállító dzsunkákra, s két csoportban a Fülöp-szigetekre és Makaóba távoztak. Útközben négy jezsuita atya meghalt. A Makaóba távozott jezsuita atyák közt volt Ureman János is. Honfitársunk innen Vietnamba - akkori nevén Annám - ment. Az ismeretlen szerzőtől 1858-ból ránk maradt Mission de la Cochinchine et du Tonkin (A tonkini és kokinkínai misszió) című munka bevezetője azt állítja, hogy a vietnami keresztény közösség a japáni egyház leánya. Az 1614- ben Japánból elűzött hittérítők egy része ugyanis 1615-ben Makaóból Annámba, Sziámba és Kambodzsába ment. Ureman az olasz Busonival Annám déli részén, a Nguyen hercegség birodalmában telepedett meg. Ebben az időben Annám formálisan a Le királyi dinasztia irányítása alatt állt, de valójában már a két befolyásos hercegi család, a Trinh és a Nguyen család vetélkedését nyögte. Az északi országrész igazi urai a Trinhek voltak, délen pedig a Nguyenek uralkodtak. A két ház közötti vetélkedés közepette jelentek meg az európaiak, köztük a katolikus hittérítők. Az első hittérítők - portugálok és spanyolok - a 16. század második felétől érkeztek erre a vidékre. Ureman atya Annámból 1620- ban Kínába távozott. Ott már nem sokáig tevékenykedhetett, mert - mint Huonder közölte - az elszenvedett fáradságok következtében 1621. április 29-én a Jangce déli partján fekvő egykori császárvárosban. Nankingben, jó távol Vietnamtól, elhunyt. Ureman János munkássága nem múlt el nyomtalanul. Nagyon érdekelte a lakosság élete és kultúrája, s ezekről úti jegyzeteiben részletesen beszámolt. Halála után száz évvel, 1722-ben Nagyszombaton adták ki Itinerarium peregrini philosophi (Egy vándorfilozófus útinaplója) című latin nyelvű könyvecskéjét. A gazdag és művelt Annius és szegény, de tapasztalt Nikanor beszélgetéseiben mutatja be a Távol-Keletet. Csodálattal emlékezik meg nagy kultúrájukról, udvariasságukról, egyszerű életmódjukról. Könyve elsőrendű forrás a 17. századi Japán tanulmányozásához. Uremannal szinte egy időben egy másik hazánkfiát, báró Rátkay Miklóst Indiába szólította hittérítői hivatása. BŐGŐS LÁSZLÓ HARANG 43
