Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
Ha rekonstruálni akarjuk az utolsó vacsora főbb mozzanatait, akkor figyelembe kell vennünk a római szokásokat és a korabeli zsidó hagyományt. A már említett római hatásra utal a Misna Pesahim című fejezetében olvasható parancs: „Izraelben még a legszegényebb sem ehetik addig, amíg hátra nem dől” (Id. X. 8). Ez ugyanis a függetlenség és a szabadság kifejezése, hiszen a római törvény szerint a rabszolga csak állva ehetett. A római úr viszont leheveredett (accumbere) a tricliniumra s úgy fogyasztotta el vacsoráját. Minden valószínűség szerint Jézus és a tanítványok ugyancsak ebben a kényelmes testtartásban fogyasztották el a húsvéti lakomát. A rómaiaktól átvett szokás a kézmosás is. Már Vergilius említi az Aeneisben, hogy a szolgák kézlemosásra vizet és simára lenyírt kéztörlőt vittek a lakmározó trójaiaknak. A széder előtt ugyancsak szerepel a vacsorán részt vevők kötelességszerű kézmosása. Végül a rómaiak, amikor a lakomán a hangulat a tetőfokára hágott, koponyát hordoztak körül, hogy emlékeztessenek a halálra (memento móri). Ugyanezt a szerepet töltötte be a zsidóknál a házigazda fehér ruhája, illetve a lakoma étrendjében szereplő tojás, mint az elmúlás szimbóluma. Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus szédere is a búcsú és a közelgő halálra való készülődés jegyeit hordozta. Ha a szinoptikus evangéliumok közléseit vesszük figyelembe, eltekintve a János-evangélium egynapos eltérést mutató beszámolójától (amely a különböző naptárhasználattal amúgy is könnyen megoldható), akkor a vacsora elfogyasztásának kultikus időpontja és jó néhány mozzanata alapján megállapítható: Jézus Krisztus az Oltáriszentséget a hagyományos zsidó széder keretei között alapította. Márk nem véletlenül hangsúlyozza, hogy az utolsó vacsora „a kovásztalan kenyér” (ünnepének) első napján történt, amikor „a húsvéti bárányt fel szokták áldozni” (14, 12). Ez azért igen lényeges, mert az ünnep időpontjáról már az Ószövetség is rendelkezett. Eszerint az egyiptomi szabadulás emlékünnepe Nisszán (március-április) 14-én vagy 15-én este volt, s az aratás kezdetére esett, amikor minden családnak egy egészen hibátlan bárányt kellett föláldoznia. Innen az újszövetségi meggyőző-Fra Angelico: Utolsó vacsora Szeder, azt jelenti: rend. Később a zsidó húsvétünneplés előírásaira alkalmazták. A Misna, melyben a széder legkorábbi leírása olvasható, Kr. u. 219-ben - Palesztina római megszállása idején - zárult le. A latin hatás az ünnepekre vonatkozó előírásokból is kitűnik. Magától értetődő, hogy a leigázott és szabadságától megfosztott zsidók legalább évenként egyszer, a széderen szabadnak akarták érezni magukat, ezért a római úr estélyét utánozták. Az első, konkrétan leírt széderest, amelyről tudomásunk van, ugyancsak a római fennhatóság idejéből való, s ez Jézus szédere. A zsidó szádéi 38 HARANG
