Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1991-03-01 / 3. szám

a városon kívül. Júdás árulá­sa nélkül semmi esetre sem ta­lálhatták volna meg. Kérdések merülnek fel. Mi­után Júdás elárulta Jézust, még mindig ott ült vele egy asztal­nál? Lehetséges-e, hogy Jézus, a csodatevő, a Messiás és Isten fia az árulásról nem tudott? S a válasz nem lehet más, mint hogy Jézus már elejétől fogva mindenről tudott. Célzott is Jú­dás árulására. Sőt, kifejezetten árulónak bélyegezte meg őt. Jézus tört a kenyérből, a „Szegénység kenyeréből”, a maccothból, osztott belőle ta­nítványainak és így szólt hoz­zájuk: „vegyétek és egyétek, mert ez az én testem”, pohará­ból is kínálta őket és mondta: „ez az én vérem, az Újszövet­ség vére, mely sokakért onta­­tott”. S még hozzátette: „a bű­nök bocsánatáért” és „ezt te­gyétek az én emlékezetemre!” Ha feltételezzük - s joggal -, hogy Jézus, mint vérbeli zsidó követte az előírásokat, akkor az „utolsó vacsorát” a következő­képpen rekonstruálhatjuk. Az előírás így szólt: „kovásztalan kenyérrel és keserűfűvel egyé­tek!” Jézus is így evett. Vette a szegények kenyerét, a maccot­­hot, elmondta az előírt áldást, letört a kenyérből, szétosztotta tanítványai között és mindany­­nyian támaszkodva fogyasztot­ták, megmártották a tálakban, ittak a négy serleg közül az el­sőből. Erre Jézus ugyancsak ál­dást mondott és megkínálta be­lőle tanítványait. Bizonyára et­tek keserűfüvet is - amint előírja a Tóra. Ez emlékeztette Jézust a Messiás szenvedéseire. Végül ősi szokás szerint, a Hallel-ima elmondásával fejezték be lako­májukat. Jézus nem tudta, de sejtette halála közeledtét. A Hallel vé­geztével Jézus és tanítványai elvonultak az Olajfák hegyére, a még Jeruzsálem területén lé­vő, de legeldugottabb helyre. Jézus nagyon letört volt. Ta­nítványai állhatatosságában is megrendült. Hiszen azon ci­­vódtak, hogy Isten birodalmá­ban kié lesz a díszhely, féltek a szenvedéstől és üldöztetés­től, mely előttük állott. Mikor Jézus tanítványaival a széder után visszavonult az Olajfák hegyére és Júdás Iska­­rioth látta, hol fog Mestere el­rejtőzködni, a helyi zsidó ható­ságokhoz sietett, hogy közölje velük rejtekét. S mialatt Jézus önátadón imádkozott, tanítvá­nyait arra bátorította, hogy ta­nítójukat ne hagyják el a ve­szély órájában, megjelent Jú­dás „fegyveres és botokkal fel­szerelt néppel”, akiket a főként szadduceus főpapok, írástu­dók és vének küldtek. A fari­zeusok - Jézus legádázabb el­lenfelei - átadták szerepüket a főpapságnak és a szadduceu­­soknak. Mint gyakorlati politi­kusok, a szadduceusok nem nézhették nyugodtan, hogy egy galileai rajongó, aki Mes­siásnak adta ki magát, a népet a templomkörzeten belül láza­dásra ingerli és vezetőiket: a szadduceusokat súlyosan tá­madja. Tisztában voltak azzal, hogy éppen a Peszách-ünne­­pen bármely csodatevőnek és prófétának könnyen sikerülhet a népet a római uralom ellen fellázítani. S éppen a galileai­­ak, akik közül kerültek ki a zelóták, ők voltak e tekintet­ben veszélyesek. Lehetséges, hogy ebben az időben zendü­lés is keletkezhetett Jeruzsá­lemben, amelynek élén Bara­bás (Barrabah) állott. Lehetsé­ges az is, hogy ennek számos hívét halálra ítélték. Ismeretlen mester festménye a 15. század végéről A papok és nemesek, akik a legfelsőbb zsidó hatóságot al­kották, nem hatoltak a kérdés mélyére és nem tettek különb­séget a tanító és a lázító Mes­siás között. Jézus ugyanolyan veszélyesnek tűnhetett sze­mükben - a város békéje szempontjából -, mint Bara­bás. Meg kellett tehát szaba­dulniuk tőle - lehetőleg még az ünnep előtt. Az alkalmat er­re - mivel a felkeléstől féltek s maguk nem találtak rá okot — Júdás Iskarioth szolgáltatta. O közölte velük a helyet, ahol Jézus rejtőzködött. S ne­hogy a tanítványok közül fog­janak el valakit - ellenük nem volt Júdásnak kifogása, hiszen csak félrevezetett embereket látott bennük -, odakísérte a Részlet Philippe de Champaigne Utolsó vacsora c. festményéből (1602-1616 k.). Júdás a kép előterében ül háttal kapitányukat, majd Jézushoz fordult: „Rabbi! Rabbi!” Márk szerint Júdás megcsó­kolta Jézust, mintegy megje­lölvén az őröknek így szemé­lyét. Máté szerint Jézus meg­kérdezte: „Barátom, miért jöt­tél?” és Lukács azt is tudni vé­li, hogy Jézus így szólt: .Jú­dás, csókkal árulod el az Em­ber fiát”. Amiben mind a négy evangélista megegyezik: elfo­­gatása pillanatában egyik ta­nítványa kardot ragadva a po­roszlók egyikének fülét levág­ta. Máté még elmondja: Jézus leintette a verekedőt és utasí­totta: tegye vissza kardját hü­velyébe, mert „ki karddal vét­kezik, kard által hal meg.” Magyarázatul hozzáfűzte: a Mennyei Atyától több mint ti­zenkét légió angyalt kérhetne segítségül, de mégsem teszi azt. Mivel azt akarja, hogy az írás beteljesedjék. S ettől kezdve Jézus magára maradt. RÁSZLAI TIBOR HARANG 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom