Harang, 1991 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1991-03-01 / 3. szám
a városon kívül. Júdás árulása nélkül semmi esetre sem találhatták volna meg. Kérdések merülnek fel. Miután Júdás elárulta Jézust, még mindig ott ült vele egy asztalnál? Lehetséges-e, hogy Jézus, a csodatevő, a Messiás és Isten fia az árulásról nem tudott? S a válasz nem lehet más, mint hogy Jézus már elejétől fogva mindenről tudott. Célzott is Júdás árulására. Sőt, kifejezetten árulónak bélyegezte meg őt. Jézus tört a kenyérből, a „Szegénység kenyeréből”, a maccothból, osztott belőle tanítványainak és így szólt hozzájuk: „vegyétek és egyétek, mert ez az én testem”, poharából is kínálta őket és mondta: „ez az én vérem, az Újszövetség vére, mely sokakért ontatott”. S még hozzátette: „a bűnök bocsánatáért” és „ezt tegyétek az én emlékezetemre!” Ha feltételezzük - s joggal -, hogy Jézus, mint vérbeli zsidó követte az előírásokat, akkor az „utolsó vacsorát” a következőképpen rekonstruálhatjuk. Az előírás így szólt: „kovásztalan kenyérrel és keserűfűvel egyétek!” Jézus is így evett. Vette a szegények kenyerét, a maccothot, elmondta az előírt áldást, letört a kenyérből, szétosztotta tanítványai között és mindanynyian támaszkodva fogyasztották, megmártották a tálakban, ittak a négy serleg közül az elsőből. Erre Jézus ugyancsak áldást mondott és megkínálta belőle tanítványait. Bizonyára ettek keserűfüvet is - amint előírja a Tóra. Ez emlékeztette Jézust a Messiás szenvedéseire. Végül ősi szokás szerint, a Hallel-ima elmondásával fejezték be lakomájukat. Jézus nem tudta, de sejtette halála közeledtét. A Hallel végeztével Jézus és tanítványai elvonultak az Olajfák hegyére, a még Jeruzsálem területén lévő, de legeldugottabb helyre. Jézus nagyon letört volt. Tanítványai állhatatosságában is megrendült. Hiszen azon civódtak, hogy Isten birodalmában kié lesz a díszhely, féltek a szenvedéstől és üldöztetéstől, mely előttük állott. Mikor Jézus tanítványaival a széder után visszavonult az Olajfák hegyére és Júdás Iskarioth látta, hol fog Mestere elrejtőzködni, a helyi zsidó hatóságokhoz sietett, hogy közölje velük rejtekét. S mialatt Jézus önátadón imádkozott, tanítványait arra bátorította, hogy tanítójukat ne hagyják el a veszély órájában, megjelent Júdás „fegyveres és botokkal felszerelt néppel”, akiket a főként szadduceus főpapok, írástudók és vének küldtek. A farizeusok - Jézus legádázabb ellenfelei - átadták szerepüket a főpapságnak és a szadduceusoknak. Mint gyakorlati politikusok, a szadduceusok nem nézhették nyugodtan, hogy egy galileai rajongó, aki Messiásnak adta ki magát, a népet a templomkörzeten belül lázadásra ingerli és vezetőiket: a szadduceusokat súlyosan támadja. Tisztában voltak azzal, hogy éppen a Peszách-ünnepen bármely csodatevőnek és prófétának könnyen sikerülhet a népet a római uralom ellen fellázítani. S éppen a galileaiak, akik közül kerültek ki a zelóták, ők voltak e tekintetben veszélyesek. Lehetséges, hogy ebben az időben zendülés is keletkezhetett Jeruzsálemben, amelynek élén Barabás (Barrabah) állott. Lehetséges az is, hogy ennek számos hívét halálra ítélték. Ismeretlen mester festménye a 15. század végéről A papok és nemesek, akik a legfelsőbb zsidó hatóságot alkották, nem hatoltak a kérdés mélyére és nem tettek különbséget a tanító és a lázító Messiás között. Jézus ugyanolyan veszélyesnek tűnhetett szemükben - a város békéje szempontjából -, mint Barabás. Meg kellett tehát szabadulniuk tőle - lehetőleg még az ünnep előtt. Az alkalmat erre - mivel a felkeléstől féltek s maguk nem találtak rá okot — Júdás Iskarioth szolgáltatta. O közölte velük a helyet, ahol Jézus rejtőzködött. S nehogy a tanítványok közül fogjanak el valakit - ellenük nem volt Júdásnak kifogása, hiszen csak félrevezetett embereket látott bennük -, odakísérte a Részlet Philippe de Champaigne Utolsó vacsora c. festményéből (1602-1616 k.). Júdás a kép előterében ül háttal kapitányukat, majd Jézushoz fordult: „Rabbi! Rabbi!” Márk szerint Júdás megcsókolta Jézust, mintegy megjelölvén az őröknek így személyét. Máté szerint Jézus megkérdezte: „Barátom, miért jöttél?” és Lukács azt is tudni véli, hogy Jézus így szólt: .Júdás, csókkal árulod el az Ember fiát”. Amiben mind a négy evangélista megegyezik: elfogatása pillanatában egyik tanítványa kardot ragadva a poroszlók egyikének fülét levágta. Máté még elmondja: Jézus leintette a verekedőt és utasította: tegye vissza kardját hüvelyébe, mert „ki karddal vétkezik, kard által hal meg.” Magyarázatul hozzáfűzte: a Mennyei Atyától több mint tizenkét légió angyalt kérhetne segítségül, de mégsem teszi azt. Mivel azt akarja, hogy az írás beteljesedjék. S ettől kezdve Jézus magára maradt. RÁSZLAI TIBOR HARANG 37
