Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
Mire jó a tudomány?- Professzor úr, melyek ma a legaktuálisabb lelki-tudati problémák, s merre kell keresnünk a jövőbe vezető utat?- Az, amit én most a legfontosabbnak, életfontosságúnak és nélkülözhetetlennek tartok a társadalmunkban, az a pluralizmus őszinte elfogadása. Természetesen elsősorban politikai, világnézeti téren, de tudományos és vallási téren is. A különféle értékeknek és meggyőződéseknek egymás mellett kell élniük. A legfontosabb annak a belátása, hogy ez a pluralizmus, ami most beköszönt, s remélhetőleg őszintén beköszönt, s amin azt is értem, hogy egyik fél sem próbálja meg abszolutizálni a maga álláspontját, hogy ez a pluralizmus - érték. Nem olyan dolog, amibe bele kell törődni, s amit, ha egyszer már nem elkerülhető, akkor valamiképp el kell fogadni, hanem értéknek kell tekinteni, mert a másiknak mindig van valami olyan mondanivalója a számomra, amit én nem veszek észre. Ez semmiképpen nem befolyásolja például a katolikus hitnek a kereszténység abszolút voltáról vallott meggyőződését, hogy Jézus az emberiség üdvözítője. Hiszen a mi hitünket is emberek fogalmazták meg, mégpedig emberi módon, bizonyos szempontból és bizonyos történelmi helyzetben. Az összes más hit, az összes többi vélemény tartalmaz olyan elemeket, olyan szempontokat, amelyeket érdemes vállalni átvenni, vagy megtanulni. Tehát a pluralizmus annak a hitét, meggyőződését, művészeti vagy tudományos véleményét, aki szilárd a maga hitében, semmiképpen nem vonja kétségbe, vagy nem gyöngíti. Éppen ez a magatartás teszi lehetővé, hogy gazdagabbak legyünk. Ha így fogjuk fel a pluralizmust, akkor ez nem atomizálódáshoz, nem széteséshez vezet, hanem éppen egy rendkívül gazdag, összetett egység kialakulásához.- Az abszolútnak meghirdetett egyeduralkodó értékeknek az ideje tehát végleg lejárt?- Úgy tűnik, ez a helyzet. Ma például mindenki keresi a társadalomtudományban a létező szocializmus bukásának a magyarázatát, az okait. Szerintem két alapvető okról beszélhetünk, mégpedig két olyan eszméről, amelyet még a XIX. századból örököltünk.- Éspedig?- Az egyik a haladáshit. Ez nem a haladás történelmi kategóriáját jelenti, hanem azt a meggyőződést, hogy a világ, a társadalom, az emberiség mintegy automatikusan halad a jobblét felé. Ilyen értelemben beszél a történelmi materializmus történelmi vastörvényről. Közben azonban megrögzött haladáshit ellenére ki kellett derülnie, hogy mégsem haladunk, s hogy még a szerves fejlődés is elmaradt. A másik múlt századbeli eszme a valóság objektivitásában való túlzott bizalom, vagyis a szigorú de terminál tság feltételezése. Scientizmusnak is szokás nevezni ezt az irányzatot. Ez a szélsőséges vélemény egyrészt azt hirdette, hogy nagyon kevés dolog maradt, amit még nem ismerünk, s egykettőre mindent fel fogunk deríteni. Másrészt pedig azt, hogy a tudománynak a tárgya csupán és egyedül az objektív valóság. Mintha léteznék az emberi tudattól és az emberi alanytól függetlenül bármi is, ami tárgya lehet a tudománynak. Persze, hogy van objektív valóság. De az sohasem a maga teljes valóságában tárult fel az embernek, hanem mindig úgy, ahogyan az alany a kérdéseit fölteszi, ahogyan az alany megközelíti tárgyát. Ennek következtében a XX. század tudományának a tárgya ma már nem az úgynevezett objektív valóság, hanem az emberi kérdésfeltevésnek kitett valóság, vagyis az elméletek. Egymással küzdő, versengő elméletek, hipotézisek, amelyek állandóan felülvizsgálatot igényelnek, folyton kiegészíthetők és cáfolhatók, vagy igazolhatók. S mindennek nem pusztán elméleti jelentősége van. A létező szocializmus országai azért maradtak le, elsősorban gazdaságilag, mert nem tudtak válaszolni a pluralista Nyugat kihívására. Mindvégig azt gondolták, hogy a haladás automatikus, a tudomány tárgya maga az objektív valóság, s nem az emberi eszmék, amelyek egymással versenyezve segítik az embert. Pedig a modern tudomány is pluralisztikus, döntő szerepet játszik benne az egymástól többé-kevésbé független, egymásra visszavezethetetlen tényezők kölcsönhatása.- Talán az is hiba lehetett, hogy határtalannak véltük a tudomány és a technika lehetőségeit, miközben alapvető emberi problémáink és céljaink háttérbe szorultak. A szabad személyiséggel, az erkölccsel, a szépség és az igazság kérdéseivel, de többnyire még saját szakterületének a határproblémáival sem tudott mit kezdeni egy-egy tudományág. Nem is beszélve a tudományok egységes rendszeréről, ami igazában sohasem jött létre.- Ha jól értem, mindezzel azt kívánja kifejezni, hogy a tudomány nem adja meg az ember létezésének az értelmét? A scientizmus azt hitte, hogy a tudományok rendszere majd addig tökéletesedik, míg a honnan jöttem, hová megyek, ki vagyok, mit várhatok, mit remélhetek, vagy mit kell tennem típusú kérdések maguktól meg nem oldódnak. Idővel maguk a kérdések is értelmetlenné válnak, hiszen a tudomány mindent megold. Közben pedig kiderült, hogy a tudomány semmiféle világnézetet nem ad. A tudományos világnézet fából vaskarika, hiszen a tudományos világkép nem jelent mást, mint azt a követelményt, hogy az egyik természeti jelenséget megpróbáljuk visszavezetni egy másik természeti jelenségre. Ez a tudomány alapfeladata, ez élteti a tudományt, amihez persze még a meglevő elméleteknek a kritikai értékelése is hozzájárul. A tudományban nem érvényes az a jogi vélelem, hogy mindig a meglevőt kell elfogadni, s annak az igazolása szükséges, hogy miért próbálunk meg változtatni rajta. A tudomány előfeltevése szerint mindig túl kell lépni a meglevőn, a meglevőt meg kell változtatni. Csakhogy éppen ez az, ami miatt a tudomány nem tudja biztosítani az embereknek a viszonylagos állandóságot, az állandó célt, s azokat a viszonylagosan állandó értékeket, amelyek nélkül emberi élet nem lehetséges. A tudomány nagyon fontos az élet technikai megszervezésében, nagyon fontos mindennapi világunkban is, de irányítást, célt, értéket nagyon kevés embernek képes adni.- A végső alapkérdéseknek a megválaszolásában a tudományos megközelítés végül is segít, elmélyíti az állásfoglalást, vagy inkább konfliktusokat okoz?- Kétségkívül vannak konfliktusok, de ez csak addig áll fenn, amíg el nem sajátítjuk az imént kifejtett mély értelmű pluralizmust. Igaz, könnyen előfordul, hogy a természettudományok vagy mondjuk a pszichológia egy-egy kijelentését nem tudom pozitív módon összeegyeztetni a keresztény hit, vagy talán inkább a keresztény teológia egyik vagy másik megállapításával. Ilyenkor helyénvaló az a szemlélet, semmi rosszat ne lássak benne, hogy a pszichológus, a természettudós mondhat számomra olyat, amit egyelőre nem tudok megérteni, nem vagyok képes befogadni, de ha őszintén hiszek abban, hogy ezt a világot 16 HARANG
