Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-08-13 / 21. szám
zatosság, szerénység, szelídség és szemérmesség; mindezek - István király szerint - nemcsak keresztényi, hanem egyben uralkodói erények is. István király szerint? Felmerülhet-e a kérdés mindazok után, amit elöljáróban mondottunk, vajon maga a magyar király szerzője-é az Intelemnek? Aki csak némiképpen beleélte magát a, korai középkor világába, annak nem lehet ez kérdéses. A gondolatkincs, melyet kis könyvünk szerzője feldolgozott, a Loire partjáról vándorolt át a Dunamedencébe. Olyan pap hozhatta magával, aki ókori klasszikusokat olvasott és egyházatyákat, Bibliát és Karolingkori Speculumokat; püspökségi és rendházi könyvtárakat bújt, de a királyi udvarokban is otthonosan mozgott. Olyan pap hozhatta nyugatról keletre az „istenes fejedelem” képét, aki országhatárokat nem ismert, aki otthon volt francia földön éppúgy, mint Spanyolországban, aki megjárta a Rajna vidékét és Rómába is eljutott. A „jövevényekről” Kétségkívül egy oly nép idegenkedése, sőt ellenségessége fogadta magyar földön, amely még nem illeszkedett be - legalábbis zömében nem - ama bizonyos európai egységbe. Az Intelmek szerzőjét vagy inspirátorát éppúgy, mint sok száz nyugatról, északról Magyarországra települt bencés paptársát, egy lovas nemzet ellenállása fogadta a Duna és Tisza mentén. Azzal a szívós ellenállással szemben, mely egy pogány szokású és harcos nomád gondőlkozású magyarság sajátja, a kereszténységet és a műveltséget, a Karoling gyökerű egyházi-világi civilizációt málhájukban hordozó papoknak a király védelmét kellett önmaguk számára biztosítani. Az Intelmek oly híressé vált hatodik fejezetében elsősorban a nyugati vendégek önvédelmi törekvését kell látnunk. Azt mondja e fejezet; „Vendégekben és jövevény férfiakban akkora haszon rejlik, hogy méltán sorolhatjuk ezt a királyi méltóságban a hatodik helyre. Mert ezáltal gyarapodott elsőbben a Római Birodalom, magasztaltattak fel és váltak dicsőkké a római királyok, hogy sok nemes és bölcs ember a világ különböző részeiből odaözönlött. Róma bizony mind a mai napig szolgasorban volna, ha az Aeneasok föl nem szabadítják. Mert amiképpen különböző tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy hoznak magukkal különböző nyelveket és ismereteket, különböző szokásokat és fegyvereket, amelyek mind a királyi udvart díszítik és felmagasztalják, és elrettentik a külországbéliek elbizakodottságát. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és törékeny. Ezért, fiam, azt parancsolom néked, hogy jóakarattal lásd el a vendégeket és tisztességgel tartsd őket, hogy veled szívesebben éljenek, semmint másutt lakoznak. Mert ha te arra törekednél, hogy lerontsd, amit én építettem, vagy szétszórd, amit összegyűjtöttem, kétségen kívül a legnagyobb kárát fogja szenvedni országod. Hogy ez meg ne történjék, nap-nap után gyarapítsd országodat, hogy koronádat az emberek fölségesnek tartsák.” Az „egynyelvű és egyszokású ország” gyengeségéről szóló maxima később - hogy mikor, nem tudjuk - a sok népet összemarkoló magyar nemzet toleranciaelvévé vált és a magyar állameszméknek máig élő és ható alkotóeleme. Eredetileg, persze, nem nemzeti kisebbségekre, hanem idegenből a magyarságba plántálódott klerikusokra vonatkozott. Az Intelmek - magától értetődően - az egyháznak és vezető férfiainak, a keresztény hitnek és a vele kapcsolatos etikai rendszernek messzemenő védelmet - az államban kiemelkedő helyet -István király a Thuróczy-kódex kéziratában biztosítanak. Az állam és az egyház szoros és bonyolult összefonódása ez, miként az egész rendszer, amelyet az Intelmek a magyar viszonyokra nézve tükröz. Egyház és állam Szövegében egyház és hadsereg, pap és katona a Karoling- rendszer jól ismert egységébe olvad össze. A közvetítő erő a két világ között az isteni kegyelemből uralkodó király, aki mindkét társadalomnak: a civitas deinek ugyanúgy, mint a civitas terrenanak tagja, s aki „a kegyességnek, az igazságosságnak és a békének is uralkodója.” Hiszen maga a harc is a kereszt missziójának szolgálatában áll és semmi másnak. Csak a kereszt szolgálata szentesíti a harcot, mely a pogányság és a barbár műveletlenség ellen irányul. A katonát is, miként a főurat is egy magasabb etika rend kapcsolja fejedelméhéz; a „fidelitas” rendje ez, a hűbériség rendszere. Fejedelem és HARANG 9