Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-18 / 16. szám
Utak. Utak, amelyek mind visznek valahová, utak, amelyek minden úttal kapcsolatban vannak, s végtelen előtt egy minutával találkoznak egymással, akár az utakon járó emberek. A Szentföld kopár dombjainak hajlataiban kanyargó ösvényein évezredek óta ballagnak, szamaragolnak. E helységeket köznapi módon összekötő csíkocskák nemegyszer váltak itt a szellem világtörténeti hatású útjaivá is, amelyek példát és utat mutatnak. Ilyen út ama damaszkuszi is, a pálfordulásé (amelynek most nagy, „tülekedős” (E. P.) divatja van), s egy kevéssé ismert, emlegetett; az Emmausi. Az Emmausi út fizikai valóját pontosan meghatározza Lukács evangéliumának 13. verse. ,JÉs imé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. Ez ma harminc kilométernyi távolság Jeruzsálemtől. A sok apró falucskában meg-megálló arab busszal, egy óra. A vidék lankás bája - már megkezdi átmenetét a vad és ösztövér Judeából a szelídebb, poétikusabb Galilea felé - vidáman sugározza a feltámadás jó hírének derengő bizonyosságát. Az Emmausi út a hit, a hitben való megerősítés útja. A találkozásé. Amikor mindent elveszítve elindulunk, nem tudjuk hová érkezünk, de mégis arra számítunk, hogy az úton majd akad fedél és egy darab kenyér számunkra.” „Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszeríté őt mondván: maradj velünk: mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott. Beméne azért, hogy velők maradjon. És lön, mikor leült velők, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.” (Lukács 24. rész 29-31. vers.) Valójában e fedélben és kenyérben rejlő óhajtott gesztus-melegért indulunk el, s azért a találkozásért, amely megváltoztathatja (megválthatja) az éle-Az En tünket; amely a reménytől kifosztva az útra elindított. Nem mindenkit ér el a találkozás kiválasztottsága, de aki nem indul el, az semmikép sem részesülhet benne. Az út, az elindulás: a találkozás ígérete. Hite. Amelyről így szól a Mester késői leszármazottja és kálváriás sorstársa, Radnóti Miklós: „De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyűléptű szívében megterem az érett és tűnődéi kevésszavú alázat, az-másról szól, ha lázad, nem önnön érdekérój, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. (Sem emlék, sem varázslat) Kenyérszentelés (kiddus) a Kleofás háza fölé épült templomban 18 HARANG
