Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
fiit itthon Aztán az időközi választásokon az MDF sorra győzött. A tárgyalások pedig az asztal formája mellett másra is kiterjedtek. Nem volt könnyű menet, hiszen minden tárgyaló fél helyzete-körülménye folytonos változásban volt. Az ellenzék szorosra zárta sorait, minősítette, ki tartozhat hozzá, ki nem, majd összezördültek hol a hatalmi sorrenden, hol valami még lényegtelenebb dolgon. Ürügy akadt elég. A másik oldalon az MSZMP vezérkara egyre szűkült. Úgy tűnhetett számukra, hogy kevesebb ember mégiscsak jobban kompromisszumot tud kötni. Mennie kellett Berecznek és „Brutus”nak is. A nagy jövés-menésben a XIII. kongresszuson megválasztottak közül már csak ketten maradtak. Az állam és a párt szétválasztása érdekében a kompromisszumos négyesfogatot két államminiszter, a hivatalban lévő és az őt megelőző miniszterelnök alkotta. A mosoly még tartott, de már alig mertek egymásnak hátat fordítani. Pedig hasznosak voltak az elfordulások. Az egyik ilyen alkalmával derült ki, hogy 56-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt; máskor a délnyugati helyett a délkeleti katonai fenyegetés ténye mondatott ki. Miközben a Pozsgay-vonal „el-elszólta” magát, s a kisebb harcosok közül néhányan el-elbuktak. Grósz egyre kevésbé tudta a nagy történelmi kompromisszumot elérhető közelségbe hozni. Látszólag más vonalon ténykedett a magyar külpolitika. Pengeél villanásai - a 68-as csehszlovákiai bevonulás elsőként való elítélése; az új kivándorlási és útlevéltörvény hatásának fölerősítése; a határzár felszámolása; az NDK állampolgárainak befogadása, majd tovább engedése - előbb aggodalmat keltettek. Úgy tűnt, könnyen elszigetelődhetünk a környező országokhoz képest. Nem sokat segített a helyzeten a sokat bírált parlament feszített ütemű munkálkodása sem, amely a Nagymarosi beruházás leállításával, de számos más, a demokrácia irányába mutató törvény elfogadásával is aggodalmat keltett a más utat járó, „mostoha-testvéri” országokban. Valószínűleg nem keltett nagy lelkesedést a Munkásőrség felszámolásáról, a munkahelyek depolitizálásáról, a pártvagyon elszámoltatásáról hozott döntés sem. Lezajlott az első népszavazás: viszonylag sok pénzért elég keveset tanulhattunk. Annyit mindenesetre nem, mint az MSZMP XIV. kongresszusa kapcsán. Ki gondolta volna, hogy az az egyetlen M betű, amit kihagytak a párt nevéből, ennyire fontos. Eme kis m munkás jelenléte nélkül úgy hullott szét a 700 ezres párt, mint a kártyavár. A jelek szerint még azok közül is csak minden harmadik igazolt át az új pártba, akik a kongresszuson a változtatás mellett szavaztak. Grósz Károly pedig immár egy újabb négyesfogattal szervezett régi-új baloldali pártot, a régi néven. Szakszervezeti mozgalom széthullása ide, ellenzéki polarizálódás oda, legérzékletesebben az elmúlt évi változásokat Grósz sajtóbeli szereplése mutatja. Év elején kezdett belenőni a bölcs vezér szerepkörébe, aztán nagy koordinátor és a kompromisszumok mestere, majd folyamatos harcban az utóvéd parancsnoka, míg legutóbb régi vezetőtársai nyílt kritikusa. Előbb az első, majd a harmadik, most a sport oldalon, valami bűnügy társaságában... A felgyorsult külföldi események átértékelték hazai dolgainkat, azok nemzetközi jelen és jövőbeli súlyát is. Kikapartuk a gesztenyét, most füstös, égett a kezünk. Százszor többet kap, aki később sem kér. Nekünk marad az ígéret? Minek az ígérete? Előttünk a gazdaság kényszerpályája, a pénz rémítő uralma. Sem erő, sem lehetőség, néha talán akarat sincs a szociális és erkölcsi védőháló kifeszítésére. Sem nagy politikus egyéniség, sem karakteres politikájú csoport a láthatáron. Nincs karmester. Elég lenne egy üstdobos, de most szinte csak a tam-tamot verők jelentkeznek. Hol vannak a vonósok, s a fuvola finom hangzása? Ki mondja meg, hogyan lehet jó az összhangzás, melyik a jó kotta? Jó volna, ha ez a valaki nem a valutaalap sportos tucatzsenijeinek egyike lenne. És milyen jó volna ha picit nyugodtabb lenne ez az előttünk álló év. HALÁSZ LAJOS HARANG 7
