Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-03 / 1. szám

‘Lflij fut a világban Sarkalatos esztendő Ritka alkalom, hogy a világpolitikai szótár, ha megpróbál 1990-re előrete­kinteni, magyar fogalmat kénytelen köl­csönvenni. Miképpen hazánkban 1989 a demokratikus átmenet jegyében a „sar­kalatos törvények” esztendeje volt, ez az előttünk álló tizenkét hónap minden bi­zonnyal ugyanolyan sarkalatos lesz, meghatározója későbbi sorsunknak. És nemcsak honi keretek között, hanem átfogóan, a nemzetközi élet egészére. Szédületes volt, amit a közelmúltban átéltünk. Különösen a legutóbbi hóna­pokban. Magyarország és Lengyel­­ország változásait, amelyek a szovjet peresztrojkából eredtek, úgy ahogy megemésztette a környezet, de kevesen remélték, még inkább várták, hogy ilyen gyorsan átterjed Kelet-Németországra, Csehszlovákiára és Bulgáriára. Szinte a szemünk előtt roppant össze látványo­san a négy évtizeden át mesterségesen, válságokkal összetartott sztálini típusú birodalom. Szabad út? De vajon ez a sokkszerűen érkezett megújhodás tartós lesz-e, eléggé biztos, hogy továbbfejlődjék, milyen új krízi­sekkel kell majd szembenéznie, és ez mennyiben határozza meg a sorsát? Ez a döntő kérdés csak évváltás hajnalán, és meg kell vallani, vajmi nehéz a válasz­adás. A kulcsszó alighanem ezúttal is Moszkvában van. Nem a régi megrög­­zöttségek, beidegződések miatt, hanem mert csakugyan itt dől el minden. Ha Gorbacsov úrrá tud lenni az igen nagy bürokratikus, a régit konzerválni igyek­vő ellenerőkön, akkor szabad az út, ha változatlanul gáncsolják, keresztezik a szándékait, még nagy visszaesésekre, netán drámákra is lehet számítani. A minap az egyik vezető nyugati ál­lamférfinak volt egy fontos megjegyzé­se. Azt fejtette ki tömören, hogy annak a keleti viharnak, amely valójában a Szovjetunióból indult el, 1990-ben oda is kell visszatérnie, és akkor a világ át­alakulása változtathatatlan, minden olyan ígéretesen halad majd tovább, mi­képpen elkezdődött. Derűlátó szavak, azt sem mondhatjuk, hogy megalapozat­lanok, csak éppen nincsenek meg hozzá­juk a teljes biztosítékok. Kívánatos vol­na, hogy így történjék, de fordulhat el­lenkezőleg is. Nem véletlen, hogy George Bushtól kezdve //. János Pál pápán át Kohl kancellárig és Mitterrand elnökig, mindenki Gorbacsov személyes sorsán töpreng. És egyöntetűen azt kí­vánja neki. hogy vállalkozása sikerüljön, mert ebben az esetben érhet révbe az egyetemes leszerelési folyamat, amely korlátozhatja a nukleáris veszélyt, Európa nagy részét megszabadíthatja a fölösleges hagyományos fegyverektől, az idegen csapatoktól, és utat nyithat a gyümöl­csöző gazdasági együttműködésnek. Választások Mert ez a másik gond, talán nagyobb is az elsőnél, amely döntően befolyásol­hatja közös sorsunkat. A szabad válasz­tások évének ígérkezik 1990 Közép- Európában, új parlamentje lesz Magyar­­országon kívül az NDK-nak, Cseh­szlovákiának, Bulgáriának; Lengyel­­országban ez a váltás már tavaly meg­történt. A demokratikus törvényhozás üdvösséget tartogat, mert a döntést a kommunista pártapparátusok kezéből visszaadja a szavazó népnek. Föltehe­tően azzal a meglepetéssel is szembe kell nézni, hogy a korábbi uralkodó pár­tok önmaguk árnyékává zsugorodnak, reakciójaként az elkövetett tévedések­nek, gyakran bűnöknek. Okozhat ez kormányzati zökkenőket, de nem ez a legnagyobb veszély. Inkább az, hogy a szétzilált gazdaság ki tudja-e heverni a szükséges megpróbáltatásokat, a nép elviseli-e a kényszerű terheket, amelyek az esetek nagy részében új szegénység­gel fenyegetnek. A demokrácia próbája következésképpen nem annyira a man­dátumok megoszlása, mint inkább a nép teherbíró képessége. A Nyugat nyomban fölismerte ezt, és ezért is készül 1990-re úgy, hogy az a nagyszabású segélyprogramok eszten­deje lehet. Sem az igények, sem a szük­ségletek nem egyformák. A legínsége­­sebb Lengyelország, ahol már az élel­mezés is katasztrofális, az infláció mér­hetetlen, de nyomban utána mi követ­kezünk. A viszonylagos kínálat pillanat­nyilag talán elrejti a gondok nagy részét, de adósságunk fojtogató, az állam túl­költekezése ésszerűtlen. Várható azon­ban, hogy a demokratizálást nálunk ké­sőbb választó, gazdaságilag mégis job­ban álló Csehszlovákia megelőz ben­nünket, nem szólva a nyugatnémetek által közvetlenül támogatott NDK-ról, ahol a szorgalom és a hagyomány, a fe­gyelem és a munkakészség eleve vala­mivel jobb viszonyokat hagyott örökül. És itt bukkan föl nyomban 1990-nek a másik kulcskérdése, Európa jövőjének az egyik meghatározója; ez a jobb álla­potú gazdaság, a közös nyelv, kultúra, azonosság nem hozza-e meg előbb­­utóbb a német egységet, amely 80 mil­liós nagy erejű hatalmat helyez földré­szünk közepébe? És, ha igen, veszedel­mes ez, vagy sem? A nagyhatalmak, éppen mert domináns helyzetben van­nak, kitérően válaszolnak, fönntartá­saikat ismétlik. Nem biztos, hogy a ma­gyar nézet az egyetlen higgadt és józan, mindenesetre megfontoltnak látszik. Az egyesült új Németország alapvetően megváltozott demokratikus jellege miatt már nem hordozza magában a régi fe­nyegetését, így a félelem tőle is indoko­latlan. Nagy termelési erényeket tarto­gat, nagy kulturális tradíciót, így inkább bízni lehet benne, mint tartani tőle. Ha 1990 netán meghozná, ha még nem is az újraegyesülést, de a német önrendelke­zést, higgadtan kell szembenézni vele. Ledőlt sorompók Mert, - és ez is egy lényeges szem­pont — ez a folyamat immár az egysége felé rohamléptekben haladó Európában menne végbe. Méghozzá olyan Európá­ban, amely fokozatosan megszabadul Jalta nyűgeitől. Nemcsak a Közösség határai zsugorodnak össze, hanem a Nyugatot a Kelettől eddig elválasztó sorompók is ledőlnek. Sok egyéb között 1989-nek az is az egyik nagy eredménye volt, hogy kezdett eltünedezni a vas­függöny. A jövő évben ennél akár jóval messzebbre is mehetünk: a befogadás, a szerves együttműködés irányába. Ha magunk mögött sikerül tudni a nagy kérdőjeleket: a szovjet peresztrojka sor­sát, a gazdasági válság kezdeti leküzdé­sét, a világméretű leszerelés első ígére­teit, a készülő öíven százalékos szov­jet-amerikai nukleáris csökkentési megállapodást. Mind minden évkez­detkor, ezúttal is inkább bízzunk a jó­ban. Még így is itt a nyűgös, és egyelőre megválaszolhatatlan kérdés: és mi lesz Romániában, az európai sztálinizmus egyik utolsó szigetén? Hoz-e ebben is reményt 1990 vagy még egy ideig kény­telenek leszünk vele együtt élni több ke­servben mint biztatóban? VÁRKONYI TIBOR 8 HARANG

Next

/
Oldalképek
Tartalom