Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
‘Lflij fut a világban Sarkalatos esztendő Ritka alkalom, hogy a világpolitikai szótár, ha megpróbál 1990-re előretekinteni, magyar fogalmat kénytelen kölcsönvenni. Miképpen hazánkban 1989 a demokratikus átmenet jegyében a „sarkalatos törvények” esztendeje volt, ez az előttünk álló tizenkét hónap minden bizonnyal ugyanolyan sarkalatos lesz, meghatározója későbbi sorsunknak. És nemcsak honi keretek között, hanem átfogóan, a nemzetközi élet egészére. Szédületes volt, amit a közelmúltban átéltünk. Különösen a legutóbbi hónapokban. Magyarország és Lengyelország változásait, amelyek a szovjet peresztrojkából eredtek, úgy ahogy megemésztette a környezet, de kevesen remélték, még inkább várták, hogy ilyen gyorsan átterjed Kelet-Németországra, Csehszlovákiára és Bulgáriára. Szinte a szemünk előtt roppant össze látványosan a négy évtizeden át mesterségesen, válságokkal összetartott sztálini típusú birodalom. Szabad út? De vajon ez a sokkszerűen érkezett megújhodás tartós lesz-e, eléggé biztos, hogy továbbfejlődjék, milyen új krízisekkel kell majd szembenéznie, és ez mennyiben határozza meg a sorsát? Ez a döntő kérdés csak évváltás hajnalán, és meg kell vallani, vajmi nehéz a válaszadás. A kulcsszó alighanem ezúttal is Moszkvában van. Nem a régi megrögzöttségek, beidegződések miatt, hanem mert csakugyan itt dől el minden. Ha Gorbacsov úrrá tud lenni az igen nagy bürokratikus, a régit konzerválni igyekvő ellenerőkön, akkor szabad az út, ha változatlanul gáncsolják, keresztezik a szándékait, még nagy visszaesésekre, netán drámákra is lehet számítani. A minap az egyik vezető nyugati államférfinak volt egy fontos megjegyzése. Azt fejtette ki tömören, hogy annak a keleti viharnak, amely valójában a Szovjetunióból indult el, 1990-ben oda is kell visszatérnie, és akkor a világ átalakulása változtathatatlan, minden olyan ígéretesen halad majd tovább, miképpen elkezdődött. Derűlátó szavak, azt sem mondhatjuk, hogy megalapozatlanok, csak éppen nincsenek meg hozzájuk a teljes biztosítékok. Kívánatos volna, hogy így történjék, de fordulhat ellenkezőleg is. Nem véletlen, hogy George Bushtól kezdve //. János Pál pápán át Kohl kancellárig és Mitterrand elnökig, mindenki Gorbacsov személyes sorsán töpreng. És egyöntetűen azt kívánja neki. hogy vállalkozása sikerüljön, mert ebben az esetben érhet révbe az egyetemes leszerelési folyamat, amely korlátozhatja a nukleáris veszélyt, Európa nagy részét megszabadíthatja a fölösleges hagyományos fegyverektől, az idegen csapatoktól, és utat nyithat a gyümölcsöző gazdasági együttműködésnek. Választások Mert ez a másik gond, talán nagyobb is az elsőnél, amely döntően befolyásolhatja közös sorsunkat. A szabad választások évének ígérkezik 1990 Közép- Európában, új parlamentje lesz Magyarországon kívül az NDK-nak, Csehszlovákiának, Bulgáriának; Lengyelországban ez a váltás már tavaly megtörtént. A demokratikus törvényhozás üdvösséget tartogat, mert a döntést a kommunista pártapparátusok kezéből visszaadja a szavazó népnek. Föltehetően azzal a meglepetéssel is szembe kell nézni, hogy a korábbi uralkodó pártok önmaguk árnyékává zsugorodnak, reakciójaként az elkövetett tévedéseknek, gyakran bűnöknek. Okozhat ez kormányzati zökkenőket, de nem ez a legnagyobb veszély. Inkább az, hogy a szétzilált gazdaság ki tudja-e heverni a szükséges megpróbáltatásokat, a nép elviseli-e a kényszerű terheket, amelyek az esetek nagy részében új szegénységgel fenyegetnek. A demokrácia próbája következésképpen nem annyira a mandátumok megoszlása, mint inkább a nép teherbíró képessége. A Nyugat nyomban fölismerte ezt, és ezért is készül 1990-re úgy, hogy az a nagyszabású segélyprogramok esztendeje lehet. Sem az igények, sem a szükségletek nem egyformák. A legínségesebb Lengyelország, ahol már az élelmezés is katasztrofális, az infláció mérhetetlen, de nyomban utána mi következünk. A viszonylagos kínálat pillanatnyilag talán elrejti a gondok nagy részét, de adósságunk fojtogató, az állam túlköltekezése ésszerűtlen. Várható azonban, hogy a demokratizálást nálunk később választó, gazdaságilag mégis jobban álló Csehszlovákia megelőz bennünket, nem szólva a nyugatnémetek által közvetlenül támogatott NDK-ról, ahol a szorgalom és a hagyomány, a fegyelem és a munkakészség eleve valamivel jobb viszonyokat hagyott örökül. És itt bukkan föl nyomban 1990-nek a másik kulcskérdése, Európa jövőjének az egyik meghatározója; ez a jobb állapotú gazdaság, a közös nyelv, kultúra, azonosság nem hozza-e meg előbbutóbb a német egységet, amely 80 milliós nagy erejű hatalmat helyez földrészünk közepébe? És, ha igen, veszedelmes ez, vagy sem? A nagyhatalmak, éppen mert domináns helyzetben vannak, kitérően válaszolnak, fönntartásaikat ismétlik. Nem biztos, hogy a magyar nézet az egyetlen higgadt és józan, mindenesetre megfontoltnak látszik. Az egyesült új Németország alapvetően megváltozott demokratikus jellege miatt már nem hordozza magában a régi fenyegetését, így a félelem tőle is indokolatlan. Nagy termelési erényeket tartogat, nagy kulturális tradíciót, így inkább bízni lehet benne, mint tartani tőle. Ha 1990 netán meghozná, ha még nem is az újraegyesülést, de a német önrendelkezést, higgadtan kell szembenézni vele. Ledőlt sorompók Mert, - és ez is egy lényeges szempont — ez a folyamat immár az egysége felé rohamléptekben haladó Európában menne végbe. Méghozzá olyan Európában, amely fokozatosan megszabadul Jalta nyűgeitől. Nemcsak a Közösség határai zsugorodnak össze, hanem a Nyugatot a Kelettől eddig elválasztó sorompók is ledőlnek. Sok egyéb között 1989-nek az is az egyik nagy eredménye volt, hogy kezdett eltünedezni a vasfüggöny. A jövő évben ennél akár jóval messzebbre is mehetünk: a befogadás, a szerves együttműködés irányába. Ha magunk mögött sikerül tudni a nagy kérdőjeleket: a szovjet peresztrojka sorsát, a gazdasági válság kezdeti leküzdését, a világméretű leszerelés első ígéreteit, a készülő öíven százalékos szovjet-amerikai nukleáris csökkentési megállapodást. Mind minden évkezdetkor, ezúttal is inkább bízzunk a jóban. Még így is itt a nyűgös, és egyelőre megválaszolhatatlan kérdés: és mi lesz Romániában, az európai sztálinizmus egyik utolsó szigetén? Hoz-e ebben is reményt 1990 vagy még egy ideig kénytelenek leszünk vele együtt élni több keservben mint biztatóban? VÁRKONYI TIBOR 8 HARANG
