Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-28 / 13. szám
AZ ANDRÁSSYAK Történelmi családok hűsége, hűtlensége gyakran befolyásolta az ország népének a sorsát. Ezért búvárkodtam a csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy-család történetében. Közel ezeréves históriájuk eliramlott ugyan, de ennek néhány kérdőjele máig ég. A nemesi, bárói, majd grófi családnak a honfoglalással egyidős léte nem lehet előjog forrása, ez nem méltóság, dicsőség vagy érdem. Csak tény. Ezek összefüggéseit és hátterét kerestem. E tényeken belül, mint burkában a mag, csontboltozatában az agy, csak az erkölcs érdekelt. Az a bizonyos,honfiúi”. Ezt a fogalmat - honfiúi erkölcs - megragadni azonban nehéz. Talán nem is lehet. L Ä „((ocsmageneráíis ” Válhat-e hazafivá egy hajdani áruló? Mivel kezdődik, s az idők távolából visszatekintve hogyan minősül az egykori „árulás”? A katonák hiábavaló véráldozatát kímélendő, feladni egy várost vagy nem feladni, kitartani „az utolsó szál emberig”? Kiegyezhet-e hóhéraival egy nép, ha életösztöne s a történelmi parancs így kívánja? Lehet-e tiszta lelkiismerettel birtokolni olyan vagyont, amely az ellenség előtti fegyverletétel jutalmaként hullt az ölünkbe? Lehet-e keresni annak a császárnak (Ferencz József) megbocsájtó kegyét, aki egy Andrássyt (id. Andrássy Gyula) valaha árulásért, a magyar néphez való hűségéért jelképesen, „in effigie” felakasztatott? A családfa törzse, ágai, levelei közt széttekintve, a történelmet kedvelő magyar ember híres „nagyivánjából” kikereshettem volna azt az Andrássyt, ki 1448- ban „vitézül hullott el a Rigómezőn”, vagy olyat, aki „Eger ostrománál golyót kap, török fogságba esik”. A Pallas Nagy Lexikonából egy harmadik Andrássyt, akit átállásért nótáztatott meg (fő- és jószágvesztés) Báthory István erdélyi fejedelem, a majdani lengyel király. Újabb forrásműből, Gudenus-Szentirmay: Összetört címerek című számvetéséből olyant, mint Andrássy Géza, aki 1945 után fiatalon érkezett Vaduzba, Lichtensteinbe. ahol kereskedő lett, többé nem jött haza, „mert más lakik a házában”. Végül három Andrássynál állt meg a ceruzám, mert ők itt viaskodnak, porolnék és bolyonganak felettünk, elhagyták, átlépték még a történelmi Magyarország légterét is és sorsuk, mint jelkép és ítélet, bán és feloldozás, más népek előtt is föltárhat emberi tanulságokat. Ha a hűség vagy árulás, a majdnem hűség, majdnem árulás lélektani válaszfalai foglalkoztatnak, válasszam ki azokat, akiknek döntése és életútja e rejtélyre talán felel. Ez a három Andrássy: A. István kuruc tábornok, a bővérű „kocsmagenerális”, Jókai A lőcsei fehér asszonyának egyik hőse. Azután ennek a dédunokája, id. Andrássy Gyula, Magyarország miniszterelnöke, a Monarchia későbbi közös külügyminisztere. Végül is Károlyi Mihályné, született Andrássy Katinka, a kiegyezés miniszterelnökének az unokája. Mindhárman a család „betléri ágából” valók. Az Andrássyak híres betléri vadászkastélya a Felvidéken áll, napjainkban nemzetközi hírű múzeum, s Betlér nincs messze a legnagyobb Andrássy-erősségtől, Krasznahorka tökéletesen épen maradt „büszke várától”, amelyet keresztül-kasul bejártam sok-sok esztendeje. Nem vagyok én átkozott soviniszta, s bár ennek kijelentésével senki meg nem bízott, az a meggyőződésem, hogy a magyar nép óriási többsége sem az. Nem mi tehetünk róla, hanem e térség históriájából következik, hogy itt minden mindennel összefügg. Ha leírom e népnevet, székely, a gyanakvó természetűek ne gondoljanak azon nyomban székelyföldi autonómiára, vagy az egykori független Erdélyre. Az Andrássy-család ugyanis (mint annyian e honban) székely eredet. A Székelyföld valaha a magyarok országának a szélén állott, ma egy másik ország térségének a közepén. Ha egy mai magyar előtt a Ki mit tud az Andrássyakról kérdését föltennénk, bizonyára megemlítené a pesti Andrássy utat, amelyet a nemzeti emlékezetet csonkító módon attól az egykori miniszterelnöktől vettek el, aki megteremtette Budapest világvárosi útvonalát. A felvidékiek érintenék Bedért, Krasznahorkát, az erdélyiek a gyalui havasok egyikét, a valahai Andrássy-csúcsot. A magyar olvasó megemlítené A lőcsei fehér asszonyt, akinek Andrássy István kuruc generális, Rákóczi bővérű, asszonyfaló tábornoka, a „kocsmagenerális” a kedvese volt. Némelyek még emlékeznének A vörös grófnő című filmünk egyik alakjára, a főszereplő Károlyi Mihályné Andrássy Katinkára. Ellenzéki mozgalmaink nyomolvasói felvetnék Haraszti Miklós, itthon csak nagy késve megjelent híres riportkönyvét, a Darabbért, amelyben az is olvasható, hogy a perbe fogott újságíró egyik tárgyalásán megjelent három asszony is: Károlyi Mihályné, Rajk Júlia és Duczynska Ilona. Károlyiné, született Andrássy Katinka írta le kétkötetes emlékiratának egyikében a következő két mondatot: „A sikertelen forradalmak vezetői: árulók, a sikereseké: hősök. Mi voltunk hősök is, árulók is...” E történelmi család tagjait ugyan nem lehet csak hősökre, s csak árulókra osztani. mert ez ostobaság. De az már nem az, hogyan fér össze egyetlen emberen belül az egykori hős, meg a mai áruló. Engem azonban az emlékezések tengeréből egyetlen kérdés cseppje foglalkoztatott. A család három kiemelkedő tagja égszakadáskor, történelmi elágazásnál mit választott, hogyan választott? S ki-ki amit tett, javára vagy kárára vált a magyar népnek? Csak ez minősítheti a döntéseket, legyen a történelmi szereplő hős vagy áruló, mártír vagy kompromisszumok keresője, „okos” kiegyező. Vagy akár olyan, akinek jellemében, e jellem szövetében számos, egymáshoz talán nem is illeszkedő szál fonódik egybe. Az Andrássyak családi oklevéltára (Márki Sándor történész megjegyzése: „a mese szerint”) azt beszéli el, hogy a família alapítója az az András (Andrássy?), aki István király - Szent István - koronázását követő lovagi torna során a páncéllal borított idegen lovag testét egyszerűen kettéhasította. A székely eredetű család számos tagja vitézkedett középkori háborúinkban. Az egyik Andrássy (Márton) például Hunyadi János seregében, s a szebeni ütközetben (1442) Mézét török ve-12 HARANG
