Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-21 / 12. szám

Szentlélekkel!” alább néhány fős csoportjaink. A Bakony­­vidék számít a „bölcsőnek”, ezenkívül Buda­pest (három nagyobb, két kisebb gyülekezet), Pest, Szabolcs-Szatmár, Baranya, Borsod- Abaúj-Zemplén és Békés megye a legsűrűb­ben „pünkösdi lakta” vidékek.- Miből tartják fenn magukat a gyüle­kezetek? Bizonyára vannak nemzetközi kapcsolataik.- Állami támogatást természetesen nem kapunk. A testvérek adományaikkal se­gítik a gyülekezetek munkáját, s külföld­ről is kapunk támogatást, főleg Ameriká­ból és Svédországból. A nemzetközi kap­csolatokat tekintve az utóbbi húsz év kö­zösségünk életében felfele ívelő jelentő­ségű. Európai és világkonferenciákon kép­viselhettük a hazai testvériséget. Részt veszünk az. európai pünkösdi konferenciák koordinációs bizottságának ülésein. Ket­ten tagjai vagyunk az Európai Végrehajtó Bizottságnak.- Végez az EPK szociális jellegű mun­kát is?- 1987. okt. 31-én nyílt meg aoKadar­­kúti Szeretet Otthon (Somogy megye), mely egy 1984-ben általunk (angol támo­gatással) a községtől vásárolt, majd rend­be hozott kastélyban működik. Elsősorban rászoruló idős testvéreink elhelyezésére létesült ez az intézmény. 24 személy szá­mára tudunk itt helyet biztosítani. Kisdombegyházán örököltünk egy há­zat, ahol 10 főt lehet majd elhelyezni. Másik szociális tevékenységünk a re­habilitációs szolgálat. Kadarkúton vannak az öregek mellett állami gondozottak is. A Budai Gyülekezet leendő új imaháza mellett fog működni svéd mintájú rehabi­litációs központ, s a budapesti. Dózsa György úti Gyülekezet rehabilitációs ott­hona Dunaharasztiban egy bérelt villában amerikai mintára jött létre (az ún. „Teen Challenge” szervezetek támogatták őket). 1988-tól már teljes egészében a kormány támogatja munkájukat. (Ez intenzív kezelést nyújtó bentlakásos intézmény lányok cs asszonyok számára.) A személyzet hat főből áll: négyen főfoglalkozásúak, kelten rész­­munkaidőben dolgoznak. Az utógondozást is feladatuknak tekintik.- Hogy lehet lelkész valaki Önöknél?- Az egyik lehetőség a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Szemináriumának el­végzése volt, magam is ennek levelező tago­zatára jártam 1967 és 1973 között, de ez a képzési fonna tavaly szeptemberben meg­szűnt Akik nem fejezték ott be tanulmányai­kat. a protestáns teológián tehettek záróvizsgát. A másik lehetőség Közösségünk Gyüle­kezeti Munkásképző Tanfolyama, mely hároméves. Eddig öt ilyen tanfolyamot indított a GYMT. az új évfolyam 1989 őszén indult. De hangsúlyozom, a pünkös­di gyülekezetekben nem kitétel semmiféle végzettség a lelkészkedéshez. Az lesz pásztor, akit a Szentlélek elhív.-Vannak a Közösségnek kiadványai? Idén először próbálkoztunk Kalendá­rium kiadásával, de mivel csak 2(XX) pél­dányt nyomtak belőle, igen drágán. 20Ö Ft­ért tudjuk csak árulni. A jövőben más. kariz­matikus közösségekkel összefogva készü­lünk előbb havi, majd hetilap megjelenteté­sére. ami nagyon hasznos lenne a gyüleke­zetek közti kapcsolatápolás szempontjából, mert ez most körlevelekben történik. Kariz­matikus énekcsoportok kazettáinak népsze­rűsítésével is foglalkozunk.- Hogyan nőnek, terjeszkednek a gyüle­kezetek?- Részben a testvérek elhívják ismerő­seiket, rokonaikat, részben utcai cvange­­lizáció útján.- Köszönöm az interjút, s hadd köszön­jek el így: Békessség! Nagyon szívesen. Békesség! DEÁK KRISZTINA HARANG 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom