Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1990-03-21 / 12. szám

Alitok, a módszer alapja a s/eretet volt, melyet az utódnélküli apák gyako­roltak fiaikkal szemben. Termékeny és elfogulatlan, csak adni akart és nem várt viszonzást. A szerze­tesi nevelés elvitathatatlan csúcsa a bentlakó növendékek (konviktorok) képzésénél valósult meg. Itt különleges élességgel bukkant elő az a többlet, me­lyet egy világi iskola képtelen volt meg­valósítani: a növendékekre fordított kor­látozatlan idő. Milyen volt az élet például a kalocsai jezsuita konviktusban? A Kalocsára került kisfiú, a leendő konviktor, az első szakaszba került. A 8 osztályos gimnázium 3 úgynevezett sza­kaszra oszlott, ahol az alsó kettő, a kö­zépső három és a felső három osztály élt együtt. Egyenruhájuk volt, a tengerész­tisztekhez hasonló sötétkék, kétsoros, aranygombos kabát és nadrág. A.kabát karján csúcsos végződéssel a szakaszt jelző zsinór egy-két vagy három sorban. Fehér ing, fekete csokomyakkendő (me­lyet a diáknyelv propellernek nevezett) egészítette ki az öltözéket, valamint a sötétkék tiszti jellegű tányérsapka, elöl aranysujtással, s a pápai színeiknek megfelelően, arany- és ezüstszínű sza­laggal övezve. Felső kabátjuk, illetve köpenyük is sötétkék volt, aranygom­bokkal és stráfokkal. Igen látványos volt, amikor a konviktus kivonult egyenruhájában és megcsillogtatta a sötétkék köpenyek aranysujtásait. Ilyenkor a „Szent Imre század” elején a fúvószenekar vonult (hozzátartozott a diákélethez). A növendékeknek szakaszonként kü­­lön-külön hálójuk, dolgozószobájuk és játszótermük volt. A hálóteremben min­denki külön cellát kapott, éppen csak akkorát, ahol az ágy és a mosdó, egy szék és a beépített szekrény fért el. Az egésznap közösségben élő diáknak ez az esti nyugvóhely jelentette az egyedül­létet, a magányt, s nem egynek az ábrán­dozás lehetőségét. Minden szakasz élén „magiszter” ál­lott. Fiatal, szentelés előtti szerzetes, aki együtt élt a fiúkkal, egy teremben aludt velük és ott volt a tanítási idő (stúdiu­mok) és az üdülés (recreatio) alatt is. A konviktus napirendje viszonylag szigorú volt. Felkelés reggel fél hat óra­kor. Hatkor misehallgatás, fél héttől negyed nyolcig tanulás, ismétlés, felké­szülés a délelőtti előadásokra. Negyed nyolckor reggeli, majd indulás a gimná­ziumba. Ez annyit jelentett, hogy át kel-18 HARANG lett menni a folyosó végén levő ajtón és a tantermek következtek. A gimnázium­ba természetesen nemcsak a bentlakók jártak, hanem a kalocsai és a környék diákjai is, akiket a konviktorokkal szem­ben, externistáknak (kintlakóknak) ne­veztek. A tanítás általában 3/4 kettőig tartott, az utolsó órákat az énekkari pró­bák, a rajz vagy a testnevelés foglalta el. Az ebéd közvetlenül a tanítás után kö­vetkezett, melyet az üdülés követett. A délutáni üdülés egyik nap több, a másik napon kevesebb ideig tartott. Hétfőn, szerdán és pénteken már 3-tól 4 óráig stúdium (tanulás) volt, míg a kedd, csü­törtök és szombat úgynevezett sport­délutánként telt el, amikor csak 17-19 óráig kellett az íróasztalnál ülni. Ez a két óra két részből állott. Az első úgyneve­zett szigorú stúdium alatt mindenkinek teljes csendben kellett dolgoznia. Az elmélyült tanulás feltétele volt ez. A második órában már ketten-hárman együtt tanulhattak, de a járkálás és a be­szélgetés ekkor is tilos volt. Majd egy negyed órán át, még együtt maradt a szakasz, ez volt a közös megbeszélések, a nevelés ideje, rövid elmélkedésekkel fűszerezve. Általában a diákot érdeklő, de klasszikus teológiai, vagy filozófiai jellegű munkából olvastak fel. Negyed nyolckor a vacsora, majd az esti üdülés következett 9 óráig, amikor a közösen mondott esti imádság zárta a napot. A felsős diákok még egy óráig fennmarad­hattak, ez a meghitt esti óra a kötetlen tanulás lehetőségét szolgálta. A vacsora utáni időben, vagy a kora délutáni stúdium alatt idő jutott a külön nyelvórákra és a zene tanulására. A fú­vószenekar tanítása ingyenes volt. A jezsuiták általában a latinon kívül egy-Életrajzi nyilatkozatokban gyakran szerepel egy-egy szerzetes-gimnázium tanárainak megbecsült neve. Nehezen fogalmazható „rejtély” kerül szóba, a nevelés sajátos fogásai, melyek kitörölhetetlen emléket hagytak az ifjú szívekben. Lehet, hogy az egykori szerzetesdiák később más világnézetet vallott, ateista vagy kommunista lett, de ezek a szerzetes tanárok változatlanul tiszta és kiemelkedő személyek maradtak. Egyéniségük összefonódott a tanítás művészetével, a tudás közvetítésének ragyogó fogásaival. Mi lehetett a titkuk? Nem egynél szigorúsága, könyörtelen következetessége őrzi emlékét. Összességében mégis állandóan ragyog személye az évtizedek távlatában. Közvetlenül a szülők után., A Nagy tito

Next

/
Oldalképek
Tartalom