Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-03-21 / 12. szám
két nyugati nyelven beszéltek, így a különórákon német, angol, francia, olasz, spanyol és portugál nyelven lehetett tanulni. A nyelvoktatást is szerzetesek látták el, akik rendszerint abban az országban hosszabb időt töltöttek, amelyik nyelvet tanították. Ezért igen jó hatásfokkal tanítottak a gimnáziumban is. Az ellátás bőséges - az akkori kifejezéssel élve - polgári jellegű volt. Ötszöri étkezést rendszeresítettek, kiadós reggeli és tízórai, háromfogásos ebéd. ahol az egy szelet húson és a 3 db süteményen kívül mindenből korlátlanul vehettek a növendékek. Természetesen ugyanazt kapták, mint amit a szerzetesek asztalánál tálaltak fel. A vacsora kétfogásos volt. A konviktusi vezetés gondoskodott a heti fehémeműcsomag összeállításáról, melyet mindenki a hét végén a cellájában talált. Ugyanúgy a heti egy vagy kétszeri fürdés és az esti melegvíz is hozzzátartozott az élet menetéhez. A cipőket az inasok, kiket a diáknyelv „mester’-nek hívott, tisztították és esténként mindenkinek ott állt az ágya mellett. A kalocsai „Stephaneum” nevelőintézet, lényegében az angol, többszáz éves kollégiumi rendszert követte, azt az elvet vallva, hogy egy fiatalember igényeit a bőséges étkezés és a kellő tisztálkodási lehetőség javarészt kielégíti. Különben tanuljon és sportoljon. A konviktus külön sportpályával rendelkezett és erre a célra használták a nagyméretű belső udvart, melyet a hatalmas épülettömb övezett. Az üdülőkben ott állott a biliárd- és a pingpongasztal, a tanulás és a sport váltakozva szerepelt a műsoron. Ugyanakkor egyéni és csoportos zenetanulás is a napirendhez tartozott, külön zeneszobák és zeneterem volt az épület földszintjén és itt volt a „szerkesztőség”, ahol a gimnázium diákújsága készült, melyet a diákok szerkesztettek. A jezsuita nevelésben fontos szerepet kapott a színjátszás (gondoljunk a XVII. századtól divatozó iskoladrámákra) így az intézet díszterme és gazdagon felszerelt jelmeztára évente több előadás lehetőségét szolgálta. A farsangi vígjátékra pl. legalább két hónapon keresztül készültek az érdekeltek. A nevelést szolgálta a hatalmas könyvtár, de ide tartozott a csillagda is, ahol egykor P. Fényi Gyula végezte világhírű megfigyeléseit, a napkitörésekről (protuberancia). Ide csak kivételes alkalmakkor mehettek a diákok. A 40-es évek végéig még az intézetben volt az egykori „Önkéntes diákok tűzoltó egylet” felszerelése és fecskendője is. A kalocsai gimnázium természettudományi szertára az ország második ilyen jellegű gyűjteménye volt. Nagy értékű rovar- és ásványgyűjteményét, drágakő sorozatát az államosításkor széthordták, egy része elpusztult, a másik része eltűnt. Mára eltűntek a gazdagon felszerelt fizikai és kémiai szertárak kísérleti eszközei és laboratóriumai anyagai, melyet a diákok használtak különóráikon. A nevelés titka azonban nem abban merült ki, hogy ezeket a felszereléseket, a különféle kulturális lehetőségeket biztosították a diákok számára. A titok a nevelés gyakorlatában volt. Minden szerzetes tanár délután 5-7 között szobájában tartózkodott és bármelyik diákja felkereshette, hogy megmagyarázza neki, amit nem értett meg a délelőtti tanításon. Útmutatást kérhetett, vagy bírálatot készülő dolgozatára. A tanár segített az anyaggyűjtésben, könyveket adott vagy ajánlott. A jezsuita nevelés hagyományos módszeréhez tartozott, hogy akiben bármilyen tehetséget fedeztek fel, adottságát a legnagyobb mértékben fejleszteni igyekeztek. Még azt is elnézték, ha egyik, másik tantárgyban gyengébb, ha a másikból átlagon felül teljesített. Ilyenkor beérték a legkevesebbel is. A humán érdeklődésűeket például feleslegesen nem gyötörték matematikai ismerettel és nem késztették versírásra azokat, akiket a fizika érdekelt. A kalocsai diák távolba nyúló hagyományok között élt. Latinul imádkozott és énekelt a szentmiséken. Az iskolai élet minden kifejezése latin volt. Nem dolgozatot írt, hanem „pensum”-ot, az összefoglaló felelést, „relatiónak”, a dolgozatjavítást „correctiónak” mondták. Az igazgató neve „prcl'ectus gimnasii” volt. A diákéletet úgy átszőtte a latin nyelv, hogy felső osztályokban, ahol már Vergiliust, Horatiusi, Sallustiust és Tacitust olvastak, nem okozott különösebb gondot. A latin nyelvtanítás évszázados gyakorlata, mely a főbb nyelvi szabályokat még jól megjegyezhető versekbe is foglalta, hatásos és eredményes volt. Ez a gyakorló latin megkönnyítette más idegen nyelv, különösen a francia és az olasz elsajátítását. A jezsuiták önmagukhoz és egymáshoz is szigorúak. így a konviktusban nem volt divat az érzelgősség és az álmodozás. Inkább a keresztény humánum gyakorlata érvényesült, egyfajta lovagi és cserkész szellem, a kicsinyek védelme és támogatása. A diákcsínyek és a nagyobb fegyelmezetlenségek miatti büntetés lényegesen enyhébb lett, ha az illető azonnal bevallotta, ha vállalta a felelősséget. Erre a felelősségtudatra, az igazságosságra, a törvény megértésére neveltek. Azt hangoztatták, hogy aki megérti és elfogadja a törvény igazságát, az tiszteli is. Nem ájtatos, inkább ésszerűbb, öntudatos vallásosságra neveltek. A keresztény szellem modern vívmányait akarták átadni és továbbítani. A istenhit és a tudomány összecsengésére oktattak és erre jó példát adott számos tanár tudományos munkássága. Kalocsa 1948-ig katolikus szellemű iskolaváros volt. Minden intézmény a maga függetlenségével együtt, egy viszonylatban az érsekség árnyékában élt. Ebből a kisvárosból, melyet egyetlen vasúti szárnyvonal kötött össze a világgal, sajátos, felvilágosult katolikus szellem áradt a világba. Termékenyítő szellem, mely alapos felkészültsége mellett egykori diákjaiban megőrizte a gimnáziumi esztendők aranyló fényeit. Megőrizte a sorsfordító beszélgetéseket a szerzetes tanárokkal, mély - életreszóló - barátságok kötését és rengeteg vidám, boldog diáknapot. Talán ebből adódik a „titok” másik oldala. A szerzetes iskolák egykori növendékei közül kevesen csatlakoztak 1948 után az „uralkodó eszmékhez”. Maradtak pártonkívüliek, vállalták a másodrendű állampolgár szerepét, többet dolgoztak kevesebbért, de nem tagadták meg ifjúkori eszméiket azt a nevelést, mely szilárd útravalónak bizonyult életük számára. MÁRKUS LÁSZLÓ k: a szelletet Jezsuiták neveltjei HARANG 19
