Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-28 / 9. szám
G/- Ki neveli a lányokat?- Énrám vannak utalva. Én költőm őket, reggelit készítek, tízórait csomagolok, útnak indítom őket... Tudni akarom, melyik busztól várjuk, nem lehet csak úgy bizonytalanba élni...- A nénit hogy nevelte az anyja?- Ugyanígy. Én nyugodtan mehettem dolgozni, a mama vigyázott a két fiamra, útnak indította őket az iskolába, később dolgozni, itthon főzött, mosott, takarított, mert ugye nekem nem volt rá időm, mielőtt nyugdíjba mentem.- Mennyire önálló a nagyobbik lány, aki már középiskolás?- Teljesen önálló. Most télen mondta, hogy kellene neki egy dzseki. Megkapta a pénzt, megvásárolta. Jól választott! Tavaly még mentem velük Pestre, a két lány szaladt előttem, be az áruházba, ki az áruházból, én meg kullogtam utánuk, elfáradtam, veszekedtem velük, aztán találtam valamit, azt mondták rá, mama ez nem nekünk való, aztán megvették, amit ők kinéztek. Én többet nem megyek velük. De Zsuzsira nem is kell ránézni, rendes, hajnalban csörög nála a vekker, néha már négy órakor tanul az ágyában. Csak oda kell figyelni rájuk. AZ ELSŐ NEMZEDÉK- 1934-ben esküdtünk az urammal - mondja a 79 éves dédnagymama. - Vettünk telket, hogy majd építünk rá, 44-re félig kész volt, akkor lopták el az ajtókat-ablakokat; amikor az uram hazajött a frontról, kezdhettünk megint spórolni. Akkor még nem úgy volt, hogy veszek fel kölcsönt. Én sose csináltam adósságot, inkább spóroltunk, meg a mama is segített.- Férje mivel foglalkozott?- Bányász volt, negyven évig dolgozott, 1600 forinttal ment nyugdíjba huszonöt évvel ezelőtt. Már meghalt. De a negyven év alatt egy napot se hiányzott... Én is annyit dolgoztam, amennyit az unokám, a dédunokám soha nem fog. Öt osztályt jártam ki, nem voltam buta, mondta is a tanító úr a mamának, hogy tanuljak tovább. De én mentem a községházára igazolá0 0 0 Zay Péter felvétele nem a riport helyszínén készült sért, hogy dolgozhassak, mert kellett a kereset. Hány éves vagy, kérdezték. Tíz, és elzavartak. Pár napot vártam, visszamentem. Hány éves vagy, kérdezték. Tizenharmadikba vagyok. Kaptam engedélyt, annak alapján munkakönyvét, és mehettem a téglagyárba. Rámát készítettünk elő. udvari munkások voltunk tíz órában, szombaton délig dolgoztunk. Amikor nagyobb lettem, vonattal jártam az újpesti villanygyárba. A mama csomagolt, nyáron volt gyümölcs, meg kaptunk húsz fillért, amin vettem lópárizsit, szafaládét, debrecenit. Az finom volt, jobb mint most ezek az ízetlen drága felvágottak... A háború után földet béreltem, termeltünk zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt, amit el lehetett adni, majd kesztyűt varrtam, bedolgoztam, meg a családot elláttam, főztem rájuk... Amikor Zsuzsiéknak mesélem, nevetnek...- Miért, nem hiszik?- Nem tudják elhinni. Mink heten voltunk testvérek. A mama vasárnapra ven egy fél kiló húst, abból volt a leves, csinált hozzá főzeléket. Kilelncen ültünk asztalhoz. Vacsorára vett egy kis bordát, azt megsütötte, krumplit hozzá, kenyeret. A mama rendszerint azt mondta, ő nem éhes, iszik kávét, pótkávéból persze, így a papának maradt másnapra, a bányába. Ezek a gyerekek nevetnek... Nem mondom, ünnepen volt liba, mert a mama hizlalt libát, eladásra, ilyenkor levágott egyet nekünk is. Most nézze, itt egy tábla csokoládé a kötőmbe, viszem a kislánynak. De mi nem kaptunk. A mama vett süvegcukrot, abból kis darabokat vágott, becsomagolta papírba, az volt a karácsonyi ajándék.- Mire szeretné a kislányokat megtanítani?- Hogy tudjanak jól főzni, rendbetartani a lakást, és becsületesen viseljék magukat. Spórolni nem tudnak máma... én a kukából kiveszem az eldobott ruhát, cipőt, a ruhát kimosom, fótot teszek rá, a zoknit megstoppolom, a cipőt kitisztítva elviszem a suszterhoz. A kismenyünk ezért haragudott. Szégyellte, milyen a nagymama... Pedig a disznót is ételmaradékon, összegyűjtött száraz kenyéren hizlaljuk.- Nem fáradt? Bírja még?- Énnekem még élnem kell négy-öt évig, mert szükség van rám. A lányom mos, vasal, rendben tartja a házat, az ura mindenben segít neki, sőt még pénzt is keres, mert a fiával együtt járnak alkalmi munkára, mihelyst kitavaszodik. Ezért én főzök a családra. Én még tudok spórolni, beosztani. A kertben megtermeljük a zöldséget, tyúkot, csirkét, disznót tartunk. Muszáj ügyesnek lenni, hogy ne érjen szégyen, mint sok embert. Máma már segélyért mennek olyanok is, akiknek nem kellene. Mink inkább dolgozunk és beosztjuk, amink van. Beszélgetésünk közben zajlott az élet, a nagypapa megetette a disznót, a nagymama elkészítette a vacsorát, a dédi rakott a sparheltre szenet a saját kis hátsó lakrészében. A lányok tanultak egy darabig, aztán újból menni szerettek volna a befagyott tóra, csúszkálni. De a nagymama nem engedte őket a jégre. Sötét volt már és ki tudja, mi történik az elhagyott bányató jegén. Vagy a környéken. SIKLÓS LÁSZLÓ HARANG 29
