Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
JAIRUS LANYA A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetségről Századunk első felében egyházi téren is virágzott az egyesületi élet. Asszonykörök, oltár-egyletek, kulturális szövetségek mellett az ifjúság önszerveződésére is az egyesületi keret tűnt a legalkalmasabbnak. Csupán protestáns területről is olyan rangos egyesületeket említhetünk meg, mint a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ), a Soli Deo Gloria (SDG) vagy a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDESZ), később a Magyar Diákok Pro Christo Szövetsége. Amikor aztán „kitörtek” az ötvenes évek, ezeket az evangelizációs lelkületű vagy éppen szociális elkötelezettségű egyesületeket — a cserkészettel együtt - annak rendje és módja szerint lekaszabolták. A koncepciós pereknek nemcsak személyek estek áldozatul, hanem közösségek, egyesületek is. Ez pedig nemcsak az egyházakat, hanem az egész magyarságot sújtotta, mivel az egyesületeitől megfosztott társadalom így elvesztette rezisztenciaképességét, amelyre pedig éppen ezekben a lélekölő években lett volna leginkább szüksége. Z"' saknem negyven év után mind több ^ ifjúsági mozgalom éled újjá az egyházban is. Egy illúzióját vesztett, szétzilált, ideológiailag számtalanszor fejbe vert nemzedéket kellene talpra állítani, értelmes célok felmutatásával, végre hiteles szóval. 1988 derekán, amikor az egyesületalapítás még egyáltalán nem volt olyan divatos, az evangélikus fiatalok eszméltek talán leghamarabb, s tették meg az első lépéseket az egyházi ifjúsági munka szervezeti újraindítására. 1988 decemberére pedig lejátszódott a feltámadás csodája: negyvenéves tetszhalálból életre támadt az ifjúsági mozgalom, megalakult a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a MEV1SZ. T) i/onyára bombasztikusnak tűnik a J-'* téltámadás párhuzama. Talán az alapító és elnökségi tag elfogultsága érződik belőle, bár nem Jézus feltámadására gondolok, hanem egy másik esetre: Jairus leányának feltámasztására. Az evangéliumok arról tudósítanak, hogy egy Jairus nevű zsinagógái elöljárónak meghalt a kislánya. Reményen túli reménnyel megy Jézushoz, hogy tegyen csodát. „Ne félj, csak higgy!” - mondja neki a Mester, de szavai itt nem igazán találnak szíven, sőt talán bosszantják az embert, hogy Jézus így el akarja maszatolni az emberi nyomorúságot. Amikor belép a halottasházba, és a kislány kezét megfogva azt mondja, hogy az nem halt meg, csak alszik, az addig jajongva gyászoló sokaság és a fuvolások hada kineveti őt. De Jézus azt mondja a gyereknek: TALITHA KUMI, azaz „Leányka, neked mondom, ébredj!” Az pedig azonnal felkelt és járkált, hangzik az evangélium szűkszavúságában is diadalmas kijelentése. TALITHA KUMI! Jairus mélyen szomorokodott, amikor meghalt a gyermeke. Az egyház is gyászos helyzetbe kerül, ha elveszíti az ifjúságot. TALITHA KUMI! A mi negyven éve halott kislányunk is feltámad erre a szóra. Mert Jairus leánya, a MEVISZ élni akar. Szüleinek nem kíván hátat fordítani. A jó öreg Jairust - az egyházat - nem akarja megtagadni, ám önállóan kíván létezni, nagykorúan. Bár látjuk Jairus elöregedését, betegségét, rigolyáit - mégiscsak az apánk ő. Ha kritikusan tekintünk is rá - szeretjük őt. Előfordult, hogy igaztalanul kiabált velünk, vagy „gyerek vagy még, ne szólj bele a nagyok dolgába!” jelszóval elküldött minket. Tudjuk, Jairus eredendően nem ilyen, hanem a körülmények tették ilyenné. Ez a négy évtizedes időjárási front, úgy látszik, rossz hatással volt a szervezetére. Kényszergyógykezelésnek is alávetették, sőt egészséges tagjait is amputálták. Csoda ezek után, hogy többet törődött olykor a Hivatallal, mint a hivatással? Mégis szeretjük Jairust, ragaszkodunk hozzá. Apánk ő. Éppen ezért féltjük még mindig, aggódunk érte. Gyengeségében támasza szeretnénk lenni. Betegségében ápolni, gyógyítani akarjuk. De elvárjuk, hogy felnőttnek tekintsen bennünket, aki már meg tud állni a maga lábán. Farkas Árpád mai erdélyi költő is Jairusról és rólunk beszél Apáink arcán című versében: „Fiúk, viháncoló csikók a vad szelekben, ha netalán az űrig nem sikerül szállnunk, s e rögös földre mégis visszatérnénk, csak lábujjhegyen, halkan!: apáink hűlő, drága arcán járunk.” A^ Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség a hűséget és a szabadságot kívánja ötvözni. Ennek jegyében szervez ifjúsági evangelizációkat és különféle táborokat. El kívánja érni az egészséges és a beteg fiatalokat, utóbbiakat elsősorban a Bárka elnevezésű csoportja által. Tevékenységét a MEVISZ az evangélikus egyház helyi gyülekezeteire építi, de el kíván jutni az aluljárókba, a nevelőotthonokba, a börtönökbe is. Önmagát nem tartja makulátlan szentek gyülekezetének, viszont - alapszabálya szerint - alapvető küldetésének tekinti, hogy minél több fiatal találjon Istenre, közösségre és önmagára: továbbá hogy egy társaságba gyűjtse azokat a fiatalokat:- akik JÉZUS-t megváltójuknak tartják, és azokat is, akik úton vannak Felé;- akik szeretnének a jézusi tanítások szerint élni, legfőképpen a „másokért való élet” küldetését szeretnék valóra váltani:- akik becsületes keresők, szemérmes kételkedők, és így a hit nehéz harcát vívják; »- akik tevőlegesen hozzá kívánnak járulni az evangélikus egyházi élet megújhodásához. FABINY TAMÁS HARANG 33
