Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-02-07 / 6. szám
helyi szervezetei, de mivel a demokráciát nem tanultuk, bizony sok veszekedés, mi több, verekedés kíséri ezeket az önszerveződéseket. Kolozsvárott behívták az egyházi vezetőket és tanácsot kértek tőlünk: mit lehetne tenni, hogy elkerüljük a demokratikus átalakulás közben jelentkező gondokat. Ismertettem velük a mi választási rendünket. Kértem, hogy ne válasszanak közfelkiáltással, mert abból csak hangzavar lesz. Válasszanak egy jelölő bizottságot, ahol készítsenek javaslatokat. Ha valakire panasz van a jelöltek közül, ne a plénumon, hanem a jelölő bizottság előtt mondják el, és ha megtalálták a megfelelő személyt, akkor legyen szavazás. A város vezető tisztviselői visszatartottak, és kértek, hogy kapcsolódjak be a közéletbe. Elhárítottam, mert úgy találtam, hogy a mi egyházunk tagjai nem állnak készen arra, hogy lelkészeiket a nyilvánosság porondjain lássák. Ellentmondó helyzet ez: hallatni kell szavunkat, de tartózkodni kell a politikától. Nálunk is elhatárolják magukat az egyházak a pártpolitikától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne szóljunk hozzá a közügyekhez. Milyen törekvések vannak e területen Romániában? Jellemző az ortodox egyház magatartása, amit én veszélyesnek is tartok. Az ortodox pátriárka egyetértett Ceausescu utolsó beszédével, melyben a diktátor huligán bandának nevezte a temesváriakat. Két nap múlva mégis elsőként állt oda, hogy a televízió előtt az egyház támogatásáról biztosítsa az új vezetést. Magatartása nem kis visszatetszést váltott ki. A román ortodoxia soviniszta szellemű, és nem titkolt szándéka, hogy újra államegyházzá váljék, ami a kisebbségekre nagyon rossz hatással lenne. Az a szerencsénk, hogy a görög katolikusok, akiket erőszakkal bekényszerítettek az ortodox egyházba, most felemelték szavukat a függetlenségükért. Amíg az ortodoxok a görög katolikusokkal foglalkoznak, addig mi talán békességben lehetünk. Az ortodoxia egyeduralmi törekvései nyilvánvalóan kivívják a történelmi protestánsok ellenszenvét is. Igen. Erdélyben más a helyzet: itt az elnyomás éveiben is szabadabbak voltunk, mint az anyaországban. Ott tudnillik elképzelhetetlen volt a vallási pluralizmus. Ők egyet tudtak: aki román, az ortodox. Ha megjelent egy protestáns felekezet, azonnal szemet szúrt, és igyekeztek gyorsan kigyomlálni. Nálunk Erdélyben minden vallásfelekezet jelen van, ezért a hatalom képviselői egy szép tarka réthez hasonlították ennek az országrésznek a vallási képét. A kis felekezeteket pedig tolerálták, mint egy virágot a sok között. Van-e valamilyen egységtörekvés a kisegyházak között? Van. A napokban felhívott a baptista egyház jogi képviselője, és felhívta figyelmemet az egyesülési jogról szóló törvényre. Javasolta, hogy hozzuk létre a szabadegyházak szövetségét. Úgy érvelt, hogy össze kell fogni, mert csak így leszünk képesek az ortodoxokat ellensúlyozni. Ne egyenként lépjünk fel - mondta hanem közösen, mint szabadegyházak szövetsége. Én viszont arra gondoltam: Magyarországon sem származott jó ebből a szövetségből, miért lépnénk be akkor mi? Nagy hiba lenne ezt tenni. Az ilyen szövetségeknek van ugyanis egy belső veszélye: a nagyobbak szívesen beszélnek a kicsinyek feje felett. És van külső veszélye is: adott esetben a politikai hatalom felhasználhatja ezeket a szövetségeket az elnyomás eszközeiként. Nem is szólva a mi bibliai látásunkról... Nem lesz ez a demokrácia hosszú, és „a Jákob éjszakája” követi majd. Nincs időnk aprópénzre váltani az ilyen kapcsolatokat. Nekünk arra kell törekedni, hogy amíg időnk van, hirdessük az evangéliumot. Ha már az evangéliumról beszélünk, van-e szükség magyar nyelvű vallási irodalomra? Nagy szükségünk van magyar nyelvű Bibliára. Román Bibliára is, de az mégiscsak bejutott eddig is, és előbbutóbb nyomtatni is fognak az országban. Magyar Bibliához azonban csak a magyarországi testvérgyülekezetek segítségével juthatunk. Ami az adventista egyházi irodalmat illeti, a szombatiskolai tanulmányokat, lapokat, E. G. White könyveit, egyebeket; ezeket szeretnénk magunk nyomtatni. Nem tudjuk, mennyire lesznek nyitottak a határok. Nem akarunk román testvéreinknek sem kellemetlenséget okozni, miért mondják: a magyarok nem velünk, hanem az anyaországgal tartanak. Ez sok feszültséget idézne elő. Végül azt is mérlegelni kell, hogy az erdélyi magyarság nagy számot képvisel. Adventista vonatkozásban mi kétszer annyian vagyunk, mint az itthoniak. Nem várhatjuk azt, hogy Magyarországról lássanak el bennünket. A Boldog Élet Alapítványtól ígéretet kaptunk, hogy stencilgépet és ofszetgépet küldenek nekünk. Ezért nagyon hálásak vagyunk, hiszen így segíthetünk magunkon. Tudjuk, hogy most mindenkiben megvan a segítő szándék, de igaz az a bibliai mondás: a lélek kész, de a test erőtelen. Timis Sándor jó nemzetközi kapcsolatokról, az egyházi viszonyok átrendeződéséről beszélt, s hangot adott aggodalmának is: most már szabadok vagyunk, de most jön a neheze. El kell kerülni a leszámolásokat, a bosszút, a bizalmatlanságot és a nemzetiségi sovinizmust. Mert rossz volt ez a diktatúra, de jó volt bűnbaknak. Rá lehetett fogni minden bűnünket, de ha most is kudarcot vallunk, kit teszünk felelőssé érte? SZILVÁSY JÓZSEF 14 HARANG
