Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-31 / 5. szám
GYERTYASZENTELŐ A Kr. u. IV. század teremtette Jézusünnep a „Szent Találkozásé”, vagy ahogy görögül mondták: a Hypapanté. Ezzel az elnevezéssel fordul elő legrégibb liturgikus emlékünkben, a Praykódexben is. Későbbi latin nevei: Purificatio Sancta Mariae, vagy a Praesentatio Domini (Szűz Mária megtisztulása, az Úr bemutatása) még mindig csak tartalmilag közelíti meg az ünnep karakterét, s nem visz eléggé közel a legismertebb elnevezéshez: a Gyertyaszentelő titulushoz. Az ünnep eredeti tartalma: a Kisded Jézust születése után a 40. napon, a zsidó szokásjognak engedelmeskedve szülei elvitték a templomba, hogy mint elsőszülöttet kiváltsák. Ekkor találkozott az emberiség - Simeon és Anna próféták személyében - Krisztussal, aki először vonult be Atyja házába. Ugyanezen a napon végezte Mária is a mózesi törvény által előírt szertartást: a tisztulást. Ez a kettős ószövetségi liturgiái cselekmény - a kiváltás és a tisztulás - egy napon történt meg az evangélium tanúsága szerint: „Mikor pedig elteltek az ő megtisztulásának napjai. Mózes törvénye szerint felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak... és hogy áldozatot mutassanak be.” A teljes ünnep eredete bonyolult, mert két külön ünnep olvadt eggyé. A születés utáni 40. nap ünneplése Jeruzsálemből indult világhódító útjára. Egy Kr. u. IV. századi feljegyzés szerint „az epiphania után való 40. napot valóban nagy tisztességgel ülik meg, mert ezen a napon a Feltámadás templomába vonulnak körmenetben”. Ettől a jeruzsálemi ünneptől függetlenül Rómában volt egy ünnep február 2- án. amelynek eredete homályba vész, de mint városi ünnep ismeretes már a konstantini fordulat előtt (Kr. u. 313.) is. A középkori egyház gyakorlatából arra következtethetünk vissza, hogy a gyertyaszentelői körmenet egy pogány szertartást: a római Amburbale-t (a városfalakat megkerülő processziót) vált fel. Három forrással is alá tudjuk az iméntieket támasztani. Egy X. századi szentbeszéddel, a XII. századi Joannes Beletli párizsi egyetemi tanár és liturgikus író értékelésével, valamint 111. Ince pápa (ti 217) ránk maradt prédikációjával: „Lobogó fáklyákkal a hó elején éjszaka engesztelték ki a várost. Ezért hívták ezt az ünnepet amburbale-nak. Minthogy pedig szentatyáink e szokást nem tudták kiirtani, úgy határoztak, hogy a Boldogságos Szűz tiszteletére teszik ezt. A két - egymástól független - ünnep már az V. században egyesült. 447-ben Nagy (Szent) Leó már Jézus életének megünnepelt eseményei közé sorolja. Csak február 2-án ünnepelhették azt meg Rómában, mivel Jézus születésére már egy évszázaddal korábban, december 25-én emlékeztek meg. Usenet joggal gyanítja, hogy az ünnep február 2-i elrendelése az cfczusi zsinat után a nagy Mária-tisztclő pápa: III. Sixtus (432—4-40) érdeme. Három nap. Karácsony, Vízkereszt (Epiphania) és Gyertyaszentelő - fényünnepek. Ez a három nap kimagasló csúcsa az emberhez hasonult, emberi lényegét is magára vállaló Istennek. Lumen ad revelationem gentium = fényesség a nemzetek megvalósítására, prófétai szó. S ebbe olvadt be a pogány lustratio engesztelő gyertyáinak imbolygó, de mégis lenyűgöző fényözöne. Ez a fény Karácsonykor mint új fény (nova lux), új Nap (novus Sol) virradt az emberiségre - az egyház itt háttérben maradt. A „szent fények” ünnepén: az epifánián az egyház már szent nászt ül a világ világosságával. A február 2-in világosságot. lámpást visz elébe. Ezt a fényvivés motívumot az olymposi Methodios költészete emelkedett szépen fejezi ki: „Virrasztók én, arád, szivem fehér. Lámpásom ég, Jegyesem, futok feléd. Az égből szózat száll, a holtakat riasztva szüzeket küld Kelet felé fehérben és lámpással a régvárt Vőlegény elé.” A Találkozás - Krisztus elébemenetele: a Hypapanté gondolata az ünnepi liturgiában a 47. zsoltár szavaival fogalmaztunk újjá: „íme! Eljött templomába az Úr; Sión, menj elébe Istenednek, örvendezz és ujjongj.” A körmeneti ének az orthodox egyházban hangzott el a maga fenségében, a nászi találkozás allegorikus értelmébe burkolva Krisztus és Egyháza közti misztériumot: „Sión, díszítsd föl nászod termeit! Öleld királyod: Krisztusod! Karodba vedd az Ég Kapuját: Istenszülő Szűz Máriát!- Itt áll a Szűz (vezetve kisfiát), ki megelőzte a hajnal csillagát. Gyermekét magához szorítá Simeon, hirdetve népeknek messzi tájakon: a halálon vele lett úrrá az Élet, új fényünk a remény: Krisztus — s éled." RÁSZLAI TIBOR Móser Zoltán felvétele HARANG 37
