Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-12-01 / 25. szám
^YEST- Nem volt - mondta a fiatal férfi, és zsebkendőjével letörölte a vért homlokáról, melyet egy éles törmelék felkarcolt.- Megsebesültél? - kérdezte Évi. - Mi volt ez? A tanító nem felelt. Gyors tekintettel szemügyre vette a lányt, vajon nem történt-e baja, aztán beszaladt az utcára nyíló szobába, kinyitotta az ablakot, s felnézett az égre. Évi utána futott. - Azonnal menjen el az ablaktól! - kiáltotta. - Mit néz? A férfi megfordult. Arcán olyan szokatlan kifejezés ült, a meglepetésnek s a komoly boldogságnak olyan különös fényezése, amilyennel első szülésük után a fiatal anyák nézik gyermeküket. - Nem repülőgép volt - mondta csendesen.- Hát? - kérdezte a lány sápadtan. A férfi nyelt egyet megindultságában.- Karácsony napja van - mondta. Évi tágra nyílt szemmel nézett az arcába.- Igen - mondta János -, karácsony napján az első orosz ágyúgolyó! Talán megérjük a megváltást! Gyere! A lányhoz lépett, s magához ölelte. Egy harmadik gránát robbant a ház falában, valamivel messzibb, csak a menynyezet tetejéről lógó lámpás nyugtázta lusta bólogatással.- Gyerünk az alvilágba! - kiáltotta az öregasszony a konyhából. Már összecsomagolta motyójukat, kabátban, kendőben állt az ajtóban, hóna alatt egy nagy zsírosbödönnel.- Viszem a spájzt - mondta -, nehogy felnyalják a svábbogarak! - Pinduri, a tyúk a vállán ült, s nyugtalanul forgatta fejét. A z óvóhely már megtelt, mire a keskeny, foghíjas csigalépcsőn lebotorkáltak az előtérl. be. A villany nem égett, egyetlen petróleumlámpa hányta halvány, rosszkedvű fényét a két szűk pincehelyiségbe, amelyek T alakban húzódtak egymás mögött, vaságyakkal. A férfiak az előtérbe, a vízzel telt fürdőkád körül tanakodtak, az asszonyok beljebb, az első pincébe állított tűzhely előtt cserélgették hangos izgalmukat. Ozv. Ruskóné családjával a hátsó pincében telepedett le. - Ha nem csap belénk az istennyila - morogta rosszkedvűen -, most már megsült volna! Évi a vőlegényére hunyorított.- Mi sült volna meg, mama? - kérdezte könnyedén, mint aki oda sem figyel. Az öregasszony morgott egyet.- Nem értem - mondta Évi. - Mit mond? Az öregasszony a vállát vonogatta. - Hogy már rég megsült volna.- Micsoda?- Az eszed! - mondta az özvegy. - Majd estére megtudod. Égyszerre kezdtek el nevetni, az öregasszony mind a két kezét hasára nyomva, hogy ne ficánkoljon, Évi pedig fejét hátra vetve, teli torokkal, olyan buzgón, hogy gömbölyű fehér nyaka megtelt az édes erőfeszítéstől, s az egész pince egy pillanatra elhallgatott, s mosolyogva feléje fordult. - Nem lehet rajta kifogni - mondta -, olyan esze van az édesnek, mint egy püspöknek. Csak tudnám, miért ment prolinak, ekkora tehetséggel!- Sz.. .s! - mondta az öregasszony, immár másodszor a mai nap folyamán. - Inkább azt néznéd, hogy a mátkád miért lógatja a fejét! Évi gyors pillantást vetett a férfira, aki gondolataiba merülve, mozdulatlan arccal nézett maga elé. - Az az alapállása - mondta.- Tán éhes?-vélte az öregasszony.- Ha éhes, akkor kiabál. Akkor ilyen bánatos, ha boldog.- Boldog? - kérdezte az öregasszony, s jólelkűn s csúfondárosan elnevette magát.- Mint egy kis angyal a fáskamrában - mondta Évi.- Ha én egy ilyen száj as feleségre készülnék - morogta az özvegy -, már rég beiratkoztam volna egy temetkezési egyletbe.- Megtette - közölte Évi. - De nem attól ilyen fancsali.- Hát mitől, te tanítónő!- Attól, hogy nem tudja, mi lesz vacsorára - mondta a lány, s újra elkacagta magát! - Meglátja mama, a halálba visz mindkettőnket. A fiatal férfi csak egy futó mosollyal adta tudtukra, hogy a fülével részt vesz a beszédben, nem emelte fel fejét. Körülöttük a pincében az első izgalom elmúltával, elülepedett a társalgás, az asszonyok az élelmiszeres szatyrokban motoztak, valaki hangosan kortyolva teát ivott egy hőpalackból: minden szem feléje fordult. Egy fiatal lány a petróleumlámpa alá állt, és a bibliát kezdte olvasni. - Hát megkezdődött az ostrom! - mondta sóhajtva egy hang. Pinduri, a tyúk egy ideig az özvegy ölében tollászkodott, majd egy hirtelen ugrással, szárnyait csattogtatva, átszállt a fiatal férfi vállára, és csőrével megkoppintotta a fejét.- Azt kérdi, hogy miért hallgat? - jelentette a fiatal lány.- Biztos, mert nincs mit mondania - vélte az özvegy, s nevetve egy nagyot csapott a férfi hátára. I dőnként egy-egy küldönc a sötét pincéből felszállt az udvarra, a még nagyobb sötétség alá, megmérni a helyzetet s megszemlélni az ostromlott ház állapotát. Estére ugyan az ágyútűz ellanyhult, a házat magát már nem érte több belövés, de azért senki sem javallta a visszaköltözést a veszélyeztetett lakásokba, s az asszonyok lassanként nekiláttak az éji hálás megszervezésének. Vánkosok, takarók kerültek a fekhelyekre, ahol hely volt, karosszékeket toltak össze, a gyerekeket lefektették. A lámpából kifogyott a petróleum, gyertyát kellett gyújtani. Évi felállt. 4- Jöjjön! - mondta vőlegényének.- Hova mentek? - kérdezte az öregasszony. A lány a füléhez hajolt. - Vacsorázni - mondta. - Maga maradjon lenn, majd lehozom a részét.- Eriggy, fiam! - nézett rá az özvegy, s egy percre a lánya vállán felejtette csontos, öreg kezét, melynek gyűrűsujját egy vékony ezüstkarika ékesítette*. A lány szótlanul bólintott, s kiszaladt az ajtón. Benn a lakásban sötét volt, itt is gyertyát kellett gyújtani. Évi behúzta az ablaktáblákat, a gyertyát a szekrény mögé állította, majd hátát a falnak vet-HARANG 55
