Harang, 1990 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1990-11-01 / 24. szám
„ISTENMÉRG Építő szellemű bázisközösségek - Bokor-mozgalom, Regnum Marianum - mellett mindig működnek Magyarországon (is) olyan szektafélék - az „őrtorony-társadalom” képviselői: Jehova tanúi, a mormonok, a Mihály-egylet tagjai... -, melyek „érdekességükkel”, sajátos specialitásaikkal (pl. mesterségesen begerjesztett „nyelveken-szólással”) vonzanak. Ezek szinte gyűjtőhelyei a lappangó és a lárváit, az „álarcban” jelentkező neurotikus embereknek. Vezetőik többnyire hiszteroid vagy kényszeres minipápák. Ezek a minipápák vagy inkább ajatollahok, a rájuk pszichésen rezonáló embereket - többnyire fiatalokat - egyházaikból kiszakítják. Sőt, szembefordítják, majd különleges összejöveteleiken kivetítéseikkel nemegyszer ki-, illetve berobbantják áldozataik lappangó neurózisát. Azt a neurózist, amelynek gyökerei a gyermekkorba nyúlnak vissza, mégpedig azáltal, hogy a szülők a gyermekben a gyűlölet és az elkeseredés érzelmeit keltik. S ezeket a gyermeknek el kell fojtania - iszonyatos következményekkel: meghasonlásokkal, elviselhetetlennek látszó félelmekkel, tudat alatti bűnösségérzéssel, büntetésvággyal társul. Ha ebből a neurózisfogalomból indulunk ki, és azt kérdezzük, miért szaporodnak a neurózisok, akkor a felelet egészen világos: mert egyre több a megromlott szülő-gyermek kapcsolat. Ám a neurotizálás nem a gyermekkor előjoga. Életkörülményeink olyanok, hogy a felnőtt is neurotikusán reagál. Ha ez így áll, akkor családon kívül a társadalmat is neurózisképzőnek kell tekintenünk. Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy az apa pozíciója a családban (az elemi megélhetés biztosítása miatt is) leértékelődött. Létrejött az „apa nélküli társadalom”. Ám az, hogy valóságos családfenntartó sincs, növeli az anyaneurózisok számát is. S ha az anya a neurózis okozója, az sokkal korábban keletkezik, mint amikor annak az apa az előidézője. Minél korábbi a neurotizálás, annál közelebb van az élet gyökeréhez. S annál veszélyesebbek a következményei. Ezért olyan komisz dolog ez az átváltás az apaneurózisról az anyaira. Az apaneurózisból túlnyomóan kényszerképzetek és hisztéria következik, az anyaneurózisból elhanyagoltsági érzések. Bizonyos elmebetegségek is visszavezethetők a korai gyermekkori anyagyermek viszony megromlására. Az anya-gyermek viszony korai megromlásának nagyon sok köze van az öngyilkossági tendencia erősödéséhez. Minden embernél, de különösen a gyermeknél a korai önleértékelődés miatt az önmegbecsülés nem tud kibontakozni, az életkedv lelohad. Elkeseredés, kétségbeesés, gátlás lép a helyébe. Következésképpen az öngyilkossági hajlam is korán kifejlődik - napjainkban ijesztően korán. Még olyan embereknél is, akik ötvenévesen vagy idősebb korban követnek el öngyilkosságot, kimutatható ez az összefüggés. A család társadalmi változása a családfogalom általános értékvesztésével társul. A család, mint központi érték, egyre kisebb szereppel rendelkezik. Gyakran elkerülhetetlen, hogy - hangozzék ez bármily gorombán is! - a neurotikus szülők ne tegyék neurotikussá gyermeküket. Konfliktusaikat rajtuk vezetik le s egyben örökítik is a neurózist. A magyar társadalomban a család termelő- és életközösségéből elsősorban fogyasztóközösséggé alakult át. Mint fogyasztóközösség, a család kevésbé tud életfontosságú, és az önmegbecsülést fokozó követelményeket állítani a gyermek elé. A gyermekek mintaterepe leszűkült. Az ebből eredő érzelmi elsivárosodás - passzív s unatkozó formájában egyként - a neurózisgerjesztés színtere. A mintaterep: ahol cselekvéseit próbálhatja, tanulhat, bátorítást érezhet s sikerélményekhez juthat, ma rendkívül sok helyütt hiányzik vagy beszűkült. Ehhez társulnak még a tradicionális értékek megrendülése vagy intézményesített kiradírozása közelmúltunkban. A szülők az értékekkel kapcsolatban gyakran teljesen lemondanak gyermekeik befolyásolásáról. Korábban a szülők a gyermekben mintegy előhívták a lelkiismeretet, ami a gyermekben töretlenül tovább munkálkodhatott. Noha a gyermekek valójában nem voltak önállóak, mert amit magukévá tettek, az aligha volt a saját véleményük. Mégis ragaszkodtak hozzá. Ily módon minden más nézetet elhárítottak. Ma a szülők nem közvetítenek határozott nézeteket, mert ők maguk is bizonytalanok lettek. Ennek következtében a gyermekek nem alkotnak egyéni véleményt, hanem maguk is bizonytalanok maradnak, s egészen más külső hatások iránt lesznek fogékonyak. Ez a dezorientálódás jellemző társadalmunkra, s a romló életfeltételek miatt ez még további mélyülést eredményezhet. Éppen ezért rendkívül fontos lenne, ha a társadalom türelmesebben és nagylelkűbben viselkedne az egyénnel szemben. Ám éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Mintegy igazolva a svéd Érikson kutatásait: minél bizonytalanabb az ember saját identitásában, annál türelmetlenebb és könyörtelenebb. A bizonytalankodó ember toleranciaképtelen. A nevelésben tehát két probléma áll előttünk: ha nem közvetítünk a gyermeknek értékeket, az éppen olyan veszélyes, mintha véleményünket úgy erőszakoljuk rá könyörtelenül a gyermekre, ahogy Teli Vilmosnak kellett Gessler helytartó parancsára tisztelegnie a póznára tűzött osztrák hercegi kalapnak. Helyesnek az látszik, ha gyermekünk elé tárjuk azt, amiben hiszünk vagy amit tudni vélünk, de azzal a jelszóval: mi ezt így tudjuk, ez szerintünk a legjobb megoldás, de neked kell megvizsgálnod, helyes-e az, te alakítsd ki róla saját véleményed. Vagyis sem szívtelen közöny, sem kényszerítő közvetítés, hanem olyan ér-24 HARANG
