Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
Az elfelejtett jelbeszéd Jegyzetsorok Dümmerth Dezső új könyvéről Még a hatvanas évek legelején került a kezembe egy kitűnő tanulmány. Címe: A költő és a démon. A Vigíliában jelent meg. Szerzője: Dümmerth Dezső, a lélektan rejtett ajtóit pattintotta fel a XX. század valóban rejtélyes költőjének: Rainer Maria Rilkének titkait kutatva. Jelezte: a száraz észelvűség századában mű és alkotó szétválasztása végzetes lépés lenne. Különben hiába minden erőlködés: a szellemtörténet sohasem lesz fölösleges. Pedig ezt akarták elhitetni velünk az elmúlt 4-5 évtizedben, arról nem beszélve, hogy a történetírásban eluralkodó egyoldalú szemlélet - marxista vagy racionalista, egyre megy egyszerűen kiirtotta, figyelembe sem vette azokat a motívumokat, amelyek egy-egy történelmi személy benső eseményeire utalnak. Pedig vannak ilyenek, amint az emberi léleknek vannak belső történései, s ezekkel nem törődni, fölér egyfajta történelemhamisítással. Szegény gyerekeink, de nemzedékünkben akár magunk is, 40-50-esek, mit tudhattunk meg az iskolában pl. Árpád-házi királyainkról, akiknek névkezdőbetűje elől elhallgatták a szent jelzőt, s maradtak 1. Istvánnak, Lászlónak. De a magyar ifjúság gyöngye: Szent Imre herceg is Imrévé egyszerűsödött, felejtve mindazt, ami a szent vagy boldog jelző tartalma, s amely nem papok, jámborok találmánya, hanem egy hősi életnek a nép által is hitelesített pecsétje. De hát ki érthette ezt a titokzatos jelbeszédet 40 esztendeig ebben az országban? Aki igen, annak hallgatnia kellett, s mechanikusan felmondania a szépségektől, erényektől kilúgozott magyar történelmet. Az embertelen történelmet. Dümmerth Dezső, ez a csöndes szavú író, történész persze egyetlen percig sem vette le a szemét történelmünk nemes alakjairól, s tényfeltáró munkásságában mindig foglalkozott a lélek történetével. így aztán örömmel vettem kézbe új könyvét, „A titokzatos jelbeszéd" -et, mit a Panoráma adott ki. Alcímében ez áll: „A magyar szent királyok nemzetsége." De sok mindenre fény derül az egyes fejezetekben! Mindenekelőtt, hogy „A történeti források dokumentumaiban a politikai történet, a diplomáciatörténet eseményei és magatartásformái mellett felfejthető az első, magyar királyi családnak egy titokzatos, belső története is, amely nekünk, szemlélőknek egy sajátos jelbeszédben nyilvánul meg. Ha ezt a fejlődésvonalat megpróbáljuk végigkövetni, akkor a puszta ráció tájain túl fekvő értelem, a szellem titokzatos világa felé közelítünk. S ha nem is értünk meg mindent, de talán világosabban látunk.” (Ld. 10. lap.) Kiszélesednek a földi dimenziók, s a transzcendens tárlatok fényköréből úgy lép ki Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Erzsébet és Margit, ahogyan ez a nemzet sok évszázadon át ismerte őket, kitisztulnak a sokáig mesésnek, babonásnak titulált fogalmak, amelyek egy-egy rendkívüli személyiségnek a tudomány által megmagyarázhatatlan jegyei, fölfénylik Európa, amely a kereszténység által lett nagykorúvá, s amelynek a szent királyok, királylányok - e kivételes egyéniségek — kultúrát, társadalmat, gondolkodást meghatározó szereplői voltak - köztük a mi említett szent királyaink, királylányaink. Minden tisztázás kérdése - mondtam nemrégiben valakinek, aki egy egészen közeli esemény tükrében próbált magyarázatot keresni valamelyik középkori történetre. Hová tetted a történelmi érzéked — szóltam, te, aki européernek érzed magad? És - művésznek. Nem tehet róla, őt is egy hamis kor nevelte föl, s bizonyára egy ideig még idegenek lesznek számára az efféle fogalmak: életszentség, áhítat, misztika, elragadtatás, vagy ez az összefüggés: latin kereszténység és nemzeti érzés. Mit mondjak? Eszembe jut az először gyerekkoromban hallott gyönyörű Szent László legenda, amely a kun leány megszabadítását mondja el, a cserhalmi ütközet kapcsán. Most, hogy Dümmerth Dezső rámutat a történet jelkép-tartalmára is: a világosság és a sötétség harcára, azt mondanám: e könyv által helyére kerül sok eddig tudománytalannak minősített megállapítás. Aki olvassa, megért valami fontosat a „titokzatos jelbeszéd”-ből, ami nem mágia, hanem „Lélek és élet”. Hiszen - amint egy nagy költő és misztikus: Keresztes Szent János úja, az embernek, hogy valamit megértsen abból a másik dimenzióból, „semmi másra nincs szüksége, mint hogy megszabaduljon... a természetes ellentmondásoktól és különbözőségektől”, vagyis hogy átadja magát Valakinek, Aki „lényegileg benne van”. TÓTH SÁNDOR HARANG 29
