Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-13 / 2. szám
„Ahol a korona, ott Ez az idézet a XVII. századból, Révay Péter koronaőrtől való. Mondata mélyén olyan misztérium rejlik, mely értelmező kéziszótárunk szerint „csak a beavatottaktól ismert vallási titok, szertartás”. Nem ismerek érzékletesebb fogalmazást a Szent Korona misztériumról, a Szent Korona eszméről, a Szent Korona tanról. A történelemben más országok, hatalmak is - csehek, angolok, a német-római császárság - éltek uralkodójuk és a korona eltávolításának, különállásának gondolatával, de a Szent Korona tan, ha nem is egyedüálló, mélyen magyar. De milyen a magyar? Sajátos, „különös”, kivételes, egyéni, összehasonlíthatatlan, más. Az egyénben, ahogy öregszik, egyre mélyül a vágy értelmezni nemzete sorsát. Tudni szeretné, kik közül távozik. Ez nehéz. De nekem a legszebb a legnehezebb. Botcsinálta történészként - „Koronánk könyve” — egyszer már belemerültem szent klenódiumunk élettörténetébe. Dolgozószobámban történelmünk forrásműveinek tornyai közt élek. E tornyok közti harangzúgás emel föl, és éltet. Ezeken a forrásműveken átizzik a magyar jogtörténet is; intelmek, jogok, jogszokások sora. Ezekből próbálok némelyet a mondatszövetekből kibontani. A magyar, történelme kezdetétől fogva, sorsát a sajátosság, a szabadság, az önállás, a szembeszegülés eszméi felé terelgette, irányította. Napjainkig sugárzó módon ez volt létének lényege. 30 HARANG Szent István fiához intézett Intelmeinek a VIII. fejezetében felveti: „Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat...” Ebből csak a nem halló nem érti, hogy a magyart csak magyar módon lehet és szabad vezetni. Ha a görög a latinokat görög módon kormányozza, az ég elborul és leszakad. Ez történt több mint kilencszáz év után, 1956-ban is. Ha nem számítjuk a kontinenshez a Magna Charta Angliáját, Európában és törvényben először is mi fogalmaztuk meg a jogaival visszaélő hatalommal szembeni ellenállást. Azt egyenesen jogként ismerve el. Ősi jogelveknek, jogtételeknek az az 1222-es gyűjteménye, amelyet Aranybulla néven ismerünk, a XXXI. paragrafusában kimondja: „Hogyha pedig mi, vagy utódaink bármelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnának, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállni és ellentmondani örökre.” A király - II. András - kényszerült kimondani a visszaélő hatalom elleni lázadás jogát. Már középkorunk kezdetén kitűnt, hogy a magyar semmiféle hatalom ellenőrizhetetlenségét nem tűri el. Ez a lényege legszebb jogalkotásunknak, a Szent Korona tannak is: a hatalom szétválasztása, a hatalom ellenőrizhetősége, a magyar „kibékíthetetlen”, megtörhetetlen szabadságvágya, éljen bármely korlátok közt is, bármely társadalmi szerkezetben. A Szent Korona tant lehet a feudalizmus rekvizitumai közé sorolni, talán megmosolyogni is Révay Péter érzelmes, és
