Harang, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
Charon Ladikján IT"l z öregek a modernizálás I n I kárvallottal, bár hosz■ fi 1 szú ideig nyerteseinek I Ll 1 mondták őket. Rész- I ("I I leges kárpótlásuk a jó- U Ll léti társadalmakban már megkezdődött. A mi öregeinket azonban éppen napjainkban újabb veszteségek érik. Köztudomású, hogy az iparosodás és a városiasodás, illetőleg a vele járó életmód és életstílus derékban szakította szét a családokat. A legidősebb nemzedéket kiválásra ítélte, amiből elvileg nem következett volna a kapcsolatok meglazulása. Ám mind a jóléti, mind a magukat szocialistának mondó államok az idős szülők és gyerekeik viszonyát az érzelmi síkról áthelyezték az anyagira, és a kapcsolat erkölcsi tartalmát is elhomályosították. A nyugellátás kiterjesztésével meghirdették, hogy az öregek ezentúl nincsenek rászorulva gyermekeikre. Állami feladat lesz a nehéz sorsúak, a magatehetetlenek ellátása is. A nemzedékek kölcsönös segítségét - nyugaton és keleten egyaránt — a hivatalos gondoskodás, és a pénzért vásárolt kényelem váltotta fel. Az öregkor keserveit világszerte titkolták. A nyugati városok fiatalnak látszottak, mert oly kevés hajlott korú ember volt a járókelők között. A gazdagok a zajtól, rossz levegőtől, zsúfoltságtól és a stressztől eleve elmenekültek a villanegyedekbe, az öregotthonokat, a nyugdíjasok házait pedig a külterületeken építették fel. Mert ott olcsóbb a telek, mert a lakói nincsenek szem előtt. Mintegy meg akarták kímélni az ifjabb állampolgárokat attól, hogy eszükbe jusson, ők is megöregszenek majd. Az idősek gettói ellen hadbavonult a szociálpolitika. Több-kevesebb sikerrel. Inkább kitöréseket szervez. Stockholm egy szép parkjában például meghatározott időpontban az öregeké a szabadtéri táncparkett és a zenekar. Ők felengedve szórakoznak, természetesen viselkednek mintegy demonstrálva, hogy ennek az életkornak is vannak leszakítható virágai. A nemzedékek azonban itt sem vegyülnek. Az öregek a „színpadon”, a fiatalok a nézőtéren. Időbe tellett, míg a régimódi táncokat járók elérték, hogy a nézők ne csúfolják őket, ne ízetlenkedjenek. A fiatalok pedig, akiket amúgy is tolarenciára neveltek, mosolyognak, elrévedeznek. Talán gondolkodóba ejti őket a gyakori hölgyválasz. Áz időskorúak körében ugyanis nagy a női többség. A csodálatos bécsi üdülőparkokon is a gyerekek és az öregek osztoznak. Ki-ki a saját helyén. Nem zavarják egymást. Nemcsak a szándékos elkülönítés érvényesül. Elkülönít a magány és a tétlenség is. A gerontológusok ezt felismerve megszervezték az öregek csoportjait, amelyekben sportolhatnak, barkácsolhatnak és amatőrként hódolhatnak a művészeteknek, festenek, mintáznak. Mindez nálunk is megvalósult a művelődési otthonokban, az öregek klubjában. Továbbképző tanfolyamokat is rendeznek az idős állampolgároknak. Kitölthetik műveltségi hézagaikat, nyelveket tanulhatnak. Ott is, itt is. Egy magyar kísérlet: a nagymamaképzés. Van ugyanis egy korosztály, amelyet csak kereső foglalkozásra neveltek, háztartáshoz vajmi keveset ért, csakúgy, mint a pedagógiához és a pszichológiához. E tanfolyamnak az volt a célja, hogy meggyőzze az idős szülők hasznosságáról a gyermekeiket. Szomorú célkitűzés! Társaságot és elfoglaltságot tehát nyújtanak az idősebb nemzedék egy részének, de nem szűnt meg az öregek elkülönülése a társadalomtól. Még akkor sem, ha időszakos kitörések nálunk is Tamaska Gyula felvételei vannak, az időskorúakat kirándulni vagy színházba viszik. Csoportosan, miként az iskolásokat. Csak azok az öregek vesznek részt a társadalom életében, ha közvetve is, akik a gyerekeikkel egy fedél alatt élnek és osztoznak sikereikben, kudarcaikban. De ilyenek nem sokan vannak. Az öregekkel való törődést az egyházak és a társadalmi szervezetek is a zászlajukra írták. Egy Ai idős lemedék kimarna- IÍB ÉSÉBlfB] HARANG 23
