XXXV.1.c / 9. MSZMP Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály. 1957.11.01-1958.01.09. A Budapesti Pártbizottság és a pártszervezetek információs és hangulatjelentései
' *Beszéltein a XXI.ker.PB-n Mály elvtárssal, aki ugyanezt a kérdést felvetette és a kifejtett véleménye alapján úgy látom, hogy a vállalat igazgatódéhoz nincs bizalma. A vállalat igazgatójának elmondása alapján xtszank Mály elvtárs kijár az üzembe és a dolgozók előtt tett olyan kijelentéseket, ami szerinte nem helyes, pl. bérkérdésben. Közölte azt is, hogy Mály elvtárs nem marxista módon birál, kategórikusan kijelenti, hogy rosszul dolgoznak, habár a vállalat össz eredményei egész mást mutatnak, és ezt a hangot átveszi az üzem pártvezetősége is. Véleményem szerint sürgősen tisztázni kell a kerületi pártbizottsággal, valamint a vállalati pártbizottsággal, a vállalat igazgatójával kapcsolatos kérdéseket, mert ha^ sürgősen nem változtatunk rajta, úgy a párt, mint a vállalat igazgatójának tekintélye forog kockán, valamint az eredmények romlásához is vezetnek. Igyekeztem a kerületi PB-nek megmagyarázni azt, hogy talán nem is olyan tűrhetetlen a helyzet, csak a kérdéseket közösen kell rendezni, mert a vállalat igazgatója 2 éves pártfőiskolát végzett elvtárs, aki az ellenforradalomban is megfelelően megállta a helyét. _ A Könnyűipari Minisztériumban a Gyapjuipari Igazgatóság vezetőjével is^ w közöltem, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kerületi PB-vel hogy segitsék a kérdéseket tis tázni, m'ert véleményem szerint az Igazgatóságnak is befolyása van a vállalatnál meglévő nem kívánatos személyek ottartóz- kodásában, valamint újabb felvételek kérdésében. Kérem az Elvtársakat, hogy amennyiben mód van rá, sürgősen rendezzék a kérdést, mert az üzem kb. 25oo fővel dolgozik és ezek közül egyesek ha erről tudomást szereznek, esetleg más célra fogják felhasználni. Bp.l957.nov*2. Fenyő Ernőné 3 1 ÜKiZACü® LEVÉLTAa 'W f ------------------------------- **