Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.176.a/9)
1956-03-23
r - 7 ■—> r-----------— -----——-----— - - - ■ - ■' i. m i 42 belejöttünk a gyártásába, akkor elveszik egy részét és odaadják olyan vállalatoknak, akik még ezt nem gyártották* Nekik ia ugyan ilyen nehézségekkel kell majd megküzdeni* A tervben módosítás havonta 2-3 esetben történik! Hiba, hogy a tervezés statisztikai alapokon történik! Az igazgatóság és a minisztérium egy adott évnek bizonyos negyedévét előveszi és megnézi, hogy a vállalatnak milyen mennyiségű árut kell gyártani. Az iparvezetés aáelk hiányossága* Évek óta harcolunk, hogy biztosítsák a dolgozók utánpótlását, iveken keresztül nem sikerült elérni, hogy a létszámterven felül bizonyos létszám keretet kapjunk tanulók képzésére. Ez ahhoz vezetett, hogy egyes időszakokban sok dolgozó eltávozott, nem tudtunk helyettük másokat beállíttani. Bz előaegiti a munkafegyelem 1 lazulását is, mert nem tudjuk biztosítani helyettük az uj munkaerőt. Ahhoz, hogy a negyedéves tervet teljesítsük, a fonódában vállaltuk, nogy tonnával túlteljesítjük a tervet. Ezt 15 tonna erejéig, megtakarított anyagból akartuk csinálni, kértük az iparigazgatóságtól, hogy 8 tonnát előlegezzen, ő ^ ezt elutasította. Ez azt jelenti, hogy a MPI.fonódának 8 órá- b ' val előbb le kell állni negyedév végén. Nem tudjuk mit szólnak majd ehhez a dolgozók, hogy ők igyekeztek, hogy behozzák a lemaradást, és most az az eredménye, hogy hazaküldik őket. A gazdasági oldalon nem kapjuk meg azt az irányitást,támogatást a KV.részéről, mint szükséges lenne. Jtoü^^sMp/Chinoin/ , Kedves elvtársakí En úgy érsem, hogyaz elvtársak nem merik bevallani azt amit én látok, hogy bizonyos fokig tartózkodó álláspontot fejéenek ki, hogy nyugodtan nyilvánítanák a véleményüket. Amikor ezt a közleményt Végh elvtársnő felolvásta, engem la megdöbbentett a kérdés és úgy éreztem magam, mint egy vallásos ember, akfitől elveszik a keresztet. Elgondolkoztam, hogy a személyi kultusz kérdésében milyen hibák voltak. Magam részéről azt mondom, - és ezt úgy tanultam, Sztálin elvtárs idejében nőttem fel - hogy a mi pártunk nem seemélyek<-s ra van építve,a mi pártunk a népre,a tömegekre van épitvo és a párté nem egyéb mint haroi eszköz, hogy a népeknek a boldogulását kivívja. Ha ezt átgondolom, amikor azt mondom, hogy nekünk soha slnos sok gondunk, amikor egy kérdést a párt felvet, lássuk be azt, hogy egy embernek az esze, energiája nem lehet elegendő arra, hogy pótolja milliók gondolkodását és akaratát. En a magam részérÓl azt is állítom, hogy ebben a kérdésben felsőbb vezetőinken hibásak, mert végletekbe dolgozunk, mert a párttagság azért ingadozik, hogy egyik napról a másikra 45-ös szögben kell fordulnunk. A nelyesen vezetett politika a lenini tanítás szerint is rugékony* Az én véleményem az, hogy a kommunisták nagy harookat vívtak,már a SzKP történetén keresztül is láthatjuk. Tehát a mi pártunk egy ilyen kérdésf megvitatása után még jobban fog erősödni, még szélesebb körben fog elterjedni az a mozgalom, hogy elkerüljük a háborút. Természetes az, hogy ennék a kérdésnek a megvitatása az elvi megértése egy hosezu munka, ugyan úgy az elvtársak, mint az egész dolgozó nép részéről. Azonban ha ez anyagi erővé válik, átmegy az öntudatba, akkor fogjuk meglátni mit jelent ez a foiitlka mint ami volt 1935-ben Dimitrov elvtárs hirdetett a asizmus ellen, A fordulatokat nagyon élesen tesszük. Nem magyarázzuk meg a kellő időben a tagságnak, hogy mi következik és az a baj, hogy előbb hadjuk az ellenséget magyarázni mint a párttagságot. A másik amit én látok, hogy veszélyes lehet az, ha a us---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------...... — . .. — . . — — - - ■- - " - - -• -- - ’