Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXII. Kerületi (1950-ig Budafoki, Budatétényi, Nagytétényi) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.161.a/3)
1954-03-11
r ■ n ^ problémával mar foglalkozott a Fővárosi f.viaos á^T’telt^u'jeaztotte a faLvV) ozérvmu-oz ennek javítása ér ú ekéiSgfojtefi&i'lliy. opportonizmus is van a Tanácson bőiül, ami megrautz^Braptt /a loguto b si aktíván is, anol kitűnt, no■y sok einézés\®r a^nívat: li munkában az osztályok között. A fegyelem is elég. lazeV különösén mióta 1/2 9-tól 5-ig .dolgozunk, ugyanis az 5 órai pántoy hazamenés meg van, de 1/2 9-re nem • jönnek be pontosan inkább később. Ezért felelősségre lentek vonva a kéaőnjövők és igy már javulás mutatkozik. Egyetértek azzal, hogy a külső ihtézmenyelcnóí nagy a lemaradás, mert nincs meg a szoros kapcsolatunk velük. Ezen a téren úgy kellene javítani, hogy pl. ónálló pártszervezetet alakítani az SzTK-nál ahol van kb. 35 párttag, és sorra venni még egy pár ilyén külső intézményünket, aaol lehetőség van rá. A tömegszervezetekkel kapcsolatban: sokat kell még foglalkozni a )i iz-el és a szakszervezeltel, vart nem töltik be hivatásukat. A határozati javaslat 1. pontjával egyetértek, a 2. pontot javasolom torolni, mert ez általános feladata a pártszervezeteknek. A 4. ponttal kapcsolatban megjegyezni való, hogy a Tatarozó Vállalatnak külön pártszervezete van, igy inkább a Tanács os ztályai felelősök -az ott- lévő feladaton elvégzéséért. /iámat; Szerintem a j 'lentés tűi hosszú. A bevezető szöveget el lehetett volna nap:;; ni. -A tartalma nem rossz, de sok mindent ki lene tett volna hagyni belőle, igy pl. - vannak benne olyan kifejezése, melyek Arany János idejébe valók "észrevételezett", stb. Hiba, hogy a jelentés mikor az oktatással foglalkozik és kimutat já,"hogy 17 hallgatóból csak 9 jelent meg, nem fedi fel azt, hogy az igazolatlan hiányzókkal foglalkozott-e a párt szervezet és milyen formában. llagyon helyes, hogy a pártaz rvezet az 5o fi pártbizalmiakat, akik rossz munkát végeznek, nevelni fogják és nem leváltásukat javasolni mindjárt. A pártépitéssel kapcsolótbtn őayer elvtárs: j nak nagyobb fi gyeimet kell volni szentelni, ha ezt megteszi, akkor a”9 .visszaútásított felvétel nem lett volna, mert ázol alkalmazottak voltak, és Bayar elvtárs is ismerte azt a határozatot , uelynek értelmében egyelőre alkalmazottat nem veszünk fel pártunk' soraiba. A határozati javaslatukkal egyetértek i.agy elvtára módosítása szerint. A u-ráser : A jelentés jó annyiból, hogy föltárja a pártszervezet helyze'-ét. hibája azonban, hogy kissé tagolt és elhatárolt a jelentés mint tényezőkkel foglalkozik. Helyes lett volna, ha más irányban is foglalkozott volna a vezetőséggel, Így pl. a vezetőség-választás után, hogyan oldották meg.a munka felosztását, a hatásköri listát felfektették-e, stb. Továbbá a birálat terén hogyan akarják megjavítani munkájukat. A jelentésben bátrabban kellett volna bírálni, kihozni né.vszerínt azokat, akik nem jő munkát vé, matek, nem' pedig általánosságban beszélni róluk.* Javasolom hayer elv- . társnak, hogy okvetlen foglalkozzon ne c^ak mint káderekkel, hanél mint vezetőségi tagoknál a szerv.titkárral, ágit.prop.titkkárral, stb. s beszélgessen el velük feladataikról, készíttessen velük előre egy hónapra iinihkátervet•' A határozati javaslattal a módosítással egyetértek. Haver e. : terem állítani, hogy a kerületben a mi taggyűléseink voltam ‘az utóbbi időben a lég nívósabbak, értok e s öbb ek főleg a hozzászólások terén. A tagság nej volt passzív, a erről a jelentés nem irt egy szót sem. Van ellentmondás is a jelentésben, így pl. fi ' ^ it ^9 X