Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1950-11-03
r - n Kohászati vonalon mindaddig lesznek problémáink, amig a\piósgyőrből hozzánk került félfassiazta dolgozók helyébe > demokratikus érzésű szakkádereket nevelünk ki. " ‘ \ y ♦ , , «• A Pártszervezet meglehetősen gyenge elv társakból áll?/Ős nincs is tekintélye. Ezt Éizönyitja az is, hogy olyan hangílk toallatt’szottak a diósgyőri dolgozók ré zérói, hogy az uj titkár elvt-.irsat a Diósgyőriek köréből kell megválász'-ani. Meg kellene nézni azt is, hogyan korült oda az üzemhez a© adminisztrativ dolgozóknak olyan nagy $-a, akiket a Pártból kizártak és i :-2o ol an, aki nyilas, vagy katonatiszt volt. Pelmerült az a kérdés, hogy u vál.alatnak nincs dekorációja. A főkönyvelő elmondása szerint ő.ooo Pt-t adtunk at a Pártszervezetnek' dekorációs anyag vásárlás cimén, amiről még mindég nem számoltak el és nincs meg az elszámolás a legutóbb felvett 1.2oo Pt-ról sem, u.a. dekoráciüs anyag sincs. A háromszög üléseket mindég időben, rendszeresen megtartottuk, mindaddig, amig ki nem ment a dolgozók közé. Rájöttünk arra, hogy a dolgozók hallgatóztak. It.t is megmutatkozik az, hogy az ellenség ott van közöttünk, csak nem vagyunk elég éberek. A tervek ismertetése teljes nyíltsággal történik, gyűlést tartottunk, ahol a Párt, Ü.B. titkár, vállalatvezetés és műszakiak részéről voltak jelen. A dolgozók felé egyenlőre a Minisztérium nem engedélyezi, hogy kivigyük. A munkafegyelem megszilárdítására egy időben pénzbüntetést alkalmaztunk, de ez nem megfelelő és lehetőleg mellőzük is. Rosszabb munkabeosztásba nem tudjuk helyezni. Itt csak a politikai munka '"okozása az, ami ezt a problémát megt .dja oldani* Nagyon nagy a munkások fluktuációja. Könnyen mondják azt, hogy számoljanak el neki, mert elmegy. Ezen segiteni kell,'mert szakmunkások nélkül maradunk. A munkásutánpótlás kérdése feltétlen szükséges, különö en a női fi munkaerők beállítása. Eleinte .ellenségeskedéssel találkoztunk, de látják, hogy a nők is megállják a helyüket. Szükség volna azonban egy-két jo elvtársjiőre, aki összefogna ezeket a nő dolgozókat, és később meg is lehetne alakítani az MNDSZ-t. A gázszolgáltatásra vonatkozóan az a meglátásom, hogy nem pusztán generátor, hanem hanyagság kérdése is. Pl. a múl kor azért nem volt gázszolgáltatás, mert nem volt a Koffer gyárnak lapátja és rostája. A három szalcmány beindítása függ a kemencétől, de feltétlen azon leszünk, hogy a harmadik műszak is betudjon indulni a legrövidebb időn belül. _ Az uj kemence kérdése is napirendre került — úgy néz ki a helyzet, hogy nem 3-4 évre marad itt a “engermű jelenlegi helyén, hanem tovább - igy az átszervezést meg kell csinálni. U.a. megval0sitható lesz a viz felhasználása, amelyhez víztorony felépítése szükséges. A kohászatnál az úgynevezett regie munka sokkal több mint más szakmánál. A dolgozók 4o$-a üzemfentart'són dolgozik, irányt vettünk ennek csökkentésére és addig, ameddig megismerkednek az utalványozással addig mutatószámmal vannak elszámolva. A bérkifizető'esel kapcsolatban meg,ke 11 mondani, hogy én voltam a legjobban ellene, de ez a dolgozók kívánsága volt, azt mondták, hog,, igj kapták Diósgyőrben is. Ez a kifizetés csak egy alkalommal történt meg, a legközelebbi kifizetés alkalmával L a? uj rendelet szerint lesznek dolgozóink is bérezve.