Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.157.a/4)

1954-08-26

n . Tudomása szerint több tipus gyártását leállították, mond­ván azt, nogy úgy sem lesz terv. Rámutat a taxijegy hatalmas mérvű pocsékolására. Több személynek taxifüzetek varrnak felelőtlenül kiadva, akik a használatával vissza is élnek. Összehasonlítja az EMU üzemet az Ikarus nagy vállalattal, ahol sokkal kisebb mér­tékben használják a taxicsekkeket. foglalkozik a Takaritó vállalattal is, akinek szintén ha­talmas összegek vannak kifizetve. Véleménye szerint ez nem kifizetődő dolog, benti személyzettel igen jelentős összeget lehetne megtakarítani. Az igazgató elvtársnak erre felhívta a figyelmét, aki hivatkozott a szerződés felbon­tásának bonyolultságára, a pönáló megfizettetésére. Mindezen hiányosságok ellenére hangsúlyozza, hogy vannak jó elvtársak. Előfordul azonban a vállalatnál még olyan eset is, hogy aü> bírálókat, akik az igazat megmondják el­üldözik. Meglátása szerint az igazgató ellenség kezébe van. Vállalaton belül egy klikk rendszer uralkodik, ' a a felső vezetés most ezeken keresztül igyekszik egyeseket szembe állítani.egymással. Mechanikai műhelyben harcosab­bak és létszámilag is több elvtársak vannak, és itt a hibák jobban kijönnek. Az elektromos részben kevé3 elvtárs van, rossz az összetétel, sok köztük a maszekos. Meglátása szerint az üzemben osztályharc ki van élesedve. Ez különösen az elektromos csarnokban észlelhető. Most, hogy ő ide át lett helyezve napról napra jobban tapasztalja azt, hogy a dolgozók egyre jobban közelednek a párthoz, felkeresik a Pártirodában, kikérik véleményét, sőt hosszú hőnapos eredménytelenség után a jövő taggyűlé­sen már számos tagjelöltfelvétel is meg lesz tárgyalva. Arra veszi az irányt, hogy a tömegekkel való kapcsolatot mindjobban kiőpitse, hogy ezen keresztül ezt a meg nem en­gedhető állapotot mielőbb felszámolhassa. Regős elvtárs megemlíti, hogy Dóka elvtárs előadásában utult arra, hogy a múlt titkári értekezleten az agitáciős fel­adatok mag lettek adva. Elmondja, hogy ö szabadságon volt ez időben, azonban neki nincs tudomása előkészületek kidol­gozásáról. Ígéri, hogy az agitációs munkát Hamarosan be fogja indítani. A Tanácstól néhány szempontot fogjak kérni munkájukhoz, xyekednek 20-25 létszámú családot 1 hónap alatt lelatogatni. A lelátogatásnál mindig azonos személyek fogják a családokat felkereni. Arra veszik az irányt, hogy minden házat lelátogassanak. Szeretné, ha az ikarus­­ból egy alapszarvezet segítségére lenne e munka végrehaj­tásában. A kampányszerű munkában legutóbb jó munkát végzett az EMG. Foglalkozik még a békegyülésekre való mozgósítás­ról , amelyre 500 e;abert akarnak megmozgatni. A bókegyü­­lósek beindulásánál a pedagógusokat fel akarják használ­ni, akik a szülők mozgósításánál igen szép eredményt ér­hetnek el. Előkészületek, a családok kiírása és a területek fel­osztása megvan. Ha mód van, az Ikarustól kár egy alapszer­vet, amelynek tagságával a feladatokat meg tudja oldani. Szandai elvtárs részletesen foglalkozik a tanácsválasztások kórdó sóval. L ■ ' 3 " —*--------------—

Next

/
Oldalképek
Tartalom