Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1954-10-21
, ^ munkában van. A kér. PVB ágit. felelősének az a feladata, ^Sy a p°lxtikai ^ munka tartalma megváltozzon, hogy a népnevelők a Hazafias Népfront -jelentő gégéről, a Tanács munkájáról és az előttünk^allo feladatokról beszeljenek és ne csak a kisgyülésre szóló meghívót adják át. Még mindig azt ratouc, ogy a kisgyüléseken kevés pártonkivüli vesz reszt, holott nekünk harci feladat az, hogy megértessük a Hazafias Népfront szeredet es ez az, ami eddig meg nem sikerült. Ami a mozgósítást illeti, el kell érnünk, hogy egy-egy kisgyülésen legalább 15o-en legyenek, de emellett a bizottság ismerje az egesz körzet lakosságának hangulatát az illető jelöltről, nehogy az történjen,^ogy a kisgyülésen megjelent loo-15o ember egyetért a jelölttel, a szavazas alkalmával cedig a többi nem szavaz rá. Arra ugyancsak ügyelni kell, hogy egy-ket ember véleményét ne fogadjuk el, hanem az egész lakosság hangulatáról szerezzünk tudomást a jelölttel kapcsolatban, mert ismeretes tény, hogy egyes utca, vagy házfelelősök szeretnek befeketiteni embereket. A tanácstagok népszerűéitese egyébként nem zárulhat le a jelöléssel, hanem a tulajdonképpeni politikai munka a jelölése után kezdődik és a bizottság feladata az, hogy azon a két helyen is, ahol nem az elkészített jelöltet jelölték, a hangulatot úgy változtassák meg a lakosság körében, hogy az eredeti jelöltre szavazzanak. Itt fog megmutatkozni, hogy milyen lesz a politikai munka es a mozgósítás hogy tudjuk bevonni ebbe valamennyi tömegszervezetet. A kisgyülesek időpontjával kapcsolatban vigyázni kell arra, hogy ne változtathassuk, m«r^ ez a. rnozgosx-tás szempontjából hátrányos. Azzal egyébként nem értek egyet, hogy a kisgyu égések panasznappá válnak, mert ez nem altalános jelenség, de kulonben^ se ” ba az, ha a lakosság felveti különböző sérelmeit, vagy Panaszait. Az üzemi népnevelők kiküldése tekintetében sem helytálló az a megallapitas, hogy mi vagyunk a hibásak, mert nem tudják, hogy hova kell_menni,_hiszen nekik állandó területük van, ahova járniok kell és ha véletlenül nem is tudjak, hogy ki a jelölt, a népnevelőmunkát tudják folytatni es el tudjak oszlatni azokat a t,vés nézeteket, amik helyenként kialakultak a lakosság koreben a Népfronttal kapcsolatban. Az én tapasztalatom is az, hogy sem a DISZ, sem a pártvezetős--ri tagok, sem a gazdasági, vagy tömegszervezeti vezető elvtársak nem járnák / ki agitálni, holott párthatározat van erre, hogy ők végezzenek elsősorbannépnevei őmunkát , hiszen ők a legfejlettebbek. Feladata továbbá a bizottságrac az, hogy rákényszerítse az üzemeket, hogy a népnevelők jelentéseit átadjak a kor zeti pártszervezeteknek. A megáilapitasom az, hogy nem forditun e tg g a feljött problémák megválaszolására, amin feltétlenül es sürgősen változtatni kell. /“bwt napirendi pont. Előadó: Nyerges József. Fenti napirendi pont tárgyalásához a PVB behivta Jelinek elvtársnőt az P.K.M. PVB titkárát, Nyerges elvtársat az üzemi PVB ágit.prop. felelősét -~s Komi os elvtársnőt, a kér. PVB. ágit.felelősot. /Fenti napirendi ponttal kapcsolatos jelentés a jkv.-höz mellékelve./ A jelentéssel kapcsolatban feltett kérdésekre Nyerges elvtárs a következőkben válaszol; A népnevelőértekezleteket a decentralizált alapszervekben általában az ágit. pron. felelősök tartják, de előfordul az is, hogy a titkár tartja meg. Az üzemi PVB részéről nem minden esetben ellenőrizzük ezek* az értekezleteket. A népnevelők helytállásának kérdésében általánosítani lehet azt, hogy nem eléggé harcosak, ami megmutatkozott a BK-jegyzes alkalmával is pl. az eiőszcrelőben, hogy félnek a népszerűtlen feladatoktól, hogy amikor a lakatfogó brigád nem akart jegyezni és a jutalmazásokról volt szó, a_kommunisták is azt várták, hogy majd az üzemi PVB részéről hozzászól valaki es simán megszavazták részükre a sztahanovista kitüntetést. A pártcsoportértekezleteken áltálában szó van a népneveiőmunkáról és néha taggyűlésén is beszámoltatják a népnevelőket. Az információs hálózat nincs kiépitve az üzemben, bar az alanszervi vezetőségek, ha tudomást szereznek valamiről, bejönnek a oártirodara es elmondják tapasztalataikat. A népnevelők resztvesznek oktatásban, általában^ közép és alapfokon. A népnévelőmunkába az utóbbi időben bevontuk a gazdasági vezetőket is, bár a területi agitációban nem vesznek részt sem az igazgató, ... a főmérnök, sem a termelési osztályvezető A népnevelámunkaban résztvevő