Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1950-03-11

* iskolában rosszabbodott, mert január hónapban 6o-7o tanuló vett részt SZÍT napokon, [ ez időközben történt felszabadulások óta már kb. csak 3o-4o-on járnak, Egyik hiba, hogy az agitáoiós gárda nem volt jó, a másik pedig, ami szintén lényeges, hogy az iparostanulók nagy része nem kispesti lakos ás munkaidő után igyekszik haza, sőt olyanok is, akik nera is itt dolgoznak, csak iskolába járnak ide. Hőst folyik annak e kiértékelése, hogy hány fiatal van a SZIT-bon az iparostanulók közül és közülük mennyi végez munkát. A visszaesés mindenesetre azt jelenti, hogy nem folyt jól a po­litikai munka. A kulturmunka az, ami meglehetősen jól halad, előadásokat rendeznek, ahol szavalatok ós kis egyfelvonéaoa színdarabok vannak műsoron. A múlt évben jó volt a sportfoglalkozás is, s a jó idő beálltával az idén is megindulhat^ csak kicsi a sza­bad terület és jó lenne, ha a mellettük lévő, Szabadságharcosok tulajdonát képező te­rületet megkaphatnák. Az iparootanuló iskolában hitoktatás egy héten egyszer van és 3-4-en járnak. Ezen a téren politikai munkára van szükség, osztályvezetősógeket állí­tottak fel, akik többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel. ^ Borosa elvtárs szerint nagyjából fedik a valóságot a Pintér elvtárs által el­mondottak. Hogy"És tanulók óra közben is annyira fegyelmezetlenek lennének, hogy 8 padokra felülve beszélgessenek, ezt nem tapasztalta, inkább a tanóra végén nehezebb tartani 8 fegyelmet. A szakmai tanulást illetőleg való az, hogy a tanulók gyakorla­ti képzettsége igen csekély. Leginkább van ez az asztalosipari tanulóknál,/íviftSSOVLET/ akiknek alapfogalmuk oly kevés, hogy azt sem tudják mi a gyalu, ami annak tulajdonít­ható, hogy nem kapnak komoly képzést az üzemben* s úgyszólván semmi szakmai tudást nem igénylő munkákat végeztetnek az iparostanulókkal. /Bódékat szögeltetnek velük, /'-vtb./. Szakmai, gyakorlati oktatás torén ez a helyzet a Férfi ruhaipari N.V.-nál is. . klünké erő Tartalék Hivatalnál próbáltak eljárni a Bukó féle műhely kiigénylése ügyé­ben, ahol a gépek segítségével komoly technikai oktatásban tudnák részesíteni a ta­nulókat. A SZÍT- munkával kapcsolatosan az a megállapítása, hogy valóban nehezebb összetartani a tanulókat ezen ? téren, mert ez egyik részük vidéki, a másik részük pedig arra hivatkozik, hogy az üzemben végeznek SZÍT- munkát, ideológiai nevelés te­­arén hibák voltak. Három tanár volt, aki órakat adott, a ezeket behívták káderezésra. Az egyiket elvitték tan ont* otthon vezetőnek, de az óráit azért a kispesti iskolában is le tudja adni. A másikat,-egy tanárnőt- a káderezésnól nem találtak alkalmasnak tanonciskola! oktatásra, amit az ellenőrzés során is megállapítottak. Ezenkívül van egy tanár, egyébként a SZÍT tanár, aki a Pártból ki lett zárva, kár ezt egyébként a tanulók is"említették, hogy egy kizárt tanítja őket. A klerikális reakció behatolá­si kísérleteivel kapcsolatban megemlíti, hogy előfordult, hogy az egyik osztályban agy papot találtak, aki kót-hérom tanulóval beszélgetett, de amikor a gyerekeket meg­kérdezték külön-küíön, mindannyian azt mondták, hogy hittanóra volt. A SZIT-tel kap­csolatban még megjegyzi, hogy nem tartja helyaaenk, hogy o SZÍT vezetőség kispolgári Jílemek ós kisiparosom gyermekei. Ugyanakkor a bizalmiak azok, akik a legfegyelmezet­­enebbül viselkednek. Az osztályban pl. volt egy kommunista párttag, s amikor a vá­lasztásra került a sor, klikkek alakultok Ó3 igyekeztek a párttagot leszavazni. Halunké elvtárs az iparostanulók általános szakmai képzettségének gyengeségére vonatkozóan megjegyzi, hogy vannak egyes dolgozók, ugyanígy lehetnek az ipari tanulók között i3, aki ugyan elméletileg kevósbbó érti a szakmát, ugyanakkor s gyakorlatban jó munkás. Éppen ezért volna szükséges a tanműhely, de helyes volna összeírni, hogy melyek azok az üzemek, amelyekből jövő tanulók szakmailag gyengén képzettek, hogy fel­hívjuk az üzemet, hogy többet foglalkozzanak az iparostanulókkal• Hiányolja, hogy kevés szó esett az Ipcrostanulé iskola politikai hangulatáról, hogy hogy fogadják a tanulók a vallási kérdést és hogy a papok bejárnak az iskolába. • Szucsik elvtárs felveti e kérdést, hogy a MI1ISZ kerületi vezetőségének volt-e tudomása arról, hogy az iskolai SZÍT vezetőséget kispolgári eloraek és kisiparosok fiai­ból állították ki. Mert nem tételezi fel, hogy ha tudnak róla, ezt megengedjék, ha pe­dig nem tudtak, ez nagyfokú hanyagság. Jánki elvtárs felvilágosítást kár, hogy általában az iperostanuló iskolai elő­adókat és tanárokat ki fogja üsszo szervezetileg ás ki politikailag, vagy van-e egyál­talán valaki, aki törődik velük. Ugyanakkor pedig, hogy a SZÍT napokra a MIESZ-től jár-e valaki le rendszeresen. Boros elvtárs felvilágosítást ad arról, hogy a tanár kar felett a Munkaerő Tartalék Hivatal gyakorol felügyeletet, ahonnan gyakran kijárnak az iskolába. Pintér elvtára válaszában elmondja, hogy üzemenként még nem nézték meg, hogy Z -1-| vji^TiMnh ,ia pWtiiflt « ^ ^f**1*^^ v_________---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­­■ ——.....-..........................................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom