Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.111.a/2)
1955-07-05
In '.' ...' nI ott dolgozó szülő gyermekévol probléma, van, holott a párttitkár feltétlenül 'felelősségre vonja azt a szülőt, aki nem törődik gyermekének nevelésével. Végül megjegyzi, hogy igen sok szó esik a DISZ segítésének fontosságáról,^ ami helyes, de emellett fel kell vetni azt is, hogy aki több segítséget vár, az több felelősséggel is dolgozzon és ez vonatkozik a DISZ funkcionáriusokra is. hagy Kálmán elvtárs /Gránit/ a Gránit gyári fiatalok termelési eredményeiről beszél, s hibaként az eredmények értékelésének hiányát veti fel. Trlmondja azt, hogy a fiatalok termelési eredményeinek fokozása érdekében az ÜB termelési felelőse és a DISZ termelési felelőse állandóan jó kapcsolatot tart, s jelenleg a párosverseny megszervezésén dolgoznak. -1mondja, hogy az Un részéről igyekeznek minden segítséget megadni a fiataloknak, úgy a versenyben^ elért eredmények jutalmazása, mint segélyek .folyósítása és a fiatalok üdülésének biztosítása, tekintetében. A továbbiak során hangsúlyozza a párttagság, a kommunisták felelősségét az ifjúság nevelésevei kapcsolatban. Egyetért azzal is, hogy Gólya olvtárs dicséretet mondott egyes DISZ v z tők felé, akik munkájukat, mint függetlenített DISZ funkcionáriusok végzik, de hiányolja, hogy nem említette meg azokat a DISZ vezetőket, akik, a. napi nehéz fizikai munka mellett harcolnak a DISZ vonalán is az eredményekért, s erre példának a Gránit gyári DISZ szervezet titkárát. Török elvtársat hozza fel . rgy^ben elmondja azt is, hogy mint nem függetlenített DISZ titkárnak milyen koaoly problémát jelent részére ezen pártmegbizatás elvégzése. Megemlíti továbbá' a 25 éven aluli párttagok DISZ részére történő átadásáról, amit üzemükben elvégeztek, de volt köztük olyan elvtárs is, aki csak úgy volt hajlandó a DISZ-ben dolgozni, ha nem kell egyben DISZ tagnak is lennie, mely álláspont helytelenségét megmagyarázták a.z illetőnek. Megalakították az üzemben a DISZ-ben dolgozó kommunisták csoportját is és meghatározták részükre a feladatukat. Somogyi elvtárs hozzászólására reagálva felteszi a kérdést, hogy mit tesznek a pedagógusok, akiknek osztályába otya.n "csavargó", gyermekek vannak, mint akikről Somogyi elv társ beszélt,_ mert előfordulhat az is, hogy az iskolába beíratott gyermek szülői talán még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a kel^ő felelősséget érezzék gyermekük neveléséért. Helyesnek »tártaná, hu. á pedagógusok kimernének az ilyen szülőkhöz és megmagyaráznák, hogy mit jelent az egyén és a társadalom szempontjából is gyermekük helyes irányba történő nevelése, vagy pedig segítséget kérnének azon üzem pártszervezetétől, ahol az ilyen gyermek szülője dolgozik. Végül a k~r. DISZ bizottság munkájával kapcsolatban a megállapítása az, hogy még mindig nem adnak ^segítséget az üzemi DISZ szervezet részére. Éppen ezért kéri a kér. DISZ bizottság tagjait, hogy többször menjenek ki a Gránit gyári ifjúmunkások közé, hogy ne csak az üzemi DISZ szervezet, hanem a kér. DISZ bizottság közvetlen segítségét is érezzék a fiatalok. Tóth elvtárs kiindulva a KV határozat és a beszámoló megállapításaiból, a. kerület partszervezetsire általánosítja, hogy lebecsülték a DISZ munkát, s nem látják világosan a DISZ feladatát és ennek következtében nem adták meg a legtöbb helyen azt a segítséget részükre, mint amilyenre a DISZ rászorul, vagy ha meg is adták, az inkább gyámkodást jelentett és nem biztosították a DISZ részére az önállóságot, iinnak okát, hogy pártszervezeteink, igazgatóink, s általában funkcionáriusaink nem találják meg a, fiatalok segítésének módját, abban látja, hogy nem ismerik a fiatalok problémáit, elgondolásait, a hibák kljvaitásának egyetlen módját abban látja, hogy a párt, gazdasági, állami és tömegszervezeti vezetők éljenek a fiatalok között, kacsolódjanak be munkájukba, s ha hibákat látnak, óvatos kezekkel nyesegessék azokat a vad hajtásokat, amelyek a fiataloknál néha előfordulnak. Hangsúlyozza az idősebbek és a fiatalok közötti kölcsönös bizalom kialakításának fontosságát. Végül 1-szögezi, hogy csakis akkor valósíthatók meg az ifjúság közötti munka megjavítására vonatkozó határozatok, ha a pártszervezetek az eddigi szemléletüket megváltoztatják az ifjúsággal kapcsolatban. > Czett elvtárs /V,0.Férfiruhagyár/ a beszámoló megállapításaival egyetért és mint gazdasági vezető a fiatalok munkáját elsősorban a termelés területén mutatkozó eredmények szempontjából nézi, amelyeket saját üzeme viszonylatában is nagyra becsül és részletesen foglalkozik ezekkel az eredményekkel. Beszél arról, hogy a gazdasági vezetők gyakran hivatkoznak nagy elfoglaltságukra, I..\