Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-10-21

" -- ' k ^ t ^ \ ► '..‘ “ , I I szeljük, hogy mit lehet abból a javaslatból gyoroan és hathatósan m«& í oldani. Örömmel vesszük azt a javaslatot, hogy bizzuk meg a DISZ dzer­„; vezetet égypár jelölő gyűlésnek az előkészít és ével. Ugyan ilyen véle­mény hangzott el Csernó elvt. részérőocl is. Azon a területen ahol dol­gozunk és járunk mindenütt a tanácsválasztassal kapcsolatos rnunicut vi­gyük, ismertessük a jelentőségét és kihatását is. Egyetértek azzal a bírálattal ami lényegében a P.V.B. fele hangzottal, de Fetróczi elvtárs felé is, hogy nem adtuk meg azt a segitseget a je­lölő gyűlésekhez, amit kellett volna. Itt az üzemi munkában es^a mr­­zeti pártszervezetek összefogásában is mutatkozik lazaság. Ebből szár­mazik amiről Jakus elvtárs beszélt, hogy inkább part izű voli- az első 5 felölő gyűlés és helyes ha elsősorban a párttagok teszik meg a javas­latot de a pártonkivülieknek is csatlakozni kell, el kell, hogy mond­ják a véleményüket. , , , „ , Pő hibája a jelölő gyűléseknek, hogy a mozgósítás nem jo, elsősorban az üzemi párt és tÖmeg,sz8rv@zet6k nem Vöttók ki ebből 8 részüké c megfelelő­­en. A területre van bizva a tanácsválasztás és úgy gondoljak, hogy végez­zük el mi. Eléggé a területre van bizva ez a munka. A népfrontbizottság választó naggyülésén ,sem képviseltette magát úgy az R.M. és több üzem mint kellett volna. Elsősorban az R.M. hibáját vetném fel, hogy amikor az előkészitő bizottság Földes elvtársat meghivta nem fogadta el a meg­­hívásunkat más munkára való hivatkozással, ezt Földes elvtárssal is meg fogom beszólni.Az üzemek sem viselték szivükön ezt a naggyülost, amit bebizonyítot tak a távolmaradásukkal. Azonban a távolmaradás és a naggyülés létszámbeli sikertelensége nemcsak az R• P<;• —re korlátozó­dott, hanem vonatkozik a Papírgyárra, Posztógyárra, Ásványolajra, ki­kötőre és a többi üzemre is. Ha a munka nagyságát és jelentősegét néz­zük ez felelőtlenséget mutat. Efey ilyen feladat nem lehet másodrendű kérdés, ebben a munkában aktivan részt kell venni Ezt nemcsak a kér. P.V.B. várja el, hanem Pártunk és kormányzatunk várja el azert, hogy olyan tanácsválasztás legyen itt a kerületben, ami a továbbiakban be tudja tölteni a hivatását. Amilyen tanácstagokat választ Csepel lakos­sága, úgy fog alakulni a kerület politikai es gazdasági arculata is. ez komoly tanulság kell, hogy legyen Wittich elvt. Ficsor elvt. és mi felénk is.A hozzászólásokkal zömében egyetért bizonyára a P.V.E. Ezek a javaslatok biztos, hogy előbbre fogják vinni a munkánkat. ^ Nem tudom fontos-e élni azzal a módszerrel, hqgy a jelölő gyűlések előtt _ helyenként röpgyüléseket tartsunk, amit Petróczi elvtárs javasolt. He­lyesebbnek tartom amit Veszel! elvtárs mondott, hogy 1-2 órával előbb a népnevelők, aktivák menjenek szét és segítsenek a mozgósításban. A népszerűsítésre és a tanácstagjelöltek mozgositasara helyesen hív­ta fel Petródzi elvtárs a figyelmet. , Jó megállapitása volt Csernó elvtár snőnek, hogy a nepfrort bizottság beinduló munkájának a jellemzője a langyosság volt. Nem határozottak és még a lelkesedés is hiányzott bizonyos szempontból. A tanács V,B. ülésnek a színvonaláról nem tudok véleményt mondái mert 3 esetben hiányoztam azonban rajtunk múlik a V.B. tagjain,<hogy ezt a színvonalat emeljük személyes részvételünkkel és javaslatainrcka 1. A fiatalok részvétele a jelölőgyülóseken jó légkört is képes megterem­teni ha jól elő van készitve. Ezért tartanám helyesnek ha minél gyor­sabban összehívnánk azokat a fiatalokat, akik most lesznek első vá­­lasztók, de elsősorban azokat a fiatalokat akik mint tanácstagjelöl­tek vannak figyelembevéve és megbeszélni velük, hogy a saját környeze­tükben adjon hangot a tanácsválasztás munkájának. Meggyőzni olyan fia­talokat, akik le akarnak mondani tanácstag jelölésükről mint pl. a^Fosz­­tógydrban Karajz Anna, meggyőzni^ hogy nem helyes az álláspontja. Ez elsősorban a DISZ bizottságnak a feladata mert o javasolta. ^ Véleményem szerint a politikai munka megjavítása az elsődleges, nnek megjavításával a jelölő gyűlések színvonalát tud juk anelni. ^zórt szük­séges, hogy a P.V.B. és a Tanács V.B. jobban összhangba hozza a munká­ját. Mert az a kapcsolat, ami volt Boros elvt. Fetróczi elvtárs es a _ __ L ____________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom