Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-10-21

/•' \ I/A C, lf:'-ta\ « | • - lei jelölt személyek között - jelek azt mutatják, hogy nem volt -t#! je^en k kielégítő mért nem olyan mértékben segítette a munkát mint kellett vol­na, kasra szt pedig fontosnak tartom, hogy a tömegszervezete aktívabb munkát fejtsenek ki tekintve azt, hogy a területen a pórtönkivüliek moz­gósításával igen komoly segítséget tudnak adni. S ebbe nemcsak az íVINDSz és a DISZ, hanem az MSZT, Vöröskereszt és az SzíiSz is kapcsolódjon be. xí népnevelők xnozgősitasaban es kioktt a s&ban több segítség et adjanak a pártszervezetek is. kert nemcsak nekünk kell beszélni a tanácstagok vá­lasztásáról hanem az üzemek pártszerveze tének is mert ez közös munka, másrészt pedig amikor a népnevelők jól végzik munkájukat a területen akkor a politikai hangulat megteremtésével a termelés fokozását is meg­tudjuk teremteni. Annál is inkább mert az agitáció: munkában kell hogy éljünk a Paiirgyár kezdeményezésével, hogy pénteken 22-én 24- ó.rás mű­szakot tartanak az országos kongresszus tiszteletére és túlteljesítést 1 vállalatok a papírgyár dolgozói. Ehhez a többi üzemek is csatlakozzanak és ennek lelkesen, harcosan kell, hogy hangot adjunk, akkor egész biz­tos, hogy még tartalmasabbá tudjuk tenni a munkánkat. Az üzemi pártszer­vezeteknek még olyan feladatot látok, hogy a körzettel pontosabban ve­gye fel a kapcsolatot, hogy hova, mikorra mozgósítsanak népnevelőket, hogy adott időben a jelölő gyűlések sikerének biztosításához hozzá tud­janak járulni. Nekem az a javaslatom, hogy a I.V.B. egyik tagja ne pe­­r'*v dig megbízott vegye fel a körzeti pártszervezettel a kapcsolatot. U-gyanis az R.tó. részéről egy megbízott összekötő van. Helyes hogy van,^$e véleményem szerint jobban éreznék az elv|ársak a felelősseget ha a P.v u. egyik tagja menne ki és megbeszélnék a fontos feladatokat. Boros elvtárs élt egy javaslattal, hogy vasárnap szervezzünk háziagi­­tácidt. hg a javaslat helyes ss szükséges annál is inkább, mivel a ha­zafias népfront országos kongresszusának a beszámolója már szombaton meg lesz, s akkor vasárnap a háziag táción a kongresszus munkájáról is tudunk beszelni és ezzel összekötve tudjuk a választás jelentőségét megmagya­rázni. A másik része pedig, hogy elmegyünk azokhoz az emberekhez is akiknél voltunk békekölcsönt jegyeztetni és megdöntjük azt a véleményt, hogy csak akkor jönnek a népnevelők ha kell valami. Hegint kérünk de ez nem anyagi hanem politikai természetű kérelem és ez ugyanúgy mint a bó­­kekölcsönjegyzés saját érdekével kapcsolatos. Ujfalusi elvtárs: Ml nem röpgyülésre gondoltunk, amit a Petróczi elv­társi javasolt, hanem réteg gyűlésre. Az MNDSz a tagjaival és a többi ^ tömegszervezet is a tagjaival foglalkozzanak, hogy a különböző réte­geket mozgósítsuk a jelölő gyűlésekre. Berta elvtárs: Ez a javaslat helyes. A népnevelők 8 órára legyenek a körzetí pórthelyiségekben, ahol a kijelölt munkatársak megtartják a tájékoztatást és 1/2 9-kor már ki tudnak menni. így egyöntetű lesz az irányítás és az agitáció tartalma is. Nem egésznapos lesz, ha­nem délelőtt. A P.V.B. elfogadja a beszámolót a kiegészítésekkel és javaslatokkal. 2./ napirendi pont: Tájékoztató a 3. negyedéves terv beindulásáról és a MVAG felhívásához való csatlakozás tapasztala­tairól. Előadó: Agócs elvtárs. Arócs elvtárs: Körülbelül egy hónappal ezelőtt a P.V.B. előtt a követ­kező kijelentést tettem: "hogy ha a kerület vállalatai szeptember hó­napban úgy dolgoznak mint julius és agusztus hónapokban akkor a II. ne­gyedévhez hasonlóan a III. negyedévben is 3-á élüzem lesz kerületünkben." A III. negyedév végén, amikor már tisztán látjuk a III. nagyedoves mun­kát és konkrét adatok, tények vannak a birtokunkban megállapíthatjuk, hogy a "a jóslás bevált", mert üzemeink a II. negyedév lendületét át tudták vinni a III. negyedévre úgy, hogy a lendületbe törés nem áll be. ________________ AZ­­_________

Next

/
Oldalképek
Tartalom