Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-10-21

. ,/ ; "'^f \ bajok voltak. 4-én be kellene fejei zni, mert akkor erre n<p les,z mód. Ha választókerületenként összehívják az elv társak a megbeszélés t^azt is meg kellene beszélni, hogy az üzemekben röpgyülősen javasoljak a ta­nácstagjelöltet és küldöttséget válasszanak akik a jelölő gyűlésen fel­szólalnak mellette és ismertetik a munkáját.. A jóváhagyásokkal az a helyzet, hogy a Bp. 1.V.B. most fogja megtárgyal­ni , budapesti viszonylatban nézi meg és véleményem az, ogy a TI. ke­rületnek nagyon megfelel a statisztikája. Nyugodtan lehet szervezni a jelölő gyűléseket.“Ha a lakosság megváltoztatja, akkor a demokráciát kell nézni nem a statisztikát. A rendőrség november 7.-ig megadja a választ. Sticzai elvtárs: iielye3 volt idehozni a P.V.B. elé őzt a munkát mert sok olyan szempontot vetettek fel amit mi hasznosítani tudunk a további mun-A hazafias népfront elnökségébe a V.*". részéről valakit be kellett volna választani. Be kellett volna választani a kerületi elnökségbe is, hogy a mi kezünkbe futott volna össze. ... Petróczi elvtársnak annyit, hogy a legutóbbi elnökségi értekezleten Berta elvtárs és én tettünk javaslatot a hazafias népfront programjára vonatkozóan. Két bizottságot alakítottunk. Berta elvtárs: A beszámolóval kapcsolatosan annyit, hogy megállapításom szerint a beszámoló elg egyoldalú, egyéni volt. Nekem az a véleményem alakult ki, hogy Sticzai elvtárs beszámolójában az egyéni véleményét mondta el a jelölő gyűlésekkel kapcsolatban. zt bizonyítja Boros elv­társnak és V/olf elvtár snak a hozzászólása és Kohári elv társnak az ész­revétele. fíz hiba, .mert a jelentésnek kollektív munkának kell lenni, ne eay embernek a véleményét tükrözze. Felmerült, hogy másnak kellett volna a beszámolót tartani; helyes, hogy Sticzai elvtárs tartotta meg mert a P.V.B.-nak tagja és intézkedésivel ezt a munkát a legszélesebb területen és az előkészítő munkát is ő irá­nyítottá, nyilván a mi javaslatunk és észrevételein].! alapján, a továb­biakban nemcsak a jelelő gyűlésekről, hanem egyéb a választással^kapcso­latos munkáról is Xohári elvtárs fog beszámolni, mivel a választó bizott­ság elnöke. Meg kell mondani hiba történt a ml részünkről ill. az én részemről, hogy eléggé kisajátítottam magamnak ezt a munkát, ugyanis a^ ^ népfront bizottságba én lettem megválasztva és egyrészt nem eléggé tájékoz­tattam az elvtársakat másrészt pedig a feladatok meghatározásúban nem voltam elég konkrét, Jhmek kihatását aztán egyes-intézkedésednél megerez­tük. ^z nem fliehet tovebb annál is inkább mert a hazafias népfront bizottság de ezen túl az elnökség legutóbbi megbeszélésén kollektívvá tettül! eze­ket az intézkedéseiét, ahol a bizottság egyöntetűen í.llást foglalt az el őterjesztett‘javaslattal egyetértve és igy a munka megoszlik jobban & bizottság, és elnökség tögjei között és e segítség is tö; boldalu. lesz. Az elnökségi ülésen minden tag igen nagy segítséget kínált fel. Egyetértek Boros elv társ véleményével* -hogy előkészítés nem volt a la­­pos és nem volt összehangolva a munka egyrészt az üzem és a terület kö­zött, másrészt pedig a tanács és a tömegszervezetek között. Későn került sor arra, hogy a töroegszervezetek vezetőivel megbeszeljük azokat 3 ten­nivalókat; amelyek a tanácsvála sztás munkájával kapcsolatosak, bar kü­lönböző értekezleteken ahol ezzel foglalkoztunk ők is resztvettek és mint Cser elvtársnő mondotta a vezető elvtársak a népfront bizottság tagjai. Oriovics elvtárs észrevételével, hogy konkrét megbízatást kel­lett volna adni egyetértek. Azonban mint népfrontbizottsági tag gon­dolkodhatott volna ő is azon és javaslatot tehetett volna, hogy a DISZ Bizottság mit akar tenni ennek a munkának a megsegítésében.^Azért vetem í igy fel a kérdést mert nem első dolog ez nála, V.B. ülésen is ilyen for­mában veti fel a kérdést os több esetben elég cinikusan veti fal °rio­­vics elvtárs. Arra kérem, hogy aktivan és a feladat jelentőségénei! meg­felelőien gondolkozzon a DISZ munkájáról, tegyen javaslatot és megbe-AO ________ ___------ — ■ - ^ \ L _______________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom