Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1955-08-25

r * i A dolgozók hozzá voltak szokva, hogy 1*500 forintot is a. keresnek, g most 6-700 forintot visznek haza, ez a helyz i még a pártéletre is rányomja bélyegét. Volt már úgy, hog; elment a kedvem a munkától, azonban s kommunistáknak nem szabad csüggedni, minden erővel azon leszek, hogy még t'c'b eredményt érjünk el az üzemben és Jobban menjen a munka. Torzón elvtársi Maga a jelentés helyesen állapítja meg az MSZT feladató ’ “HTányossága a jelentésnek, hogy nem tűnik ki a 8.062 igazol vánnyal ellátott tag közül hány s párttag és le tudnánk vonni a pártönkivüllek létszámát, ebből meg lehetne állapí­tani, hogy hol kell nagyobb segítséget adni. Elsősorban a pártönkivüliek széles táborát kell az MSZT-be beszervezni. A Danuviában a tagságnak a beszervezésével kapcsolatban hiba van. Helyes az, hogy bizonyos alkalmakkor vannak tömeges be­lépések, azonban ez nem mindig politikus, elmarad a szerve­zés mellett a politikai felvilágosító munka. Ilyen módsze­rével a toborzásnak nem lehet egyet érteni. Az MSZT-be való belépés politikai állásfoglalás is, s ez nincs megfelelően alátámasztva. A pártbizottság is hibás, hogy ezzel a kérdés­­sel nem foglalkozik, hogy magát a tag toborzást ilyen irány­ba vigyék. Meg kellene nézni kerületi viszonylatban az Uj Világ cimü heti lap terjesztését, ez is bizonyos mértékben fényt vett milyen a dolgozók érdeklődése a Sz.U. iránt. Meg kellene nézni, hogy a kerület üzemeiben milyen lépéseket kell tenni ezen a téren, létrehozták - de csak papiron - az MDP csoport tót, azonban még feladatokkal nem bíztuk meg. Az irányítás a pártbizottság részéről kizárólag Deli elv cárs személyén keresztül történik. As MSZT legfontosabb feladatát abban látom, hogy Szovjetunió műszaki tudományos életére sokkal jobban ráirányítani a dol­­, gozók figyelmét. Elsősorban a tag szervezés, tagtoborzás területen akarunk olyan javulást elérni, hogy a dolgozók belépésükkel szinte állástfoglaljenak a Szovjetunió iránt, s lássák az MSZT célját. A határidők módosításéval egyetérte Szkokén elvtársi Az MSZT feladata a Sz.U. szeretetére nevelni a dolgozó­kat , s mindazt ismertetni, ara Sz.U.-val kapcsolatos. A kü­lönböző módszerek elterjesztésénél nagyon jó gyakorlat az, ha egy-egy szovjet módszerrel dolgozó elvtárs elmegy egy-egj üzembe és ott a műhelyben megmutatja a kiváló munka fogáso­kat stb. Sok esetben lehet arról hallani, hogy eg-két dolgo­zó levelezik szovjet munkásokkal. Ezek mind komolyan felkel­tik az üzemi dolgozók érdeklődését. Ébren kell tartani a Sz.U. iránti szeretetet dolgozóinkban, s ezt elsősorban a pártszervezeteknek kell irányítani. Á Telefongyárban is van­nak olyanok, akik azoz a véleményen vannak, hogy inkább ta­nulnak nyugati nyelveket, mivel azoknak a folyóiratait akar­ják tanulmányozni. Sokkal többet kell tenni ezen a területei hogy minél több dolgozó ismerkedjék meg az orosz nyelvvel. Egyetértek Torzán elvtárs hozzászólásával, hogy nem helyes az, ha csak annyit 'tart az MSZT nyilváii, hogy 8-ezer taja van ás hogy ez kikből áll - hány párttag - nem tudja kimu­tatni. El kell érni záros határidőn belül, s érvényt kell v ------------'--------

Next

/
Oldalképek
Tartalom