Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1955-08-25
I I szerezni annak a határozatnak, hogy az MSZT-hen a kommunistákkal rendszeresen foglalkozunk, akkor biztosan fog javulás mutatkozni. Takács p Ívtárs* A jelentés egy kérdésben foglalkozik a DISZ-el a diák- Főttel kapcsolatban, nem érinti © jelentés, hogy milyen a kapcsolat az üzemi Disz szervezetek és az MEZT között, A Telefongyárban jé kezdeti lépés volt az élmény beszámoló* megtartása, jól sikerültek, á Danuviéban hiba történt if a DISZ és az ÉSZT a sikertelenséget egymásra fogta. Baj az, hogy a DISZ és az MSZT között nincs jé kapcsolat a szovjet dolgozók módszereinek terjesztése terén. Ezen a vonalon kellene együttműködni. Véleményem szerint az elkövetkező időben elsősorban a I)ISZ-nek kell megerősíteni kap csolatát az MSZT-vel- A tagszervezéssel kapcsolatban nem elegendő, ha az MSZT csak úgy agitál, hogy egy évre a tagsági- dij csak 2,-Frt. politikaiia is meg kell magyarázni a dolgozóknak, hogy az MSZT-be való belépés hitvallás is a Szovjetunió mellett. Egyetértek a kampányszerű tagszerzéssel, azonban politikailag meg kell magyarázni az elvtársaknak a belépést, valamint az MSZT jelentőségét. Muzamel elvtársnő* A jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt évben sokirá* nyu szervezést folyt az MSZT szervezetében. A jelentésből következtetni lehet arra, hogy a kampány munkák szervezetileg nem erősítették meg az MSZT szervezetet. A kampányok közötti időszakban nincs meg a folyamatos munka. Másik hiba a tagság fogalmának a megértése, tartalmában nem jól agitálnak az elvtársak a tagszervezés folyamán, Nehezítette az MEZT munkáját az is, hogy egyes helyeken azt mondották az MNDSZ üzemi szervezeteinek megszüntetésekor ezután az MSZT fog következni. A tapasztalat az, hogy még a pártfunkcionáriusoknál is elég sok meggyőző munkát kell végezni. Az luSZT-t nem megszüntetni, hanem tartalommal kell megtölteni. A jelenlegi igazolványrendszer nem i jó, a kcízponti szervezet dolgozik egy másik kiadásán. A jelentés hibája: ad egy tájékoztstót§ azonban nem szabja meg lényegében a feladatokat, s azt határozatok sem tükrözik, nem ilyen tipusu határozatok szükségesek. A PVB- nek olyan határozatokat kell hozni, amely megszabja az MSZT tevékenyégét és politikai tartalmát is megszabja. Az MSZT-nek egyik elsőrendű feladata, a müszaki fejlesztésért folyó harc. Szorgalmazni kell a dokumentációs csoporton keresztül, vagy az országos központon keresztül, hogy eljussanak a dolgozókhoz a szovjet technika élenjáró módszereié Az MSZT-nek a nemzetközi helyzet széleskörű ismertetésénél a békebizottSágokkal, a Hazafias népfront bizottságokkal kell együttműködni, a kerületi coordináeiót sokkal magasabb szintre k&Ll emelni. A Bp.-i Párt-Végrehajtó Bizottság kulturális osztályának határozata alapján a kulturális munkát a szakszervezet coordinálja, az egész üzemnek a kulturális tevékenységét Össze kell állítani negyedévenként és ebbe kell sűrítve hogy legyen a tömegszervezetek tevékenysége. _ ■